Moszkovita módon számol le a kormány a civilekkel

2017. április 06. 11:16 - Szelényi Zsuzsanna

Természetesen, ha a kormány a korrupciót, a központosított lopást tekinti működése alapjának, akkor a korrupció ellen küzdő civilek politikai térbe kerülnek és a kormány ellenségének tekinti őket. De attól még nem azok! 

Vannak olyan országok, amelyek jól működnek, ahol biztonságos az egészségügy, színvonalas az iskola, ahol az igazságszolgáltatás küzd a korrupció ellen, ahol értünk működik a kormányzás. Ahol jó élni. Ezekben az országokban a kormányok nem zárnak be egyetemeket, nem vegzálnak a hatalom erejével civil szervezeteket, nem hajkurásznak mindenhol ellenséget. Ha a kormány rászáll a civil szervezetekre és megpróbálja őket ellehetetleníteni, az a kormányzás kudarcának a bizonyítéka.

Ha megkérdezzük az embereket, hogy szerintük melyik országban jó élni, akkor Angliát, Dániát, Németországot emlegetik. Nos, ezeken a helyeken a kormánynak eszébe sem jut civileket vegzálni. Belorussziában és Oroszországban viszont, ahol közülünk valahogy senki sem akarna élni, ott bizony igen.

Nem véletlen ez. Ott jó élni, ahol az emberek szabadok, ahol a polgárok szabadon szervezkedhetnek, ha kell, ellenőrzik, kritizálják a kormányt, mindezt elmondják, leírják, a kormány figyel a szavukra. Demokráciában a civilek ellenőrzik a politikusokat és nem a politikusok a civileket. A sokszínű és tevékeny civil társadalom a demokrácia, a jogbiztonság és a létbiztonság alapja. Amikor a magyar kormány a civil szervezeteket támadja, akkor a saját polgárait támadja.

A civil szervezetek elleni legfrissebb támadás még a fideszes alaptörvény szerint is alkotmányellenes. Még az Alaptörvény is elismeri a véleményszabadságot és a gyülekezés szabadságát. Ez pedig azt jelenti, hogy magyar állampolgárok bármikor szabadon szervezhetnek civil szervezeteket. Mindegy, hogy ez a tevékenység külföldi vagy hazai forrásból valósul-e meg, és, hogy az tetszik-e a kormánynak. Nem azért vannak civil szervezetek, mert a kormány engedélyezi vagy tolerálja őket, hanem azért, mert magyar polgárok az alkotmányos jogaikat gyakorolják. Az a hatalom, amelyik ebben korlátozni akarja őket, nem demokratikus hatalom.

Valamikor régen mindezt pontosan tudta a Fidesz. A Fidesz is civil szervezetként alakult meg 1988-ban, és az akkori kommunista hatalom éppen olyan ellenségesen viszonyult hozzá, mint a mai fideszhatalom a neki nem tetsző szervezetekhez. Ha összehasonlítjuk a két hatalom reakcióját, akkor megállapíthatjuk, hogy a kommunista hatalom legalább azt jól mérte fel, hogy ki veszélyes rá. Hiszen az akkori Fidesz a kommunista rendszer ellenében azzal a politikai céllal jött létre, hogy hozzájáruljon a rezsim megdöntéséhez.

A mi ügyeink

De azok a civil szervezetek, amelyek ellen a mai állampárt fellép, nem azért dolgoznak, hogy a jelenlegi rezsimet megdöntsék. Nem pártok. Embereket képviselnek és ügyeket. A TASZ például programot indított annak érdekében, hogy a szülők mindig a gyerekeik mellett lehessenek a kórházakban vagy, hogy a fogyatékos emberek ne intézetekbe zárva éljenek, ha képesek az önellátásra. A mi fontos ügyeink ezek, amelyek minden gyerekes szülő számára fontosak. A Helsinki Bizottság évtizedek óta azért dolgozik, hogy a rendőri intézkedések és az igazságszolgáltatási eljárások során a polgárok jogai ne sérüljenek.

Az is a mi ügyünk, hogy a kormány hogyan költi el a közös pénzeinket, amelyek az adónkból keletkeznek. A mi ügyünk és az országunk érdeke. Amikor az 'Átlátszó' a közérdekű adatok nyilvánosságáért küzd, akkor a magyar népet segíti hozzá ahhoz, hogy megtudja, mire költik az általa befizetett adót. Nekünk fontos ez. Természetesen, ha a kormány a korrupciót, a központosított lopást tekinti működése alapjának, akkor a korrupció ellen küzdő civilek hirtelen politikai térbe kerülnek és a kormány ellenségének tekinti őket. De attól még nem azok! 

Putyin szavai visszhangoznak Orbán szájában

Amikor a Fidesz az emberek érdekeit képviselő szervezeteket megpróbálja megbélyegezni és „kitakarítani”, akkor valójában az egész polgári közösségünk kerül veszélybe. Orbán Viktor pontosan azt csinálja, amit Putyintól tanult. Szerinte „ezek a szervezetek beleszólnak a politikába”, „az ország rossz hírét keltik, veszélyesek". Még a szóhasználat is azonos. Ha megnézzük Putyin lépéseit, látjuk mi vár Magyarországra, ha hagyjuk. Putyin is azzal kezdte, hogy megkülönböztette azokat a civil szervezeteket, amelyek külföldi forrásból is jutottak bevételhez. Aztán arra kényszerítette őket, hogy ezek a szervezetek stigmát aggassanak magukra. A megfélemlítés miatt aztán a belföldi támogatók is elfordultak tőlük, így pénz híján idővel meg is szűntek. Ez a lassú kivéreztetés diktatúrákból ismert módszere. Környezetvédő és tudományos szervezetek éppúgy erre a sorsra jutottak Oroszországban, mint a női jogok érvényesüléséért küzdők. A helyükbe pedig álcivil szervezetet alapíttattak a kormány pénzéből (az nem külföldi!), amelyek annak propagandáját hangoztatják. Éppen olyanokat, mint nálunk a CÖF vagy az Alapjogokért Központ nevű álcivil, Fidesz-közeli szervezet.

Miközben Orbán Viktor tisztességes magyar polgárokat vádol azzal, hogy külföldi érdekek ügynökei, ő maga cselekszik úgy, mint Putyin első számú ügynöke Európában. Tanulékony autokrata ő.

Pedig, ha valóban a külföldről finanszírozott tényleges ügynököket akarjuk megtalálni, mindenekelőtt azt kell megvizsgálni, hogy ki finanszírozza Orbán Viktort.  A paksi beruházás az elképesztő korrupciós lehetőségeivel vajon nem része-e a miniszterelnök kistafírungozásának, hatalmának bebetonozásának?  

 El a kezekkel a civilektől! A civil szervezetek bennünket képviselnek. Minden magyarnak szüksége van rájuk. Nélkülük bajba kerülünk.

Szólj hozzá!

Lúgos orvos pere: ez is a hatalomról szól

2017. február 23. 11:16 - Szelényi Zsuzsanna

Két hónappal ezelőtt ismerkedtem meg Erikával, a bátor nővel, akinek az erőszak-ügye hónapok óta a teljes magyar nyilvánosság előtt zajlik. Erika a szerencsének, illetve odafigyelő munkatársainak köszönheti az életét, amelyet egy brutális szexuális erőszak kis híján kioltott. A vádlott B. Krisztián, volt kórházigazgató büntetőügye, az úgynevezett lúgos orvos pere, holnap folytatódik. Az ügyészség és a sértett ügyvédje másodfokon súlyosbítani szeretné az ítéletet, ugyanis mára számos bizonyíték állt elő, amely arra utal, hogy Dr. B. Krisztián nem csupán megcsonkította volt szeretőjét, de azzal is tisztában volt, hogy az belehalhat a sérülésébe. A férfit első fokon mindössze négy év börtönbüntetésre ítélték és öt évre eltiltották orvosi hivatásától.  

Dr. B Krisztián ügye alapeset a nők elleni erőszak ügyekben, ugyanis azt a tévhitet cáfolja, hogy a nők illetve a családon belüli erőszak a képzettséggel illetve a társadalmi státusszal csökken. A helyzet azonban az, hogy a nők elleni erőszak nem státuszfüggő. A méltóságában sértett orvosigazgató, miközben nappal gyógyító tevékenységet végez, esténként, heteken keresztül sunyi bűntettet tervez arról, hogyan kábítja el és csonkítja meg volt szeretőjét, álarcban, felismerhetetlenül. Könnyen lehet, hogy feleségét és a gyerekeit is bántalmazta.

A nők elleni erőszak természetrajzához hozzátartozik, hogy a bántalmazó férfiak nem születnek bántalmazónak. Éppen csak azt nem bírják elviselni, ha a hozzájuk tartozó nő véleményt formál, akarata van, önálló. A dolog sosem bántalmazással kezdődik. Először csak hülyézés, a megalázás megy mások előtt. Aztán az, hogy a férfi korlátozza a nőt a pénzkezelésben, az otthontól töltött idő eltöltésében. Később kiabálás, megalázás a gyerekek előtt – szóbeli erőszak. Lealacsonyítás és fenyegetés. A fizikai bántalmazás szinte mindig csak évek múltán következik. Addig pedig csak növekszik a mindennapos megaláztatás, a titok, a félelem. A nők elleni erőszak a lappangó félelemre épít, mert valójában a hatalomról szól. Ha félsz tőlem, akkor hatalmam van feletted. Ha félsz, akkor végleg elszáll az önbizalmad maradéka is.

A nők elleni erőszak nemcsak nőkről és a férfiakról szól, hanem mint minden erőszak, végső soron a hatalom gyakorlásáról. Nem a státusszal függ össze, hanem az önbizalommal, az önértékeléssel. Azzal, hogy képesek vagyunk-e partnerként tekinteni egymásra, férfiak a nőkre, a politikai hatalmat gyakorlók az emberekre.

Mindez nagyon is a mai Magyarországról szól. Sokan vannak, akik a lappangó félelem országában úgy csinálnak, mintha minden rendben lenne, miközben újabb és újabb megaláztatásokat hoznak létre, mások meg tűrnek el. Minden hatalom gyakorlása erről szól: félsz tőlem, tehát azt csinálhatok veled, amit akarok. Ha nem félsz, akkor álcázva és annál erőszakosabban lépek fel ellened. Pont, mint a lúgos orvos, aki azt hitte, orvosként, férfiként bármit megengedhet magának.

 

A lappangó félelem kegyetlenebb, mint a nyílt erőszak, mert kimeríti a lelket és felőrli a cselekvés képességét. Ezért kell küzdenünk ellene. A nők elleni és családon belüli erőszak ellen a négy fal között és az ország házában is.

5 komment

Azt gondolják, bármit megtehetnek

2017. január 05. 15:16 - Szelényi Zsuzsanna

A Fidesz az első perctől fogva állampárt megvalósítására törekedett, és nagy erőket vetett be, hogy visszaszorítson minden erőt, amely gátat szabhat a hatalom gyakorlásának. A hatalmi erőszak a múlt évben új fordulatszámra kapcsolt, amely azonban azt mutatja, hogy a Fidesz-hatalom nagyon is sérülékeny.

Nem csupán az alkotmány módosítása, a médiatér szűkítése, az iskolarendszer központosítása, vagy a TEK létrehozása szolgálta azt, hogy a kormány a hatalmát kiterjeszthesse. A Fidesz-kormány a megállapodások demokratikus rendszere helyett kezdettől fogva egyeduralkodásra törekedett, ha kellett kényszerekkel, megfélemlítéssel. Vaskézzel szerezte meg a trafikokat és a kiskereskedelmet, és vaskézzel ragadta magához a legfontosabb tulajdoni és érdekeltségi viszonyokat a bankszektorban vagy a turisztikai szolgáltatásokban is. 2016-ig azonban nem volt példa arra, hogy a hatalom nyílt erőszakhoz folyamodjék. Az elmúlt év új fejezetet nyitott.  

A Fidesz állampártja persze nem karhatalmi erőkkel támad. A Fidesznek az 1989-es hagyomány látszatának fenntartásához óvatosnak kell lennie a nyílt állami erőszak alkalmazásával. Orbán Viktor ravaszabb, és már korábban kipróbált módszerekhez folyamodik. A piszkos munkát a B-középben edződött verőemberek és őrző-védő cégek alkalmazottai végezték el.

Kopaszok kellenek nekik

Az első nyílt atrocitás a vasárnapi zárva tartással kapcsolatos népszavazási kezdeményezés megakadályozásánál történt. Az ellenzék egyik képviselőjét kopasz verőlegények akadályozták meg abban, hogy kezdeményezését leadhassa. A vasárnapi boltzár kérdésében kiírt népszavazás veszélyes volt a kormány számára, úgyhogy nagy tétje volt ennek a kérdésnek. Miután a Fidesz legálisan nem tudta ezt megakadályozni, verőlegényekhez folyamodott. És bár egyértelműen bűncselekmény történt, az ügyészség futni hagyta az elkövetőket.

Pár hónappal később a Ligetben zajló fakivágások ellen demonstráló civileket is kétes hátterű őrző-védő cég emberei regulázták meg, akik nem riadtak meg a fizikai bántalmazástól. A tettesek ebben az esetben is elkerülték a felelősségre vonást. Hasonlóképpen az október 23-i állami ünnepségen a kormány megbízásából őrző-védő cégek tevékenykedtek, akik tettlegesen akadályozták meg, hogy ellenzéki képviselők a Kossuth téren kifejezhessék véleményüket, és akik nem tudták elejét venni, hogy a demonstrálókat a kormány szimpatizánsai bántalmazzák.

A 2016. évi népszavazási kormánykampányban az erőszak tartalmát és formáját tekintve is tetten érhető volt. A fenyegető üzenetek és a mindent elborító agresszív kampány a hatalom és az erő átható kombinációját sugározták.

Az erőszak nem működik 

Azonban sem a politikai életben felbukkanó erőszakos beavatkozások, sem az agresszív népszavazás nem váltotta be a hozzá fűzött állampárti reményeket. A súlyos politikai kudarc és a miniszterelnök személyéig elérő Pharaon-botrány felbőszítette a rezsim vezetőit, és az év vége felé megszaporodtak a megfigyelések tényfeltáró újságírók és ellenzéki politikusok körül. A kormányhű TV2 sunyi lejárató kampányai visszataszító eszköztárral kezdtek el nyomulni.

A kormány lépést váltott a szabad sajtó elhallgattatásában is. Az állami hírek és média központosítása és a televíziós piac letámadása, majd az Origo és a VS hírportál bekebelezése után 2016 őszén egyik napról a másikra felszámolta a Népszabadság teljes szerkesztőségét. Ez nyílt fenyegetés volt mindazok számára, akik ma szabad akaratukból alkotnak véleményt és közvetítik a magyar társadalmi és politikai viszonyokat.

Orbán Viktor, a hajdani ellenzéki, pontosan tudja, hogy a legkisebb kritikus orgánumnak is jelentősége van egy erkölcsileg megingott rezsim ellenében, így ma arra törekszik, hogy mindent az ellenőrzése alá vonjon. Ez azonban nem sikerülhet neki. 

A Fidesz elkötelezett hívei számára kezdettől azzal indokolta az erőskezű hatalomgyakorlást, hogy azt ígérte, olyan országot épít, amely túllép majd a kis ország korlátain és lendületes fejlődés útján új pályára állítja Magyarországot. Azt is ígérte, hogy elvesz azoktól, akiknek több van a jussuknál, és azoknak adja, akik megdolgoztak érte.

A 2016-os év azonban látványosan megmutatta, hogy ebből semmi sem lett.

Az új rezsicsökkentés és az évvégi fizetésemelések okozta általános megelégedettség mögött ott kényelmetlenkedik a legutóbbi PISA-jelentés, amely megkérdőjelezhetetlenül mutatja, hogy a Fidesz-hatalom iskolája nem képes a magyar gyerekeknek megfelelő tudást biztosítani. Ott sorakoznak a régiós gazdasági mutatók, amelyek láthatóvá teszik, hogy a magyar ’gazdasági csoda’ a leggyengébb Közép-Európában, mert az ’eredmények’ csupán általános világpiaci trendekre és nagyvonalú uniós forrásokra épültek, de a magyar gazdaság semmi hozzáadott értéket nem tudott teremteni. Az egészségügy válsága folyamatos és mindenki számára érzékelhető. A képzett emberek kivándorlása megállíthatatlanul folytatódik. A családosoknak való hatalmas újraelosztási többlet nem párosult látványos demográfiai növekedéssel.

A kormány ugyanis csakis a középosztály egy részének aktuális közérzetét javította intézkedéseivel, de sem a gazdaságban sem az egészségügyben, sem az iskolarendszerben nem végzett olyan változtatásokat, amely ezeknek a rendszereknek az évtizedes gyengeségein túl tudott lépni. Sőt, a szociális szolgáltatások brutális leépítése, az iskolarendszerben pedig az alapképzés legyengítése visszafordíthatatlan folyamatokat indított be. Ennek az lesz az eredménye, hogy az ország lakossága tudás és életszínvonal tekintetében súlyosan szétválik majd, és az ország egyik fele erődök mögött keres majd biztonságot, mint Dél-Amerikában.

A másik ígérvény pedig, hogy a javak azokhoz mennek majd, akik megdolgoznak érte, egy percig sem volt igaz. Ma a hatalom lakájai leplezetlen gátlástalansággal jutnak hozzá az Európai Unió húsos fazekához. Azt gondolják, bármit megtehetnek, mások pénzén nagykutyák lehetnek a kis Magyarországon.

Ma semmi sem az, aminek látszik

A sikeres ország mindent elfedő mosolygós kampánya mögött azonban nagyon is kitapintható Magyarország lassú, de biztos hanyatlása.

A nyári gigantikus félelemkampány és az erősödő erőszak a Fideszhatalom saját aggodalmait hivatott leplezni. Félelmét attól, hogy a hatalom elveszíthető és bukásnak súlyos ára lesz. Felelni kell majd, mert a hatalom birtokosainak gátlástalan előnyszerzése nem becsületes munka és nem tisztességes politika eredménye.

Átmenetileg talán úgy tűnhet, az erőszak és a fizetésemelés mindent megold. De nem. A mosolygósra festett álfalak mögül menthetetlenül kibukkan a harácsolás is és a lepusztulás is.

Egyre többen találkoznak össze a valósággal és egyre többen ébrednek rá, hogy igazi biztonság és igazi jólét akkor lesz, ha igazságosabb politika lesz Magyarországon. Ha a közös javakat azokkal is megosztjuk, akik hátrányosabb helyzetből indulnak. Hogy közös nemzeti érdek, hogy a tudáshoz minden gyerek hozzáférjen és később színvonalas munkát tudjon vállalni a 21. században. Hogy nemzeti érdek az, hogy az uniós támogatásokhoz azok jussanak, akik a legjobban hasznosítják és másoknak is munkát és jövőt teremtenek belőle.

 

Nem kormányzati erőszakból, nem kampányfilmekből származik büszke, biztonságos és fejlődő Magyarország, hanem igazságos és bölcs politikából. Mi erre készülünk 2017-ben.

Szólj hozzá!

Egy rendőrtiszt halála és a kormány tartozásai

2016. november 01. 11:20 - Szelényi Zsuzsanna

A bőnyi újnyilas rendőrgyilkosság súlyos felelősséget ró a magyar kormányra. Napról napra nyilvánvalóbb, hogy nemcsak a konkrét akció megtervezése során követtek el súlyos hibákat a rendőri vezetők, de az elmúlt években átszervezett nemzetbiztonsági szervek vezetőit összességében a kormányt is konkrét felelősság terheli egy rendőrtiszt haláláért.

Györkös István a kilencvenes évek eleje óta (tehát immár negyed százada) a magyar újnyilas mozgalom egyik legmeghatározóbb alakjaként a titkosszolgálatok számára jól ismert figura volt. De veszélyessége és az általa üzemeltetett kiképző-táborok rendszeresen témái voltak a média tudósításainak is. A magyar hatóságoknak és nemzetbiztonsági szolgálatoknak arról is tudniuk kellett, hogy a bőnyi rendőrgyilkos félkatonai szervezete által létrehozott weboldal, a hidfo.net 2012-ben a magyar nyelvű orosz propaganda legfontosabb hídfőállása lett. Tartalma professzionalizálódott, a menekültügyi válságban nyíltan közvetítette az orosz álláspontot, sőt a neve is megváltozott hidfo.ru névre. A hatóságoknak azt is tudniuk kellett, hogy Györkösék kapcsolatban álltal orosz diplomatákkal, közösen gyakorlatoztak is a bőnyi kiképző táborukban. Az is köztudott, hogy a rendőrgyilkos szervezete kapcsolatban áll az ugyancsak oroszbarát Thürmer-féle Munkáspárttal.

De vajon miért nem léptek fel Györkösék ellen a hatóságok már sokkal korábban? Ezek az információk a nyilvánosság számára is hozzáférhetők voltak. Érthetetlen, hogy miért kellett évtizedeket várni egy nyilvánvalóan veszélyes szerveződés felgöngyölítésére? Csak nem azért, mert azok feltűnően jó kapcsolatokat ápoltak a Putyin-rezsimmel? Elképzelhető, hogy ez az erős orosz kapcsolat biztosított valamiféle politikai védettséget Györkös Istvánnak és paramilitáris szervezetének az elmúlt évek során?

Egy rendőr halála rettenetes ár mindezért. Az a kérdés ma, hogy ez a tragikus eset végre lépésére kényszeríti-e a magyar hatóságokat? Vagy a magyar kormány keze meg van kötve? Ki viseli ezért a sötét ügyért a politikai felelősséget? Mi a helyzet a Magyarországon működő többi félkatonai náci szervezettel, a Betyársereggel, a gárdákkal és társaikkal? Látványos lépéseket várunk a magyar kormánytól, amellyel az emberek számára megnyugtató módon avatkozik be ezeknek a veszélyes szerveződéseknek a tevékenységébe!

az_mna.jpg

13 komment

Nem akarunk újra hősöket!

2016. november 01. 11:15 - Szelényi Zsuzsanna

Orbán rendszere nem tankokkal támad, hanem a demokrácia kijátszásával, a félelem és a gyűlölet felkorbácsolásával, az emberi erkölcsök kikezdésével.

„A rádióba öt főnyi küldöttség megy be, hogy kérjék, olvassák be a Diákparlament követeléseinek rádióközlését.  A küldöttséget letartóztatják. … A tömeg nyugtalankodni kezd. Fegyver híján kövekkel ostromolja a rádió épületét. Erre az ÁVÓ sortüzet nyit a fegyvertelen tüntetőkre. A tüntetők soraiba tartozó katonaság kitör és megnyit egyes fegyverraktárakat, felfegyverzi a tüntetőket. Így kezdődött”

(Részlet nagymamám, Péterfia Karola ’56-os naplójából, Pécs, 1956. október 23.)

Nézem a tévében a kormány ’56-os kampányfilmjét: „Magyarországon szabadon lehet szeretni, élni, dolgozni… Köszönjük ’56 hőseinek!” – milyen megnyugtató, milyen felemelő.

Tudom, miről szól ez, mert bizony nekem is kapar a torkom, amikor újraolvasom nagymamám ’56-os naplóját. A mi családunkban szüleink elbeszéléseiből és nagymamám, Péterfia Karola ’56-os naplójából tudjuk, mi történt a forradalom idején. A napló azzal kezdődik, hogy a Pécsi Egyetem diákparlamentje 1956. október 22-én gyűlést tartott a 48-as téren, és azzal fejeződik be, hogy 1957. április 14-én nagymamám szívproblémákkal, idegösszeomlással kórházban, testvére és fia internálótáborban, lányai az egyetemi fegyelmi bizottság előtt.

A szabadság pár napos szele és a fojtogató elnyomás, ami mindezt követte, erős nyomot hagyott a családomon, és mindannyiunkat felfegyverzett, hogy felismerjük a szabadság korlátozásának legapróbb lépéseit is.

Hallgatom a kormány ’56-os kampányfilmjét: azt sugározza, hogy Magyarország mindenek felett szabad ország. Jól mutat a filmen a szabad magyar élet! Kár, hogy mindez fikció: kitalált történet. 

Nem tudhatják meg, hogy mi zajlik Magyarországon 

Eszembe jutnak a barátaim, akiknek nemrég egyik reggel telefonáltak, hogy nem kell bemenniük dolgozni, mert az újságjuk kiadását felfüggesztették. Eszembe jut egy másik barátom, akiknek kicsi kis bt-jét hónapokig vizsgálta a NAV, mivel jogi szakvéleményt nyújtott egy civil szervezetnek, amelyet a Norvég Civil Alap támogatott. Eszembe jut az az ismerősöm, akit úgy bocsátottak el az állásából, hogy váratlanul 62 évben maximálták a nyugdíjkorhatárt a bíróságoknál. Eszembe jut az unokatestvérem, akinek zárt ajtó mögé kell bújnia az iskolában a módszereivel, ami nem illeszkedik a hoffmanni iskolarendszer előírásaihoz, viszont alkalmas arra, hogy minden gyerekből kihozza a maximumot. Vagy a másik rokonom, aki eljött a minisztériumból, mert olyasmit kellett volna aláírnia, ami ellentétes volt a szakmai meggyőződésével. Eszembe jut egy barátom édesapja, akit arra kényszerítettek, hogy a helyi fideszes képviselő focicsapatának adja a TAO-ját, különben nem kap uniós vállalkozásfejlesztési hitelt egy új mezőgazdasági gép megvásárlásához, ily módon kényszerítve őt, hogy részt vállaljon a Fidesz-hatalom gusztustalan korrupciós játékában. Eszembe jut az unokaöcsém, akinek friss egyetemi diplomájával munkakeresés közben kötelező közmunkára kellett mennie, mert hat hónapon belül nem talált még állást. Eszembe jut a szomszédom, akinek egy törvény egymondatos átalakításával egy nap alatt tették tönkre az évek alatt felépített vállalkozását, és az is, akinek elvették a húsz évnyi nyugdíj-megtakarítását. És eszembe jutnak a családtagjaim az ország különböző városaiban, akik csak az állami tévét nézhetik, és így egyszerűen nem tudhatják meg, mi történik Magyarországon. 

az_1956_2.jpg

Nem, Magyarország nem szabad ország. Egy olyan családban, mint a mienk, ahol a múltat nem az állandóan újraírt történelemkönyvekből, hanem a saját felmenőink gondosan feljegyzett naplóiból tanuljuk, felismerjük, amikor a szabadság veszélyben van. Nagymamám ’56-os naplója leginkább a forradalmat követő fél évről szól, amikor az elnyomás visszatelepedett az emberekre, amikor a hetekig tartó soktízezres, katartikus tüntetések, folyamatos sztrájkok és utcai harcok után újra mindenki visszahúzódott a zárt ablakok mögé.

Amikor nem lehetett tudni, ki jelentett fel valakit, mert az egy tüntetés elején menetelt, levert egy vörös csillagot, őrizte a sztrájkot, kokárdát varrt vagy a falvakat járta, hogy tájékoztassa a falubelieket a történésekről. Amikor a hatalom úgy verte szét a nemzeti szolidaritást, hogy a sztrájkoló bányászokkal szemben extra engedményekkel kenyerezte le a falusi parasztokat. Amikor az általános iskolások zsebeit kutatták, hogy a szüleikre terhelő bizonyítékot találjanak. Amikor írókat és tanárokat kényszerítettek, hogy megtagadják elveiket és barátaikat. „Ismerem ezt ’44-ből, ismerem ezt ’48-ból” - írta a nagymamám, aki a forradalmat követő hónapokban bele is betegedett a sok emberi aljasságba, aminek nem csak értő elemzője, de áldozata is volt.

Nem kell szovjet csapatoknak jönni, hogy elfogyjon a szabadság

Ma már nem kell az ÁVÓ-nak, a karhatalomnak és szovjet katonáknak jönnie ahhoz, hogy észrevegyük, hogy fogy a szabadság levegője Magyarországon. Nem kell, hogy mindenki nyílt elnyomással szembesüljön, nem kell, hogy mindenkinek félnie kelljen a szomszéd spicliktől. Máshogy is történhetnek a dolgok.

Az elnyomás leplét ma Orbán Viktor rendszere ereszti ránk. Nem tankokkal támad, hanem a demokrácia kijátszásával, a félelem és a gyűlölet felkorbácsolásával, az emberi erkölcsök kikezdésével. Nem kell neki idegen hadsereg, elég az Európai Uniótól lopott pénz, elég a demokratikus intézmények lefejezése és elég a megfélemlítés, amely a 21. században ugyanolyan kíméletlenül működik, mint 60, 90 vagy 150 évvel ezelőtt. A szabadság elvesztéséhez elég annyi, hogy nem mindenkire vonatkoznak a törvények, hogy ne működjön a jogállam. Ez ma pont elég ahhoz, hogy Orbán Viktor tönkretegye a rendszerváltás vívmányait, a szabadságot, Európát és a jólétet, amiért a felmenőink és a hőseink küzdöttek.

Nagymamám nem csupán a forradalom írnoka volt. Nyelvtanárként nagyapámmal együtt a Baranya Megyei Forradalmi Tanács tagjai voltak, akik az idegennyelvű rádiók tudósításai alapján tájékoztatták a forradalmi tanácsot a hazai és nemzetközi fejleményekről, fordították a tanács nyilatkozatait, hogy a világ megtudja, mi zajlik, és életüket kockáztatva „parlamenterként”, küldöttként szolgáltak, amikor a bevonuló szovjet csapatok helyi erőivel kellett tárgyalni.

Közben aggódtak az ellenállásban résztvevő egyetemista gyerekeikért, sorba álltak kenyérért, kötszert vittek a Mecsekben harcoló sebesülteknek, befogadták a barátaikat, akiknek szétlőtték a házát, kijárási tilalom idején gyógyszerért mentek, mert a szomszédjuk szívinfarktust kapott. Végül pedig álltak a pécsi fogház kerítése előtt és lesték a fiukat: „Azt hittem, meghasad a szívem, mikor ott láttam a fiókát a rácsok mögött”. A szüleim és a nagyszüleim szabadságszerető, okos és jó emberek voltak, akik „kiálltak az igazukért”, akik „egy jobb világért és a szabadságért küzdöttek” – ahogy a mai imázsfilm mondja.

Ma hál’ istennek nincs Magyarországon olyan elnyomás, mint ami a forradalom után telepedett az országra. Felmenőink, hőseink vívták ki ezt nekünk. Mégis, ma újra nap mint nap fogy a szabadság levegője Magyarországon, mint annyiszor a múlt században. Nézem a kormány ’56-os imázsfilmjét: „Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak!” Nem, nem akarunk új hősöket! Nem akarjuk, hogy újra embereknek, fiataloknak kelljen magukat feláldozni a szabadságért! Nem hagyhatjuk, hogy hataloméhes és gerinctelen emberek újra elvegyék a szabadságunkat. Most kell lépnünk!

peterfiapatekkarola.jpg

2 komment