A NATO újraéledése

2016. július 08. 00:59 - Szelényi Zsuzsanna

Miért fontos nekünk a varsói NATO-csúcs?

nato_1.jpgA ma kezdődő varsói NATO-csúcstalálkozó több szempontból kifejezetten fontos nekünk, magyaroknak és egyúttal fordulópont is a NATO fejlődésében. A két évvel ezelőtti csúcs óta keletről és dél felől is súlyos biztonsági kihívásokkal szembesült az Észak Atlanti Szerződés Szervezete.

A kard, ha életlen

Európa biztonságának meggyengülését több tényező eredményezte. Egyfelől Oroszország ukrajnai konfliktusa jelent biztonsági fenyegetést, de aláássa az Unió egységét az elmúlt években felerősödött orosz eredetű dezinformációs és destabilizáló műveletek sora is. Másfelől az Európa déli határain felbukkanó menekült-hullám nyomás egy korábban ismeretlen helyzetbe hozta Európát. A közel-keleti és afrikai háborús konfliktusok hatásai és Oroszország tevékenysége a Közel-Keleten váratlan folyamatokat indított el, amelyekre nem készült fel a szövetség. A problémahalmazt csak fokozta a múlt heti Brexit; Európa politikai elbizonytalanodása ugyanis önmagában is biztonsági kockázatot jelent. Éppen az elbizonytalanodás az, amelyet Putyin Oroszországa akar. A varsói csúcstalálkozónak egyértelmű és határozott döntéseket kell hoznia annak érdekében, hogy ezekkel a kihívásokkal megbírkózzon és a szervezet visszaállítsa (valamikor jól működő) elrettentő erejét. 

Oroszország: a növekvő probléma

A NATO a rendszerváltás után alapvetően együttműködő politikát alakított ki Oroszországgal, de az újjáéledt orosz revizionista politia új helyzetet teremtett. A konfliktus élezése Oroszországgal nyilvánvalóan nem lehet cél, ugyanakkor az orosz katonai erő elrettentése kulcsfeladat, leginkább ott, ahol Oroszország fizikai közelsége a legjelentősebb veszélyt jelenti: a Baltikumban, Lengyelországban és Romániában. A mai NATO-csúcs egyik legjelentősebb eredménye az, hogy a NATO többezer főnyi többnemzetiségű harcoló csapatot vezényel ezekbe az országokba, és hadgyakorlat-sorozat is kezdődik. Ennek fontos eleme, hogy Magyarország a visegrádi országokkal közösen szervezett haderőt küld a térségbe.

Lépnie kell a NATO-nak az orosz dezinformációs propaganda megállítása érdekében is. Az elmúlt évek során Európa-szerte elszaporodtak a beazonosíthatatlan eredetű internetes portálok, a sok ezres trollcsapatok, amelyek a menekültválsággal kapcsolatban vagy az Egyesült Államokról az orosz propagandát harsogják. Az elmált évben csak Magyarországon többszáz ilyen internetes pontot azonosított be az Átlátszó tényfeltáró újság.

Az Oroszországgal szembeni felkészülés része, hogy a NATO a semleges Svédországgal és Finnországgal is szerződést kötött. Az északi országok kulcsszerepet játszanak a Baltikum védelmében, ezért Varsóban is megjelennek a tárgyalóasztal körül.

nato_3.jpg

Kiber fenyegetések a nyugat ellen

A technológiai fejlődéssel párhuzamosan egyre nő egy lehetséges kibertámadás kockázata. Ukrajnát tavaly már érte kibertámadás, melynek eredményeképpen sokszázezer ember hosszú ideig áram nélkül maradt. A stratégiai intézmények elleni kibertámadás háborús támadásként értelmez a NATO, mert egy ilyen támadásnak teljesen kiszámíthatatlan hatásai is lehetnek, amelyek emberéleteket követelhetnek. A kibertámadás ellen mindenekelőtt technológiai kapacitásfejlesztéssel kell védekeznie a NATO-nak. Kibertámadás terrorcselekményként is számba jöhet, de egyre több országnak, például Kínának vagy Észak-Koreának is lehetnek precíziós, kifinomult a külvilág által nem ismert technológiái.

Migráció: mindenkinek részt kell vennie

A déli menekültáradat Európa határvidékein a Földközi tengeren keresztül mindenekelőtt Görögországot és Olaszországot sújtja, de az Unióba beáramló menekült tömegek ellenárzés nélkül a célországok számára is kockázatot jelentenek. A határőrizet megerősítése érdekében a görög és török partok között 2016 áprilisa óta cirkálnak NATO hadihajói, amelyek az embercsempészek hálózatainak kiiktatása révén jelentős mértékben hozzájárultak, hogy a Törökország felől érkező menekültnyomás hatalmas mértékben csökkent. A Földközi tenger ellenőrzése közös európai biztonsági érdek. A keleti határok megerősítéséhez hasonlóan a Földközi tenger védelmében is minden NATO-tagországnak részt kell vennie, csak így várható ugyanis, hogy a déli országok is segítsenek, amikor esetleg a visegrádi országokat éri valami biztonsági kihívás. A kölcsönösség a NATO működésének legfontosabb alapelve.

A határvédelem azonban önmagában nem oldja meg ezt a súlyos válságot. A tavalyi évben nagyon is világossá válhatott számunkra, hogy a világ tőlünk távoli konfliktusai, például az afgán háború vagy a teljesen megoldatlan líbiai helyzet tömeges menekültnyomás alá helyezi Európát. Az európai menekültkrízis megoldásáért nagyon sokat tehet a NATO, amikor azon dolgozik, hogy stabil kormányzáshoz és önfenntartó hadsereghez segítse hozzá Afganisztánt vagy éppen Líbiát.

nato_2.jpg

Együtt sírunk, együtt nevetünk 

A védelmi potenciál fejlesztése természetesen nem megy anélkül, hogy a NATO tagok jelentősen ne emelnék a védelmi költségvetésüket. Magyarország ma mélyen a vállalt szint alatt költ honvédelmi célokra: a GDP 2%-os aránya helyett csak 0,76%-ot. A magyar kormány tervei szerint ez mostantól évenként növekedni fog, de még hosszú ideig nem fogja elérni a vállalásainkat.

A NATO megújulásában Magyarország minden tekintetben érdekelt. A magyar haderő és technológia a NATO keretei közötti együttműködésre van optimalizálva. A magyar haderő rendkívül kicsi, párezer fős hadseregünk régóta képtelen volna egyedül megvédeni Magyarországot. Az országunk biztonsága a NATO kezében van, amikor az képes az elrettentésre és akkor valódi akadályt is képez.

Akár a keleti veszélyeztettség okán, akár a délről jövő kockázatok miatt Magyarország érintett a NATO keleti megerősítésében. A NATO Varsóban esedékes fontos döntései a mi biztonságunkat is erősíteni fogják. Feltéve, ha a magyar kormány mindenben kooperál. Hiszen a NATO a külcsönösség elvén működik. Nem lehet válogatni, hogy miben szeretnénk részt venni vagy miben nem. Csak ekkor várhatjuk, hogy a NATO is a védelmünkre kel majd, ha erre lesz szükségünk. Az európai történelem arra tanít bennünket, hogy törekedjünk a békére, és tartsuk szárazon a puskaport.

nato_4.jpg

27 komment

Európa elrablása?

2016. július 01. 17:21 - Szelényi Zsuzsanna

Szétesés vagy egység: ez a kérdés a Brexit után

Margaret MacMillan oxfordi történész, az első világháború kutatója pár hónapja azt mondta egy konferencián, hogy Európa ma a szakadék szélén áll. Emlékeztetett arra, hogy 1914 tavaszán, fűtött teremben elegáns ruhában lehetett Mozartot hallgatni, és buzgó üzletemberek utaztak az Orient expresszen is, keresztülszelve a kontinenst. A nyugalom azonban csak látszat volt.

blog12.jpg

Ugyanebben az évben Ferenc József osztrák császár és magyar király kiáltványában úgy fogalmazott, hogy „Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam.” A tragikus következmények ismertek. Most vajon minden megfontolt-e, és meggondolt-e Nagy Britannia, mielőtt a kilépésről döntött? A döntés ugyanis – a spekulációk ellenére – visszavonhatatlan. Mihez kezdünk most mi, akik (remélhetően) maradunk az Európai Unióban?

Egy realista utópia

A kontinens 1914-ben a technológia, a gazdaság, a filozófia és a művészetek addig sosem látott fejlődési pályáján állt, és senki sem gondolta volna, hogy pár hét múlva lángba borul és évtizedekre pokollá válik. Sötét gondolatok ezek ma, és valóban, nem kell rettegnünk. De jobb, ha még időben tanulunk a saját történelmünkből. A világháborúkat alapvetően az európai országok közötti hatalmas fejlődésbeli különbségek és egyenlőtlenségek motiválták. Az Európai Unió pedig azért jött létre, mert Európa vezetői harminc évnyi világégés után megértették ezt, és olyan intézményt hoztak létre, amely képes lehet a hatalmas különbségek csökkentésére.  Amennyire utópisztikus, annyira realista projekt volt az Európai Unió a kezdetektől fogva.

Nagy-Britannia választása megrázta Európát. Az ország a csütörtöki népszavazás óta komoly társadalmi, politikai és gazdasági válságban van.  A népszavazás mély megosztottságokat tett láthatóvá Nagy Britanniában. Egyelőre nincs politikai erő, amely tudná, hogy mit kell most tenni, ezért az ország hajója kormányos nélkül sodródik a politika vizein. Ez azonban előbb-utóbb meg fog oldódni. Az új brit politikai vezetésnek most össze kell tartania az országot, és meg kell válaszolnia azt a kérdést is, hogy milyen kapcsolatot szeretnének majd az Európai Unióval, amelynek a terheit az ország nagyobbik fele már nem akarja vállalni. Úgy látják, Dél- és Kelet-Európa terhei nélkülünk jobban és nagyobb biztonságban élnek majd. Ez volt ugyanis a kilépéspártiak alapvető megfontolása, és nem a múlt évi menekültválság a magyar kormány sulykolja.

Egyben tartani Európát

Mit tegyen most az Európai Unió? Az EU vezetőinek ebben a helyzetben az a dolga, hogy egybetartsák a kontinenst. Ez azonban nem egyszerű feladat. Európa országai tele vannak elégedetlenekkel. A nyugati területeken sokan úgy gondolkodnak, mint a kilépéspárti britek: megtettük már amit lehetett, most mindenki álljon a saját lábára.

1456234290-31_1.jpg

Franciaországban, Hollandiában, Dániában a szélsőséges jobboldali pártok máris kilépésről szóló népszavazást követelnek. Kelet-Európában pedig a fejlődéssel elégedetlenek vagy éppen a nagyobb hatalmat akarók követelik a kilépést. Az unió vezetői, beleértve a magyar kormányfőt, rövidesen tárgyalásokat kezdenek majd a britekkel. Kulcskérdés, hogy sikerül-e egységes stratégiát kialakítani. A tagországok vezetői ugyanis sokféle belső politikai nyomásnak és különböző ambícióknak vannak kitéve, amely alááshatja a közös stratégia kialakítását.

Vannak, akik büntetnék a briteket, mások mielőbb visszaállítanák a szoros köteléket. Az euró válság, illetve  a biztonsági- és menekültválságban kifeszített nemzeti érdekek mellett ma mindennél nehezebb konszenzust kialakítani. Vajon az előző évek konfliktusmegoldási válságai után képesek lesznek-e a tagországok egy az eddigieknél még súlyosabb válságot egységesen kezelni? Vagy mindenki úgy viselkedik majd, ahogy a magyar miniszterelnök tegnap javasolta, hogy a káoszban kikaparja magának a gesztenyét? Ebben rejlik ma az Európai Unió minden nehézsége és válsága.

Új vízió Európának

A harmadik kulcsfeladat, hogy most, a válság terhe alatt az Unió nekiálljon egy új vízió kialakításának.  Az Unió jövőjéről azonban sokféle koncepció van. Marine le Pen és Geert Wilders vagy a Jobbik egyszerűen felrobbantanák az Uniót. Orbán Viktor és mások több hatalmat akarnak maguknak, politikai nyelven több szuverenitást követelnek. És vannak, akik le akarnak válni a túl nagyra nőtt Unióról, és ésszerűbb keretek mentén szorosabbra akarják fogni az együttműködést. 

Mindez azért aggasztó, mert a valódi kihívások, amelyek az európai társadalmat feszítik, éppenséggel két alapvető elmozdulást követelnének. Egyfelől a külső biztonsági kihívások, mint például Oroszország növekvő befolyása, a közel-keleti háborúk vagy a migrációs nyomás, azt igénylik, hogy nagyobb harmónia legyen a külpolitikában, a honvédelemben, a menekült és migrációs politikában és az energiapolitikában. Másfelől arra van szükség, hogy a globális gazdaságban versenyképesebbé váljanak az európai országok. Csak a liberálisabb gazdaságpolitika és több kereskedés tudja növekedési pályára állítani Európát.  Ehhez az is kell, hogy az európai országok fejlesszék a közoktatást, a szakképzést, a vállalkozói kultúrát és az innovációt. Ezek ma mind a tagországok saját feladatai körébe tartoznak, de lehet szorosabbá és gyümölcsözőbbé tenni őket, ha van rá politikai akarat.

Putyin nyert, mi veszítettünk

A britek távozásával Európa sokkal gyengébb lesz. Elvész a leghatározottabb liberális gazdasági képviselet, a verseny és szabad kereskedelem legfontosabb hangja. Az is gyengít bennünket, hogy a legnagyobb haderővel rendelkező uniós ország távozott. Az új globális biztonsági és külpolitikai stratégia, amelyet épp most tervezett elfogadni az Európai Tanács, jó eséllyel, nem fog megvalósulni. A vérveszteség számunkra hatalmas. És Vlagyimir Putyin is hangosan röhög a markába.

Amikor mi magyarok, tizenkét évvel ezelőtt az Európai Unió fedélzetére szálltunk, úgy gondoltuk, hogy tudjuk hová szeretnénk eljutni, és mi vár ott bennünket. Legrosszabb álmainkban sem gondoltuk, hogy bő egy évtizeddel később milyen válságos helyzetbe kerül a közös európai projekt. Ma még nem tudjuk, hogy ez a tekintélyes európai hajó csak viharba került vagy léket is kapott. Az, hogy ne süllyedjen el, történelmi felelőssége az Uniónak, és Magyarországnak is.

Magyarországnak Európa kell!

A délszláv háború, a 2001-es amerikai terrortámadás-sorozat, vagy a 2008-as gazdasági világválság számunkra is közvetlen következményekkel járt. A brit népszavazás eredménye ehhez hasonlóan fordulópont Magyarország számára. Ebben a kaotikus pillanatban könnyen rossz helyre sodródhatunk. A magyar kormány őszre tervezett népszavazása az Európai Unió szétforgácsolásához és Magyarország kiszorulásához járul hozzá.

20150714115351_eu_magyarorszag_europai_unio_flickr_642x369_cover.jpg

Mégis mit kellene tennünk?  Történelmi tapasztalataink és a józan ész arra buzdít minket, hogy minél szorosabb kötelékben legyünk az Európai Unióval. Magyarország biztonsága és jóléte Európában van, az uniós csatlakozással évszázados álom teljesült be.  Az hogy az Unió nem elég jó és nem elég hatékony, arra kell, hogy buzdítson bennünket, hogy megerősítsük. Nincs magyar gazdasági fejlődés szoros gazdasági integráció nélkül. Sokkal többet kell befektetni a jövőorientált oktatásba és innovációba. Bővíteni kell az egységes piac mechanizmusait. Nem bezárkózásra, hanem még több nyitottságra van szükség.

Az Európai Unió a történelem egyik legambiciózusabb projektje, amely közel hetven éve békét és fellendülést hozott európaiak százmillióinak. Nincs ez másképp ma sem. Az országokon belüli és országok közötti különbségek növekedése az, ami szétfeszítheti ma az Uniót.  Európa megújítását úgy kell elérni, hogy ezek a különbségek csökkenjenek. Ha ehhez nem lesz elég nyitottság a fejlettebb országokban, az Magyarország számára végzetes lenne.  Az pedig még inkább, ha a magyar kormány az Unió szétesésére játszana. Ezért ma az utópisztikusnak tűnő, mégis nagyon is realista Európai Unió megőrzése és megerősítése a feladatunk.

1 komment

Fogd a pénzt és fuss! - avagy hova lett a sokezer milliárd Uniós támogatás?

2016. május 02. 22:32 - Szelényi Zsuzsanna

Magyarország az elmúlt hat évben történelmi léptékű forrásokhoz jutott az Európai Uniótól. A pénzbeli segítség az ország termelésének több mint 20 százalékát tette ki. Mégis, ha körbenézünk Magyarországon,   nem látjuk a lendületes fejlődést, nem látszik ennek a hatalmas pénzfolyamnak a hatása. Mi ennek az oka?

2016-ra Magyarország nem zárkózott fel a nyugathoz. Sőt, a távolság pl Ausztriához képest csak nőtt. De még a saját régiónkban is nálunk a legalacsonyabb a gazdasági fejlődés üteme. Miközben 2010 óta a lengyel GDP 15 százalékkal, a szlovák és a román 12 százalékkal nőtt, a magyar GDP csupán 8,8% százalékkal növekedett. Nem érjük el a régiós mezőny átlagát sem.

versenykepesseg_1.png

Bár Magyarország számos pontján épültek új utak, kockaköves terek, új középületek, továbbra is jelentősek a munkaerő-piaci problémák, nem javulnak a képzettségi mutatók, és folyamatosan nő a gyerekszegénység is. A magyar gazdaság versenyképessége a huszonkilencedikről a hatvanadik helyre esett vissza azóta, hogy az Európai Unió tagja lettünk!

Érdemes feltennünk a kérdést: hogyan lehetséges ez? Hova tűnt az a tengernyi pénz?

A válasz egyik fele az, hogy ebből élünk. Az uniós támogatások elköltése a gazdaságban keresletet teremt, ami pedig a magánszektor számára nagyobb jövedelmekben mutatkozik meg. Ez a jövedelem aztán újabb keresletet és jövedelmet hoz létre. Az EU-s pénzek által megnövelt GDP következtében a költségvetés is nagyobb adóbevételre tesz szert, ez pedig nagyobb költségvetési kiadásokat tesz lehetővé. Az uniós támogatások tehát beépültek a magyar gazdaságba, hozzájárulnak ahhoz, hogy a gazdaság növekedik.

Másképpen fogalmazva: az uniós támogatás ma Magyarország számára elengedhetetlen. A gazdasági válság idején ez a pénztömeg mentőövet jelentett Magyarország számára az összeomlástól. Azóta pedig ennek hatására van egyáltalán gazdasági növekedés. De mi történt 2010 óta, mióta Orbán Viktor átvette az ország vezetését? Hiszen Magyarország kiemelkedően sok pénzt kapott az Uniós forrásokból.

 

transzferek_1.png

2011-óta a 6,8%-os teljes GDP-növekedésből 4 százalékpontot tett ki a kormányzati beruházás bővülése. Az elmúlt évben több elemző is kiszámolta, hogy az európai uniós támogatások hatását kiszűrve a magyar gazdaság növekedése 2010-2014 között rendkívül szerény, ha átlagosan nézzük, akkor lényegében nulla. Uniós pénzek nélkül tehát egy stagnáló, leszakadó ország képe rajzolódik ki előttünk. A felgyorsult EU-s támogatások nélkül a magyar gazdaság lényegében véve semmiféle növekedést nem tudott volna felmutatni, s megrekedtünk volna a 2009-es mélypont körüli szinten. Uniós támogatás nélkül a magyar gazdaság nem áll meg a lábán. Ezt a mai parlamenti vitában Lázár János is elismerte. Az Orbán-rezsim gazdaságpolitikája nem sikertörténet, hanem egy óriási kudarc. 

Fogd a pénzt és fuss!

Ennek fő oka, hogy az Orbán-kormány egyetlen szempontnak rendelte alá az uniós támogatásokat: fogd a pénzt és fuss! Orbán célja az volt, hogy minél gyorsabban, minél több támogatást hívjunk le, illetve minél gyorsabban költsük el, jó nagy léptékben gigaberuházásokra, ha kell, ha nem. Erről szólt az elmúlt hat év.

Hogy ez hova vezetett? A budapesti Korrupció Kutató Intézet (CRCB) hatalmas mennyiségű adatot feldolgozó kutatásából kiolvasható, hogy a gyorsan, tervezés nélkül lezavart, sokszor kiemelt kormányzati projektként, versenyzés nélkül kezelt projektek perverz hatást gyakoroltak a magyar gazdaságra.

crcb1_1.GIF

A közbeszerzések perverz hatásaként csökkent a verseny, egyre nőtt a túlárazás azaz a lopás kockázata, és épp az  innováció, a kutatási-fejlesztési projektek . maradtak ki a rendszerből. Az Orbán-rendszer kapzsisága és korruptsága az uniós pénzek segítségével egy torz gazdasági rendszert hozott létre. Pont az ellenkezője történt annak, aminek a csatlakozást követően történnie kellett volna.

A kormány elherdálta a lehetőséget, hogy a magyar gazdaságot természetes módon erősítse. A tartós stabilitást és fejlődést megalapozó innováció helyett a gyors és felelőtlen pénzelköltést és járadékvadászatot ösztönözte. Vannak olyan területek, ahol a beruházások kétszeres, sőt, háromszoros áron folytak!

crcb2_1.GIF

Mohó politikusok és a könnyű pénz mámorában élő, a kormánypolitikusokhoz dörgölőző vállalkozók ideje volt az elmúlt hat év. Ha máról holnapra megszűnnének az uniós támogatások, akkor kiderülne, hogy pár autópályával megközelíthető kastélyon kívül Magyarországnak nem sok maradt. Orbán Viktor az unió pénze nélkül képtelen lenne egyben tartani a költségvetést és saját klientúráját is. Ezt a kormányt, az Orbán-vezette országot az uniós adófizetők cipelik a vállukon.

Lehetne ezt máshogy is. A mai pazarlást fel kellene számolni, hogy holnapra is maradjon forrás Magyarországnak, amiből fejlődhetünk és növekedhetünk. Ahhoz azonban, hogy az uniós pénzek hatásaiból holnapra is maradjon, egészen máshogy kellene gondolkodnunk.

Először is, a hosszú távú fejlesztéseket gondosan meg kell tervezni. Azokhoz a legjobb partnereket kell kiválasztani, méghozzá versenyben. Sietségre semmi ok nincs, hacsak nem az, hogy kiemeltnek nevezett titkosított projektekhez megint azok a járadékvadász luxuskuncsaftok jussanak hozzá, akik semmit nem tesznek le Magyarország asztalára.  

Másodszor is: tanulás, képzés, kutatás, innováció – ez kell, hogy az uniós pénzek célja legyen.

Harmadszor, mindent az emberek szeme előtt kell intézni. Legyen nyilvános az összes létező pályázat és nyertes szerződés minden részlete! Azoknak, akik az ország jövőjét építik az Európai Unió pénzéből, nem kell titkolózniuk. Lássuk, hogy hasznosítják a magyar emberek jövője érdekében azt a pénzt, amelyet az osztrák és holland polgárok adójából kap Magyarország!

Tervezés, nyilvánosság, nyitottság, együttműködés – erre kell építeni az új Magyarország fejlesztés- és gazdaságpolitikáját. Ha nem így lesz, ha a politikai zsákmányszerzés folytatódik, akkor Magyarország végleg eljátszik egy történelmi lehetőséget.

41 komment

Ne add fel az álmaidat!

2016. március 07. 18:03 - Szelényi Zsuzsanna

Nemrég találkoztam egy a fejtörővel. Így hangzik: egy apa és a fia autóbalesetet szenvednek, és az apa meghal. A fiú súlyosan megsebesül, és kórházba szállítják. A sürgősségi osztályon az orvos felkiált: nem tudom megoperálni ezt a fiút, mert a gyerekem! Hogyan lehetséges ez? Ma, a 21. században ez a fejtörő a legtöbb embernek problémát okoz.

img_0893.JPG

Természetesen arról van szó, hogy az orvos a fiú anyja.

Manapság mindenki vehemensen tiltakozik, ha a nők elleni előítéletekkel  vádolják. De az, hogy a fenti történet máig fejtörőként működhet, pontosan mutatja, hogy még mi, nők is nehezen tartjuk elképzelhetőnek, hogy a társadalmi ranglétra csúcsain nők legyenek.

Nem csak a nagyvállalatok vezetőségében és a miniszterek között nem hallatszik a nők hangja. Millió számra vannak Magyarországon nők, akiknek otthon sincs szava. Akiket bántalmazással tart kiszolgáltatottságban a társa. Akiknek baráti körben nyugodtan azt lehet mondani, hogy „anyukám, te ehhez most ne szólj hozzá“. Akiknek a férje adja ki a heti háztartási pénzt, és akinek arról forintra el kell számolnia.

És hányan vannak, akik úgy gondolják, mint a popzenész, Ákos? Hogy rendben van az, ha a nők ugyanazért a munkáért kevesebbet keresnek? Vagy akik szerint a „női princípium“ lényege, hogy a nők tartozzanak valakihez és szüljenek neki gyerekeket. Mintha Ákos stábja nem lenne tele nőkkel, akik a PR-ját menedzselik. Mintha a magyar nők többsége nem dolgozna két generáció óta. Mintha nem lennének a magyar nők magasabban iskolázottak a férfiaknál.

De mit gondolunk minderről mi, nők?

Önbizalom híján

Egyik barátnőm, Éva egy alkalommal meglepődve mesélte nekem, hogy az alá beosztott férfi jogász többet keres, mint ő. Biztattam, hogy beszéljen erről a főnökével. Mikor aztán szóvá tette ezt, a következő választ kapta: „hát igen, ő többet kért.“

doubt.jpg

Óriási a nők önbizalomhiánya a férfiakhoz képest. Önkritikusabb természetünk eredményeképp hajlamosak vagyunk arra, hogy a saját teljesítményünket alábecsüljük. Ki nem ismerné a kínzó érzést: vagyok-e olyan jó, mint más? Ha korábban nem, a gyermekszülés után, kisgyerekek mellett mindenképpen szembetalálkozunk ilyen kérdésekkel. Magunk is úgy gondoljuk, hogy lemaradtunk, és már biztosan nem vagyunk olyan jók. Emellett már a munka gondolatára kialakul bennünk a gyerekek miatti lelkiismeret-furdalás. Ebben az élethelyzetben szinte minden nő alacsonyabbra teszi a mércét. Nem erősködünk előmenetelért, magasabb fizetésért. Örülünk, ha meg tudjuk oldani a mindennapi feladatokat, és a család is boldog. A dolgozó nők „három műszakjának“ terhei és lelkiismeret-furdalásai alatt szép lassan felőrlődnek az álmaink, az ambícióink.

Mivel az első számú morális nyomás a tökéletes gyermeknevelés, a következő pedig a háztartás ellátása, szinte mindig a munka és a személyes ambíciók terén kötjük a legnagyobb kompromisszumokat. Megfelel nekünk, ha képzettségünk alatti munkát vállalunk, ha lemondunk a karrierpályánk fejlődéséről.  De vajon honnan ered ez sok kétely és önbizalomhiány? Miért nem tudunk jobb egyensúlyt teremteni, segítséget kérni a megnövekedett feladatokhoz? Miért nem tudunk pragmatikusabbak lenni? 

Nem akarunk problémát okozni

Gyerekkorunktól fogva azt tanítják nekünk, hogy alkalmazkodjunk. Gondoljunk csak bele: egy jól beszélő kisfiúnak hamar mondják: „olyan okos vagy, mint az apád! Lehetsz ügyvéd vagy politikus!“ Egy jól beszélő kislánynak azonban többnyire annyi biztatás jut, hogy ha minden jól megy, színésznő is válhat belőle. Később megkapjuk az obligát kérdést: „mikor mész férjhez, kislányom? “ Vagy pedig: „ugye otthon maradsz a kisbabával?“. Halljuk az óvónők hangját: „na végre, magát is látjuk, már azt hittük, nincs is anyja ennek a gyereknek.“ Mintha rendes nő csak az lenne, aki férjhez megy – és jó anya csak az lehetne, aki maga megy a gyerekekért az oviba.

 foto_2.JPG

Nagy szerencséje van annak a lánynak, akit szülei arra bíztatnak, hogy mondja el a véleményét és minden helyzetben és álljon ki magáért. Leggyakrabban ugyanis csak arra bátorít minket a környezetünk, hogy alkalmazkodjunk az elvárásokhoz. És ne csináljunk semmi bajt.  Ráadásul mi, nők a férfiakhoz képest sokkal inkább azt  szeretnénk, hogy szeressenek bennünket. Ehhez viszont az a legcélszerűbb, ha alkalmazkodunk, és nem akarunk „problémát okozni“. Mindezek persze nem tudatos folyamatok.

Érdemes szembesülni azzal, hogy mi, nők más elvárások mentén növünk fel, mint a férfiak. Így ha felnőttként mégis akarunk valamit, olyan világban kell manővereznünk, amelyet a férfiakra szabtak. Minél nagyobb a különbség a hagyományos gondoskodó szerepekhez képest, annál nehezebb a nők dolga. És persze annál nehezebb elérni azt is, hogy szeressenek vagy tiszteljenek bennünket. Nemrég egy politikusnő kapcsán azt találta mondani egy munkatársam, hogy „az a baj vele, hogy ambíciója van.“ Értetlenkedve kérdeztem, hogy komolyan beszél-e vagy csak viccel.

Ami jó a nőknek, jó a gyerekeknek és a férfiaknak is

Mindez nem jelenti azt, hogy nekünk, nőknek ne kellene mégis igényt formálnunk arra, hogy a képességeinket és a tudásunkat kibontakoztathassuk. Számos kutatás szerint azokban az országokban, ahol a nők elégedettebbek a munkájukkal, ott kiegyensúlyozottabbak a párkapcsolatok és a válás is kevesebb. Ahol a nők tudása számít, ott változatos gyermekgondozási rendszer van, és többféle munkaforma lehetséges. Külön jót tesz, ha létezik az apaszabadság intézménye, amely arra ösztönzi a szülőket, hogy a kicsi gyerekek melletti szülői szabadságot osszák meg egymás között. A férfiak bevonása a család és a gyermekek ellátásába különösen sokat javít a helyzeten, ráadásul nem csak a nők életét segíti, de a férfiak egészségét is erősíti. Addig viszont, amíg Magyarországon nem sikerül bevezetni ezt a nagyszerű lehetőséget, érdemes nekünk, nőknek arra törekednünk, hogy párunkat minél intenzívebben bevonjuk a gyermeknevelésbe.

Túlterheltség, lemondás, beletörődés

Érdemes tehát erőfeszítéseket tennünk. Mi, nők azonban igyekszünk tökéletesek lenni, mindent magunk megoldani és ezért nagy áldozatokat hozunk: „valamikor nagy terveim voltak, de most örülök, hogy így döntöttem, a gyerekeket felneveltük és végül is én is megvagyok.“ A magyar nők legjellemzőbb életélménye a túlterheltség,  a lemondás és a beletörődés. Míg a karrier, az ambíció a férfiaknak pozitív életcél, a nőknél számára mindig negatív hatása lehet.

foto.JPG

Nekünk, nőknek nagy energiákat kell mozgósítani, hogy kihasználhassuk a képességeinket és a tudásunkat, és saját és mások örömére élhessünk azzal, amit megtanultunk. Ezért nem mondhatunk le arról, hogy megosszuk a terheket a családban. Nem mondhatunk le arról, hogy kiköveteljük a munkánk elismerését: rendes fizetést, előmenetelt, kiérdemelt jutalmat.  Ahogy nem mondhatunk le arról sem, hogy hallassuk a hangunkat. Mert mi mást tudunk, mint a férfiak. És a mi tudásunkra is szüksége van mindenkinek.

Lelkiismeret-furdalás nélkül

Hogy meg tudjuk valósítani fiatalkori álmainkat, mindenekelőtt tudnunk kell, hogy általában másképp működünk, mint a férfiak egy férfiakra szabott világban. Csak akkor leszünk elégedettek és boldogok, ha tisztában vagyunk a különbségekkel, és erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy felmutassuk a saját erősségünket. Akkor lesz mindenkinek jó, ha életünk során nem adjuk fel az álmainkat és a vágyainkat, hanem azokat kiteljesítjük.

És ennek örömét átadjuk a gyerekeinknek is.

55 komment

Magyarország jövője Európában van

2015. július 14. 13:46 - Szelényi Zsuzsanna

Orbán Viktor az elmúlt félévben folytatta azt a keleti jellegű kormányzást, amely távol áll az európai demokráciák fókuszától. Kormányzását korrupció, a kiszolgáltatottak magára hagyása és a jövő elherdálása jellemzi. Pedig Magyarország számára Európán kívül nincs fejlődés, nincs jövő.

A korrupció ellen

Az orbáni hatalomgyakorlás központi eleme a közpénzek lenyúlása. A korrupció ma már nem a kormányzás káros mellékterméke, hanem a hatalom célja. Orbán Viktor és százmilliárdos „üzletfelei” minden alkalmat megragadnak arra, hogy saját vagyonukat növeljék.

2eastwest.jpg

Az elmúlt ülésszakban számtalan ügyben hívtam fel a figyelmet visszaélésekre. Vegyük például a letelepedési kötvények ügyét. A letelepedési kötvényeket a Rogán Antal által vezette Gazdasági Bizottság hozta létre. Árusításukból eddig legalább 50 milliárd forintos hasznot zsebeltek be ismeretlen tulajdonosi háttérrel rendelkező offshore cégek. Ezek a cégek kizárólagos forgalmazásai joggal rendelkeznek, versenytárs nálkül fölözik le a busás jutalékot. A kötvények kereskedését egy normális európai országban az állam végzi, a kötvények haszna az állami kincstárt gazdagítja. Nincsen ésszerű magyarázat arra, hogy ezt a tranzakciót miért nem a magyar állam végzi. Jó esély van arra, hogy a letelepedési kötvények haszna láthatatlan kereskedők révén végső soron Fidesz-politikusokhoz vándorol. Parlamenti kérdéseimre a letelepedési kötvények ügyében semmiféle értékelhető válasz nem érkezett.

A Buda-Cash és a Quaestor brókerházak brutális csalásának eredményeként az idén több tízezer ember veszítette el a megtakarítását. Azonban a mai napig nem lehet tudni, hogy hol van az eltűnt 3000 milliárd forint. Az általam kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottság, amelyet az egész ellenzék támogatott, nem állt fel. Hiába látszik egyértelmű összekapcsolódás a Quaestor brókercég és a magyar kormány legfelsőbb körei között, a politikai felelősségvállalást a kormánynak sikerült eltussolnia. A Fidesznek ugyanis nem érdeke, hogy kiderüljön az igazság.

2struggle.jpg

Januárban több évtizedes lakat került a Paks 2 atomerőmű lényegében teljes tervezési és megvalósulási dokumentációjára. Európában ismeretlen módon, nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva a kormány titkosíttatta az összes anyagot arról a gigantikus projektről, amely hatalmas korrupciós kockázattal jár, évtizedekre felzabálja az ország fejlesztési forrásait, és jó eséllyel olyan drágán termel majd, hogy a megtermelt áram nem lesz eladható. A paksi projekt árát a gyerekeink évtizedekig fogják fizetni Oroszországnak. Ha bírják. Kérdéseim, interpellációm az ügyben mind megválaszolatlanul maradtak. A korrupció, az ellenőrzés hiánya maga a kelet.

A kiszolgáltatottak védelmében

Orbán Viktor parlamentje az elmúlt fél év döntései során látványosan hagyta magukra az emberek legkiszolgáltatottabb csoportjait.

A kormány több mint egy éve nem iktatta a magyar jogrendbe az Isztambuli Egyezményt, amely a ma létező leghatékonyabb módon lép fel a nők elleni és családon belüli erőszak ellen. Számos erőfeszítésem ellenére nem sikerült elérni, hogy a parlament napirendjére kerüljön ez a fontos nemzetközi Egyezmény. Magyarországon messze az európai országok felett van a bántalmazás során elhunyt nők száma, és minden ötödik nő szenved élete során erőszakot férfiaktól. Egy évben 400 ezer nő és gyermek szorul azonnali segítségre és védelemre, amelyet a jelenlegi magyar rendszer töredékesen sem tud megoldani. Erről győztek meg az elmúlt évben tett látogatásaim azokban a titkos menedékházakban, ahol bántalmazott nőkkel és gyermekeikkel találkoztam. Ezek a nők és gyerekek az ország legkiszolgáltatottabbjai közé tartoznak, akikért Orbán Viktor rezsimje semmit nem tesz.

csaladon_beluli_eroszak.jpg

A világ háborús övezetiből menekülőkkel szemben az Orbán kormány kirekesztő plakátháborúval és határkerítés építésével lépett fel, ahelyett, hogy az európai nemzethez illő emberséges menekültügyi rendszert fejlessze tovább. Nemzetközi tapasztalatból tudjuk, hogy a határkerítés felhúzása nem oldja meg a menekültek helyzetét, nem csökkenti a menekülők számát, viszont a kerítés élet és halál választóvonalává válik. A menekülteket befogadó állomásokon, pályaudvarokon tett látogatásaim arról győztek meg, hogy a kormány nem tesz meg mindent a menekülők oltalmazása érdekében. A kerítés felhúzása és a kitoloncolással való fenyegetés nem biztonságos területekre nem csupán morálisan problémásak, de hatékonyságuk is kétséges. Az Európát érintő növekvő menekülthullámot ugyanis egy ország nem tudja sem feltartóztatni, sem megoldani. Csak közös európai megoldás lehetséges.

Az elmúlt fél évben a Fidesz kormány folytatta megalázó gyakorlatát a közmunkásokkal szemben is. Orbán Viktor közmunkásprogramja olyan feltételeket támaszt, amelyek ma már pályakezdő diplomásokat is közmunkás sorba kényszerítenek. A közmunkából pedig nem vezet út a valódi munkahelyek irányába. Orbán Viktor és kormánya mindenkit magára hagy, aki védelemre és támogatásra szorul Magyarországon. Mint egy keleti hatalom.

A pazarlással szemben 

A keleti autokráciákra nemcsak a gyengék elnyomása és a korrupció jellemző, de a pazarlás is. Orbán Viktor adórendszere a jómódúakat támogatja a szegényekkel szemben. Ezermilliárdokat költ Paksra, százmilliárdokat adókedvezményekre, tízmilliárdokat stadionokra. Olimpiáról álmodik. Eközben az iskolarendszer elsorvad, az egészségügy leépül. Gyerekeinknek sem tudás, sem egészséges élet nem marad ebben az országban. A 2016-os költségvetéshez olyan módosító javaslatokat adtam be, amelyek mindenekelőtt a jövőre, a gyerekeinkre fordítják az ország forrásait. Oktatásra, egészségügyre és új munkahelyekre: jövőre szóló befektetésekre, hiába.

Az elmúlt fél év parlamenti működése minden lépéssel távolabb vitte Magyarországot a Nyugattól. Meggyőződésem, hogy a keleti kormányzással szemben van más út is, mint a kiszolgáltatottak megalázása, a korrupció és a pazarlás. A jövő iránya Európa felé van. Nem véletlen, hogy a magyar fiatalok többsége éppen Nyugaton keresi a jövőjét.  

137 komment