A nő kis helyen is elfér (2012. szeptember)

2013. szeptember 03. 21:51 - Szelényi Zsuzsanna

Pár éve láttam Liina Siib észt fotóművész kállítását, amelyben több tucatnyi nőt fényképezett le jellemző napi tevékenyége közben: pénztárosszékben, otthoni konyhapultnál, ágyban, buszon, katedrán, szoptatás közben, kórházi ágy mellett, bokor mellett állva... A fotómunkákhoz egy folyamatos repetitív zene is társult, elkerülhetetlenül utalva a dolgok állandóságára, a legjellemzőbb tevékenységek ismétlődésére.

 

Liina Siib folytathatta volna a sort egy sarokba zárkózó bántalmazott nő képével is. De lehet, hogy nem sikerült volna neki. A bántalmazott nő fizikai, érzelmi és társadalmi helye olyan apró, hogy nem is igazán látszik. Akit bántalmaznak, az megszégyenül, annak megszűnik az önbizalma, annak fáj, annak rejtőzködnie kell, annak senki sem hisz, annak senki sem mer segíteni, az egyedül van ... az a nő olyan kicsi, hogy már lefényképezni sem lehet. A bántalmazás ismétlődik, nap mint nap ott van, visszatér, a félelem soha meg nem szűnik.

 

Ma Európában tíz nő közül kettő szenved valamikor élete során tartós bántalmazást. Vannak, akiknél ez már kisgyermek korban elkezdődik, szexuális, fizikai vagy érzelmi formában. Pontos adatok Magyarországról nincsenek, nálunk még felmérések is csak szórványosan léteznek a témában, mert nincs olyan érdemi állami intézmény amely akárcsak kutatná a nőkkel szembeni erőszak jelenségét. Nem hogy olyan, amely érdemben kezelni próbálná. Nem csoda, ha a parlamenti képviselők is olyan ostobán tájékozatlanok. Magyarországon csak arról van pontos adatunk, hogy hányan halnak meg párkapcsolati erőszak eredményeképpen. De nincs okunk feltétlezeni, hogy Magyarországon más volna a helyzet a nők elleni bántalmazásban mint a hozzánk közeli európai országokban, Szlovéniában vagy éppen Ausztriában. Sokkal több nő szenved erőszaktól mint amennyit szeretnénk elhinni. Tízből kettő.

 

Juli barátnőmet 4 éves korától 13 éves koráig zaklatta az apja szexuálisan, akkor abbahagyta, mert már kockázatos volt, hogy teherbe esik, ezt meg is mondta neki. Felnőtt korában tíz évig járt pszichológushoz, hogy végre megtudja ki is ő vallójában és képes legyen sikeres párkapcsolatot kialakítani. Zita barátnőm nagy szerelemével házasodott össze, három gyerekük született, a molesztálások és bántalmazások csak később kezdődtek el és rosszabbodott a helyzet, mikor Zita újra munkába állt és nem volt már mindig otthon. Húsz év házasság után vált el, miután nagy nehezen saját egzisztenciát épített fel, és el tudta tartani a gyerekeit. De a volt férje még évekig vissszajárt, fenyegette és bántalmazta őt. A válás egy rémálom volt. Péter barátom 17 évesen költözött el otthonról mert az apja verte őt és az anyját, nem talált más utat. Sok időt töltött azzal, hogy ki tudja szabadítani az anyját az erőszak fogságából, aki úgy érezte felelős a bántalmazó férjéért, aki nélküle összeomlana. Ezek a barátaim értelmiségiek: építészek, orvosok, újságírók. A történeteiket csak akkor ismertem meg, mikor valamennyire már túlléptek a problémán, mikor már képesek voltak beszélni róla. A félelem fortélyos, belenő az emberbe, aláássa az önbecsülést, azt az érzést erősíti, hogy a bántalmazás indokolt, az áldozat elhiszi, hogy ő a hibás, ő a rossz, ő a felelős. Lehetetlen tőle szabadulni. Kevesen vannak akinek sikerül kilépni az ördögi körből. És sosem sikerül egyedül, segítség nélkül. A családon belüli, a párkapcsolati erőszakra nincs mentség, az erőszak sohasem indokolt, a felelős mindig egyértelmű. Az áldozat nem felelős az erőszakért. Nincs indokolt pofon. Nincs provokált dühkitörésből fakadó emberölés. A nők elleni erőszak a legelterjedtebb erőszak forma a világon, nem a férfiak lendületes temperamentumáról szól, hanem a nők lealacsonyításáról. Erőszak nem alkalmazható sem az iskolában, sem az utcán, elfogadhatatlan a privát szférában, a zárt falak mögött is.

 

Minden civilizált kormány feladata, hogy megóvja polgárait az erőszaktól, akárhol fenyegeti is az őket. Magyarországon nem ez a helyzet. Ha a bántalmazott magyar nők úgy éreznék, biztonságban vannak és ügyeiket pártatlan hivatalok és bíróságok elé vihetnék, nem gyűlt volna össze pár hét alatt 100 ezer aláírás ez év elején. Ha a Parlament holnap elveti a családon belüli erőszak büntetőjogi tényállásának bevezetését azt a többszázezer nőt hagyja cserben, akiknek erre a legnagyobb szüksége van.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szelenyizsuzsanna.blog.hu/api/trackback/id/tr555489149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.