„Akármilyen kedves vendég, három napig untig elég” – szól a régi mondás, amely azt azért nem taglalja, hogy mit csináljunk, ha a vendég egyáltalán nem kedves, és ráadásul a kelleténél többször vizitál nálunk. Orbán Viktor, a NATO-, és EU-tag Magyarország miniszterelnöke a rendszeresen visszatérő Vlagyimir Putyinnal nyitja meg az őszi politikai szezont.  Az orosz elnök sokat tett azért, hogy összeütközésbe kerüljön az európai országokkal. Az orosz demokrácia sosem volt erős, de a 2000-es évek elejéig úgy tűnt, Oroszország is a liberális piacgazdaságok útjára lép, , szabad sajtóval, szabad választásokkal és szabad kereskedelemmel. A kilencvenes éveket azonban rendkívüli káosznak élték meg az állami gondoskodáshoz szoktatott oroszok, stabilitásra vágytak. Vlagyimir Putyin eleinte progresszív politikai vezetőnek számított. A lendületesen növekedő orosz gazdaság hozzásegítette, hogy stabilizálja hatalmát és Oroszország újra globális ambíciókkal lépjen fel. Legyen Oroszország újra nagyszerű!  -ígérte az oroszoknak. A hatalom megtartásához azonban bevetette KGB-s tapasztalatait. , .  Házrobbantásos provokációkkal először a csecsen ellenállást törte le. Ezután a hazai politikai ellenfeleivel számolt le. Politikusok, újságirok, ügyészek haltak meg rejtélyes módokon.  Ellehetetlenítette azokat a feltételeket, amelyek egy kormány-, és államfőváltáshoz szükségesek. Moszkvában ritkulni kezdett a levegő. A civileket először csak megbélyegezte, ma már nyíltan és változatos módszerekkel  üldözi,  mintát szolgáltatva a közép-ázsiai, a török és a magyarországi autokratáknak.. A külföldi egyetemeket bezárja, és mindenkit ügynöknek tart, aki nem az ő nézeteit visszhangozza. A korábbi, nemzetközi korrupciót felváltotta az állami javak központosított kiszivattyúzása; a vagyont az állami vezetők köré koncentrálták. Az energiavállalatokat Putyin  hadrendbe állította, és a korszerűsített rakéták mellett azok váltak az orosz expanzió és az „elkóborolt” renitens államok első számú fegyelmező eszközeivé.

A kétezres évek közepére Putyin stabilizálta a hatalmát és érdeklődése a külföld felé fordult. Emlékezetes volt hírhedt kijelentése arról, hogy a XX. század legnagyobb geopolitikai katasztrófája a Szovjetunió szétesése volt. Nem lehetett kétségünk afelől, hogy ennek megfelelően a célja az egykori szovjet befolyási övezetben ereje megerősítése.  A grúzok elleni 2008-as háború, a Baltikum egyre erősebb fenyegetése és a  fegyverkezés fémjelezte Putyin terjeszkedő politikáját. A Krím bekebelezése és Ukrajna  megtámadása, a holland utasszállító lelövése után már kevesen csodálkoznak, ha  orosz felderítők járnak a La Manche csatorna felett vagy  orosz vadászbombázók bombáznak  Szíriában. Oroszország azonban gyenge. Gazdasága 2008-as válság óta megroppant, amelyet súlyosbítottak a nyugati szankciók. Az orosz elnök így arra koncentrál, hogy ellenfeleit és riválisait gyengítse. Ennek a taktikának a része a nyugati államok elleni hibrid hadviselés és a demokratikus választásokba való beavatkozás. Ha gyenge vagy, gyengítsd az ellenfeleidet, úgy erősebbnek látszol. . Putyin Szélsőjobb pártokat és paramilitáris egységeket pénzel Európában. Mélyen beleavatkozott az amerikai és a francia elnökválasztásokba, Magyarország is az egyik eszköz ebben a hibrid háborúban. . Budapestnek stratégiai jelentősége van az oroszok számára a nyugat elleni terjeszkedő hadműveletben. A nyugati szervezetekben való tagságunk felértékelt bennünket Moszkva szemében. Már a szocialista kormányok idején megkezdték a visszatérést Magyarországra, de Orbán és Putyin 2009-es szentpétervári találkozóján akadt  horogra a magyar politika.  Orbán Viktor manőverező nemzetközi politikájához jól jött mindez. A kormány először fokozatosan, majd második ciklusában szédítően gyorsan kezdett Moszkva felé száguldani: energiamutyi, MET-ügy, kereskedőházak, vízumgyár, végül pedig 2014-ben a „koronaékszer”, a hazánkat fél évszázadra orosz függésben rögzítő Paks 2 beruházás betonozta az új orosz-magyar barátságot. az Az egyre érzékenyebbé váló orosz-európai kapcsolatok miatt Putyin rajta tartja a szemét Orbánon.:

Napjainkra Oroszország szépen berendezkedett Magyarországon: a gyanús letelepedési kötvényprogram, a bőnyi rendőrgyilkosság orosz titkosszolgálati szálai, valamint a Budapest szívében aktívan intézkedő csecsen végrehajtó mind-mind azt mutatják, hogy az orosz itt-tartózkodás már korántsem ideiglenes. A formailag a cselgáncs világbajnokság megnyitására érkező orosz elnök feketeöves dzsúdómester. Nem kell sportújságírónak lennünk ahhoz, hogy észrevegyük: amikor ellenőrző látogatásra érkezik hozzánk, mindig átdobja a palánkon a most már az öregfiúk csapatába sem beférő egykori szépreményű focistát.

Természetesen, ha a kormány a korrupciót, a központosított lopást tekinti működése alapjának, akkor a korrupció ellen küzdő civilek politikai térbe kerülnek és a kormány ellenségének tekinti őket. De attól még nem azok! 

Vannak olyan országok, amelyek jól működnek, ahol biztonságos az egészségügy, színvonalas az iskola, ahol az igazságszolgáltatás küzd a korrupció ellen, ahol értünk működik a kormányzás. Ahol jó élni. Ezekben az országokban a kormányok nem zárnak be egyetemeket, nem vegzálnak a hatalom erejével civil szervezeteket, nem hajkurásznak mindenhol ellenséget. Ha a kormány rászáll a civil szervezetekre és megpróbálja őket ellehetetleníteni, az a kormányzás kudarcának a bizonyítéka.

Ha megkérdezzük az embereket, hogy szerintük melyik országban jó élni, akkor Angliát, Dániát, Németországot emlegetik. Nos, ezeken a helyeken a kormánynak eszébe sem jut civileket vegzálni. Belorussziában és Oroszországban viszont, ahol közülünk valahogy senki sem akarna élni, ott bizony igen.

Nem véletlen ez. Ott jó élni, ahol az emberek szabadok, ahol a polgárok szabadon szervezkedhetnek, ha kell, ellenőrzik, kritizálják a kormányt, mindezt elmondják, leírják, a kormány figyel a szavukra. Demokráciában a civilek ellenőrzik a politikusokat és nem a politikusok a civileket. A sokszínű és tevékeny civil társadalom a demokrácia, a jogbiztonság és a létbiztonság alapja. Amikor a magyar kormány a civil szervezeteket támadja, akkor a saját polgárait támadja.

A civil szervezetek elleni legfrissebb támadás még a fideszes alaptörvény szerint is alkotmányellenes. Még az Alaptörvény is elismeri a véleményszabadságot és a gyülekezés szabadságát. Ez pedig azt jelenti, hogy magyar állampolgárok bármikor szabadon szervezhetnek civil szervezeteket. Mindegy, hogy ez a tevékenység külföldi vagy hazai forrásból valósul-e meg, és, hogy az tetszik-e a kormánynak. Nem azért vannak civil szervezetek, mert a kormány engedélyezi vagy tolerálja őket, hanem azért, mert magyar polgárok az alkotmányos jogaikat gyakorolják. Az a hatalom, amelyik ebben korlátozni akarja őket, nem demokratikus hatalom.

Valamikor régen mindezt pontosan tudta a Fidesz. A Fidesz is civil szervezetként alakult meg 1988-ban, és az akkori kommunista hatalom éppen olyan ellenségesen viszonyult hozzá, mint a mai fideszhatalom a neki nem tetsző szervezetekhez. Ha összehasonlítjuk a két hatalom reakcióját, akkor megállapíthatjuk, hogy a kommunista hatalom legalább azt jól mérte fel, hogy ki veszélyes rá. Hiszen az akkori Fidesz a kommunista rendszer ellenében azzal a politikai céllal jött létre, hogy hozzájáruljon a rezsim megdöntéséhez.

A mi ügyeink

De azok a civil szervezetek, amelyek ellen a mai állampárt fellép, nem azért dolgoznak, hogy a jelenlegi rezsimet megdöntsék. Nem pártok. Embereket képviselnek és ügyeket. A TASZ például programot indított annak érdekében, hogy a szülők mindig a gyerekeik mellett lehessenek a kórházakban vagy, hogy a fogyatékos emberek ne intézetekbe zárva éljenek, ha képesek az önellátásra. A mi fontos ügyeink ezek, amelyek minden gyerekes szülő számára fontosak. A Helsinki Bizottság évtizedek óta azért dolgozik, hogy a rendőri intézkedések és az igazságszolgáltatási eljárások során a polgárok jogai ne sérüljenek.

Az is a mi ügyünk, hogy a kormány hogyan költi el a közös pénzeinket, amelyek az adónkból keletkeznek. A mi ügyünk és az országunk érdeke. Amikor az 'Átlátszó' a közérdekű adatok nyilvánosságáért küzd, akkor a magyar népet segíti hozzá ahhoz, hogy megtudja, mire költik az általa befizetett adót. Nekünk fontos ez. Természetesen, ha a kormány a korrupciót, a központosított lopást tekinti működése alapjának, akkor a korrupció ellen küzdő civilek hirtelen politikai térbe kerülnek és a kormány ellenségének tekinti őket. De attól még nem azok! 

Putyin szavai visszhangoznak Orbán szájában

Amikor a Fidesz az emberek érdekeit képviselő szervezeteket megpróbálja megbélyegezni és „kitakarítani”, akkor valójában az egész polgári közösségünk kerül veszélybe. Orbán Viktor pontosan azt csinálja, amit Putyintól tanult. Szerinte „ezek a szervezetek beleszólnak a politikába”, „az ország rossz hírét keltik, veszélyesek". Még a szóhasználat is azonos. Ha megnézzük Putyin lépéseit, látjuk mi vár Magyarországra, ha hagyjuk. Putyin is azzal kezdte, hogy megkülönböztette azokat a civil szervezeteket, amelyek külföldi forrásból is jutottak bevételhez. Aztán arra kényszerítette őket, hogy ezek a szervezetek stigmát aggassanak magukra. A megfélemlítés miatt aztán a belföldi támogatók is elfordultak tőlük, így pénz híján idővel meg is szűntek. Ez a lassú kivéreztetés diktatúrákból ismert módszere. Környezetvédő és tudományos szervezetek éppúgy erre a sorsra jutottak Oroszországban, mint a női jogok érvényesüléséért küzdők. A helyükbe pedig álcivil szervezetet alapíttattak a kormány pénzéből (az nem külföldi!), amelyek annak propagandáját hangoztatják. Éppen olyanokat, mint nálunk a CÖF vagy az Alapjogokért Központ nevű álcivil, Fidesz-közeli szervezet.

Miközben Orbán Viktor tisztességes magyar polgárokat vádol azzal, hogy külföldi érdekek ügynökei, ő maga cselekszik úgy, mint Putyin első számú ügynöke Európában. Tanulékony autokrata ő.

Pedig, ha valóban a külföldről finanszírozott tényleges ügynököket akarjuk megtalálni, mindenekelőtt azt kell megvizsgálni, hogy ki finanszírozza Orbán Viktort.  A paksi beruházás az elképesztő korrupciós lehetőségeivel vajon nem része-e a miniszterelnök kistafírungozásának, hatalmának bebetonozásának?  

 El a kezekkel a civilektől! A civil szervezetek bennünket képviselnek. Minden magyarnak szüksége van rájuk. Nélkülük bajba kerülünk.

Két hónappal ezelőtt ismerkedtem meg Erikával, a bátor nővel, akinek az erőszak-ügye hónapok óta a teljes magyar nyilvánosság előtt zajlik. Erika a szerencsének, illetve odafigyelő munkatársainak köszönheti az életét, amelyet egy brutális szexuális erőszak kis híján kioltott. A vádlott B. Krisztián, volt kórházigazgató büntetőügye, az úgynevezett lúgos orvos pere, holnap folytatódik. Az ügyészség és a sértett ügyvédje másodfokon súlyosbítani szeretné az ítéletet, ugyanis mára számos bizonyíték állt elő, amely arra utal, hogy Dr. B. Krisztián nem csupán megcsonkította volt szeretőjét, de azzal is tisztában volt, hogy az belehalhat a sérülésébe. A férfit első fokon mindössze négy év börtönbüntetésre ítélték és öt évre eltiltották orvosi hivatásától.  

Dr. B Krisztián ügye alapeset a nők elleni erőszak ügyekben, ugyanis azt a tévhitet cáfolja, hogy a nők illetve a családon belüli erőszak a képzettséggel illetve a társadalmi státusszal csökken. A helyzet azonban az, hogy a nők elleni erőszak nem státuszfüggő. A méltóságában sértett orvosigazgató, miközben nappal gyógyító tevékenységet végez, esténként, heteken keresztül sunyi bűntettet tervez arról, hogyan kábítja el és csonkítja meg volt szeretőjét, álarcban, felismerhetetlenül. Könnyen lehet, hogy feleségét és a gyerekeit is bántalmazta.

A nők elleni erőszak természetrajzához hozzátartozik, hogy a bántalmazó férfiak nem születnek bántalmazónak. Éppen csak azt nem bírják elviselni, ha a hozzájuk tartozó nő véleményt formál, akarata van, önálló. A dolog sosem bántalmazással kezdődik. Először csak hülyézés, a megalázás megy mások előtt. Aztán az, hogy a férfi korlátozza a nőt a pénzkezelésben, az otthontól töltött idő eltöltésében. Később kiabálás, megalázás a gyerekek előtt – szóbeli erőszak. Lealacsonyítás és fenyegetés. A fizikai bántalmazás szinte mindig csak évek múltán következik. Addig pedig csak növekszik a mindennapos megaláztatás, a titok, a félelem. A nők elleni erőszak a lappangó félelemre épít, mert valójában a hatalomról szól. Ha félsz tőlem, akkor hatalmam van feletted. Ha félsz, akkor végleg elszáll az önbizalmad maradéka is.

A nők elleni erőszak nemcsak nőkről és a férfiakról szól, hanem mint minden erőszak, végső soron a hatalom gyakorlásáról. Nem a státusszal függ össze, hanem az önbizalommal, az önértékeléssel. Azzal, hogy képesek vagyunk-e partnerként tekinteni egymásra, férfiak a nőkre, a politikai hatalmat gyakorlók az emberekre.

Mindez nagyon is a mai Magyarországról szól. Sokan vannak, akik a lappangó félelem országában úgy csinálnak, mintha minden rendben lenne, miközben újabb és újabb megaláztatásokat hoznak létre, mások meg tűrnek el. Minden hatalom gyakorlása erről szól: félsz tőlem, tehát azt csinálhatok veled, amit akarok. Ha nem félsz, akkor álcázva és annál erőszakosabban lépek fel ellened. Pont, mint a lúgos orvos, aki azt hitte, orvosként, férfiként bármit megengedhet magának.

A lappangó félelem kegyetlenebb, mint a nyílt erőszak, mert kimeríti a lelket és felőrli a cselekvés képességét. Ezért kell küzdenünk ellene. A nők elleni és családon belüli erőszak ellen a négy fal között és az ország házában is.

A Fidesz az első perctől fogva állampárt megvalósítására törekedett, és nagy erőket vetett be, hogy visszaszorítson minden erőt, amely gátat szabhat a hatalom gyakorlásának. A hatalmi erőszak a múlt évben új fordulatszámra kapcsolt, amely azonban azt mutatja, hogy a Fidesz-hatalom nagyon is sérülékeny.

Nem csupán az alkotmány módosítása, a médiatér szűkítése, az iskolarendszer központosítása, vagy a TEK létrehozása szolgálta azt, hogy a kormány a hatalmát kiterjeszthesse. A Fidesz-kormány a megállapodások demokratikus rendszere helyett kezdettől fogva egyeduralkodásra törekedett, ha kellett kényszerekkel, megfélemlítéssel. Vaskézzel szerezte meg a trafikokat és a kiskereskedelmet, és vaskézzel ragadta magához a legfontosabb tulajdoni és érdekeltségi viszonyokat a bankszektorban vagy a turisztikai szolgáltatásokban is. 2016-ig azonban nem volt példa arra, hogy a hatalom nyílt erőszakhoz folyamodjék. Az elmúlt év új fejezetet nyitott.  

A Fidesz állampártja persze nem karhatalmi erőkkel támad. A Fidesznek az 1989-es hagyomány látszatának fenntartásához óvatosnak kell lennie a nyílt állami erőszak alkalmazásával. Orbán Viktor ravaszabb, és már korábban kipróbált módszerekhez folyamodik. A piszkos munkát a B-középben edződött verőemberek és őrző-védő cégek alkalmazottai végezték el.

Kopaszok kellenek nekik

Az első nyílt atrocitás a vasárnapi zárva tartással kapcsolatos népszavazási kezdeményezés megakadályozásánál történt. Az ellenzék egyik képviselőjét kopasz verőlegények akadályozták meg abban, hogy kezdeményezését leadhassa. A vasárnapi boltzár kérdésében kiírt népszavazás veszélyes volt a kormány számára, úgyhogy nagy tétje volt ennek a kérdésnek. Miután a Fidesz legálisan nem tudta ezt megakadályozni, verőlegényekhez folyamodott. És bár egyértelműen bűncselekmény történt, az ügyészség futni hagyta az elkövetőket.

Pár hónappal később a Ligetben zajló fakivágások ellen demonstráló civileket is kétes hátterű őrző-védő cég emberei regulázták meg, akik nem riadtak meg a fizikai bántalmazástól. A tettesek ebben az esetben is elkerülték a felelősségre vonást. Hasonlóképpen az október 23-i állami ünnepségen a kormány megbízásából őrző-védő cégek tevékenykedtek, akik tettlegesen akadályozták meg, hogy ellenzéki képviselők a Kossuth téren kifejezhessék véleményüket, és akik nem tudták elejét venni, hogy a demonstrálókat a kormány szimpatizánsai bántalmazzák.

A 2016. évi népszavazási kormánykampányban az erőszak tartalmát és formáját tekintve is tetten érhető volt. A fenyegető üzenetek és a mindent elborító agresszív kampány a hatalom és az erő átható kombinációját sugározták.

Az erőszak nem működik 

Azonban sem a politikai életben felbukkanó erőszakos beavatkozások, sem az agresszív népszavazás nem váltotta be a hozzá fűzött állampárti reményeket. A súlyos politikai kudarc és a miniszterelnök személyéig elérő Pharaon-botrány felbőszítette a rezsim vezetőit, és az év vége felé megszaporodtak a megfigyelések tényfeltáró újságírók és ellenzéki politikusok körül. A kormányhű TV2 sunyi lejárató kampányai visszataszító eszköztárral kezdtek el nyomulni.

A kormány lépést váltott a szabad sajtó elhallgattatásában is. Az állami hírek és média központosítása és a televíziós piac letámadása, majd az Origo és a VS hírportál bekebelezése után 2016 őszén egyik napról a másikra felszámolta a Népszabadság teljes szerkesztőségét. Ez nyílt fenyegetés volt mindazok számára, akik ma szabad akaratukból alkotnak véleményt és közvetítik a magyar társadalmi és politikai viszonyokat.

Orbán Viktor, a hajdani ellenzéki, pontosan tudja, hogy a legkisebb kritikus orgánumnak is jelentősége van egy erkölcsileg megingott rezsim ellenében, így ma arra törekszik, hogy mindent az ellenőrzése alá vonjon. Ez azonban nem sikerülhet neki. 

A Fidesz elkötelezett hívei számára kezdettől azzal indokolta az erőskezű hatalomgyakorlást, hogy azt ígérte, olyan országot épít, amely túllép majd a kis ország korlátain és lendületes fejlődés útján új pályára állítja Magyarországot. Azt is ígérte, hogy elvesz azoktól, akiknek több van a jussuknál, és azoknak adja, akik megdolgoztak érte.

A 2016-os év azonban látványosan megmutatta, hogy ebből semmi sem lett.

Az új rezsicsökkentés és az évvégi fizetésemelések okozta általános megelégedettség mögött ott kényelmetlenkedik a legutóbbi PISA-jelentés, amely megkérdőjelezhetetlenül mutatja, hogy a Fidesz-hatalom iskolája nem képes a magyar gyerekeknek megfelelő tudást biztosítani. Ott sorakoznak a régiós gazdasági mutatók, amelyek láthatóvá teszik, hogy a magyar ’gazdasági csoda’ a leggyengébb Közép-Európában, mert az ’eredmények’ csupán általános világpiaci trendekre és nagyvonalú uniós forrásokra épültek, de a magyar gazdaság semmi hozzáadott értéket nem tudott teremteni. Az egészségügy válsága folyamatos és mindenki számára érzékelhető. A képzett emberek kivándorlása megállíthatatlanul folytatódik. A családosoknak való hatalmas újraelosztási többlet nem párosult látványos demográfiai növekedéssel.

A kormány ugyanis csakis a középosztály egy részének aktuális közérzetét javította intézkedéseivel, de sem a gazdaságban sem az egészségügyben, sem az iskolarendszerben nem végzett olyan változtatásokat, amely ezeknek a rendszereknek az évtizedes gyengeségein túl tudott lépni. Sőt, a szociális szolgáltatások brutális leépítése, az iskolarendszerben pedig az alapképzés legyengítése visszafordíthatatlan folyamatokat indított be. Ennek az lesz az eredménye, hogy az ország lakossága tudás és életszínvonal tekintetében súlyosan szétválik majd, és az ország egyik fele erődök mögött keres majd biztonságot, mint Dél-Amerikában.

A másik ígérvény pedig, hogy a javak azokhoz mennek majd, akik megdolgoznak érte, egy percig sem volt igaz. Ma a hatalom lakájai leplezetlen gátlástalansággal jutnak hozzá az Európai Unió húsos fazekához. Azt gondolják, bármit megtehetnek, mások pénzén nagykutyák lehetnek a kis Magyarországon.

Ma semmi sem az, aminek látszik

A sikeres ország mindent elfedő mosolygós kampánya mögött azonban nagyon is kitapintható Magyarország lassú, de biztos hanyatlása.

A nyári gigantikus félelemkampány és az erősödő erőszak a Fideszhatalom saját aggodalmait hivatott leplezni. Félelmét attól, hogy a hatalom elveszíthető és bukásnak súlyos ára lesz. Felelni kell majd, mert a hatalom birtokosainak gátlástalan előnyszerzése nem becsületes munka és nem tisztességes politika eredménye.

Átmenetileg talán úgy tűnhet, az erőszak és a fizetésemelés mindent megold. De nem. A mosolygósra festett álfalak mögül menthetetlenül kibukkan a harácsolás is és a lepusztulás is.

Egyre többen találkoznak össze a valósággal és egyre többen ébrednek rá, hogy igazi biztonság és igazi jólét akkor lesz, ha igazságosabb politika lesz Magyarországon. Ha a közös javakat azokkal is megosztjuk, akik hátrányosabb helyzetből indulnak. Hogy közös nemzeti érdek, hogy a tudáshoz minden gyerek hozzáférjen és később színvonalas munkát tudjon vállalni a 21. században. Hogy nemzeti érdek az, hogy az uniós támogatásokhoz azok jussanak, akik a legjobban hasznosítják és másoknak is munkát és jövőt teremtenek belőle.

Nem kormányzati erőszakból, nem kampányfilmekből származik büszke, biztonságos és fejlődő Magyarország, hanem igazságos és bölcs politikából. Mi erre készülünk 2017-ben.