Nők nélkül nem megy a kilábalás (2012. június)

2013. szeptember 03. 21:50 - Szelényi Zsuzsanna

Elkerülhetetlen, hogy a magyar politikai és társadalmi elit is újfajta beállítódással forduljon a nők felé. Az elmúlt évtized azt mutatta, hogy a dinamikusan növekedő országokban a nők és férfiak képességeit is maximálisan kihasználják és a nemekhez demokratikusan közelednek.

A szegénység leküzdése jó ideje az egyik legjelentősebb globális társadalompolitikai kérdés. A feladat az elmúlt években még fontosabbá vált a politika napirendjén, hiszen a gazdasági válság még több embert taszított szegénységbe. A csökkenő források arra ösztönöznek, hogy keressük a szegénység kezelésében korábban fő szerepet játszó pénzügyi támogatások rendszerének alternatíváit. Ezt a szemléletváltást erősíti az a fejlesztéspolitikai tapasztalat, hogy csupán pénzügyi segélyek nem teszik lehetővé a szegénység állapotából való kiemelkedést.

A társadalomfejlesztés ösztönzőivel a kormány is próbálkozik, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány pedig olyan komplex javaslatokat fogalmazott meg a közelmúltban, amelyek a mélyszegénységből való kitörés érdekében feltételekhez kötött támogatásokat vezetnének be. Az utóbbi javaslatok a szegénység átörökítésének megszakítását, a mélyszegénység csökkentését és az alacsony iskolázottságúak foglalkoztatásának bővítését célozzák. A kutatás szerzői a koragyerekkori nevelés fejlesztésében, a gyermekek oktatásának elősegítésében és a szegénységben élők munkaerőpiacra való visszatérésben látják a legfontosabb kiugrási pontokat.

Mind a három javaslat esetében szembetűnő, hogy azok szorosan kapcsolódnak a nők, különösen a kisgyermekes anyák helyzetéhez. A társadalomfejlesztő programokban azokat a társadalmi csoportokat érdemes megcélozni, ahol a kiaknázatlan kapacitások jól mobilizálhatók, ezért a szegénység elleni küzdelem és a gazdasági fejlődés szempontjából ígéretes a nők népes csoportja. Az alacsonyabban képzett nők közül nagyon sokan nem vállalnak fizetett munkát, így kevéssé tudnak hozzájárulni családjuk fenntartásához. A magasabban képzett nők pedig gyakran képességeik alatt vannak foglalkoztatva. Az Európai Unióban az elmúlt évtizedben a nők munkaerő-piaci integrációja nagyobb gazdasági növekedést generált, mint az összes többi foglalkoztatáspolitikai beavatkozás együttesen. Azokban az európai országokban, ahol kevés nő dolgozik, a nők jobb foglalkoztatása akár 5-15 %-kal is növelhetné a GDP-t. Hazánkban 1990 óta 77%-ról 52%-ra esett vissza a munkaképes nők foglalkoztatása. Ez csaknem 10%-al alacsonyabb, mint a nők átlagos foglalkoztatottsága Európában és több mint 10 %-kal alacsonyabb, mint a magyar férfiak foglalkoztatottsága - amely szintén nagyon alacsony.

A nők foglalkoztatásának bővítése a szegénység leküzdésében is stratégiai cél, ám sajnálatos módon Magyarországon az elmúlt évtizedekben mintha minden ez ellen hatott volna. A nők természetes szerepei nem a nők egyre magasabb képzettségéből és emancipációjából fakadó igények mentén fejlődtek, hanem ideologikus programok alapján: a teljes körű munkába állás a 40-es években csakúgy, mint a három éves GYES bevezetése 1967-től. A rendszerváltás után sok nő hagyományosabb családi szerepre tartott igényt, illetve az átmenet során radikálisan lecsökkent munkalehetőségek okán erre kényszerült. A nők társadalmi pozíciójának alakulása az elmúlt 20 évben a globális fejlődési trendekkel ellentétes irányba mozdult. A rendszerváltás nagy munkanélküliségi sokkja után a nők tudtak nehezebben visszatérni a munkerőpiacra. A hagyományosabb női szerepek megerősödése, az ezeket konzerváló kormányzati politikák is hozzájárultak a családok elszegényedéséhez és a nők esélyegyenlőségének csökkenéséhez. Mára nyilvánvaló, hogy ezek a politikák kudarcot vallottak. Leglátványosabban talán a népesedéspolitikában: Magyarországon a születések száma 1990 óta is rendületlenül csökken.

A kulturális közeg meghatározó

Bármennyire is jelentősek lehetnének egy kormányzat lehetőségei arra, hogy a nők családi és munkaerőpiaci helyzetét pozitívan befolyásolják, mind a kutatók mind a döntéshozók alulértékelik a nők esélyegyenlőtlenségéért felelős kulturális tényezőket – mondja Kevin Daly, a Goldman Sachs kutatója. A Világbank és az OECD gazdasági növekedésről szóló tanulmányai is rámutatnak, hogy a fejlett társadalmakban a nők esélyegyenlőségének növelését szolgáló lépések (pl. az önrendelkezéshez való jog; nők számának növelése a döntéshozatalban, a tudományban és a médiában; a kiegyensúlyozottabb családi részvétel ösztönzése; a nők elleni erőszak elleni hatékony fellépés) harmonikusabb nő és férfi szerepeket tesznek lehetővé, ezek pedig munkavállalásra és gyermekvállalásra ösztönzik a nőket.

Bár Magyarországon számos a nők helyzetét javító intézkedés született az utóbbi időkben, a nők aktív társadalomépítő szerepéről egyetlen kormányzat sem gondolkodott tudatosan. A kormányok nyíltan vagy véletlenszerűen, de végső soron rontottak a nők társadalmi státuszán. A Világgazdasági Fórum által pár éve megalkotott, a nők pozícióját mérő összetett szám, a Global Gender Gap index alapján 2006 óta lassú, de folyamatos előrelépés mutatkozik a világban. Ezzel szemben Magyarország az amúgy sem tetszetős 2008. évi 60. helyről mára a 85. helyre esett vissza. Hazai kutatásokból kiderül, hogy míg az emberek a saját életükre vonatkozóan inkább pozitív hangsúllyal beszélnek a nők szerepéről, a közbeszédben ez nem tükröződik vissza. A nőkhöz a gyermeknevelés, és a támogató, szolgáltató szerepek kötődnek, inkább, míg a férfiakhoz a közélet, a termelés, a pénzvilág. Az attitűd kettősségét az is mutatja, hogy bár a magyarok értékrendszerében a családok és a gyerekek mindenek felett állnak, mégis nagyon kevés gyerek születik, és a párok 45%-a elválik.

Mindenkinek jó, ha a nők dolgozhatnak

Elkerülhetetlen, hogy a magyar politikai és társadalmi elit is újfajta beállítódással forduljon a nők felé. Az elmúlt évtized azt mutatta, hogy a dinamikusan növekedő országokban mindkét nem emberi tőkéjét és képességeit kihasználják, mitöbb, ezekben az országokban a gyermekvállalási hajlandóság is nagyobb. Emberi jogi és hatékonysági megfontolások is arra kell, hogy késztessék a kormányokat, hogy körültekintő közpolitikákkal segítsék a nők számára a korszerű szerepmodellekkel való azonosulást. és ne kelljen ellentmondásos társadalmi elvárások feszültségében élniük.

A nők képességeinek jobb kihasználását célzó ösztönzők tervezésénél a család-, oktatás-, foglalkoztatás- és szociálpolitikai ellátások, valamint az esélyegyenlőségi és gyermekvédelmi politikák összességét és egymásra gyakorolt hatását is vizsgálni kell. Gyarmati Andrea 2009. évi tanulmányából tudjuk, hogy a rendszerváltás óta ilyen komplex megközelítés egyetlen kormány esetében sem történt. A mindenkori kormányok alapvetően a pénzügyi ellátások rendszerében gondolkodtak, amelyek azonban a források folyamatos szűkülése miatt egyre kiszámíthatatlanabbá váltak. Bár a különböző politikai erők változó értékrendet jelenítettek meg a család- és szociálpolitika rendszerében, a pénzügyi ellátások keveset változtak, a bölcsődei és óvodai hálózat folyamatosan leépült, és az egész rendszer ma már kevéssé szolgálja a neki tulajdonított célokat. Bálint Mónika - Köllő János és Scharle Ágota tanulmányai is rámutattak, hogy a családpolitikában kulcskérdésnek tartott, az eredetileg gyermeknevelésre szánt támogatások ma már gyakran szociális segélyként működnek, és a munkavállalás ellen ösztönöznek. A rendszer feleslegesen hosszú ideig tartja távol a nőket a fizetett munkától és a munkanélkülieket sem segíti abban, hogy visszatérhessenek a munkaerőpiacra. A rendszerváltást követő új családközpontúság hozzájárult, hogy a nők családi terhei növekedtek, a gyermekintézmények hálózata pedig összezsugorodott. Mindez jelentősen korlátozta a kisgyermekes nők munkavállalási esélyeit, elsősorban a szegényebbek és a kevésbé képzettek körében. Az elmúlt évek politikái nem tudtak pozitív változásokat előidézni a nők munkavállalásának elősegítésében, a népességnövekedésben és a szegénység csökkentésében sem.

A nők munkavállalása és a gyermekek korai fejlesztése a kitörési lehetőség

Magyarországon a család-, szociális és foglalkoztatási ellátások összességére erőteljesen hat a gyermeknevelést célzó támogatások nagyvonalú, három évig tartó rendszere, amihez fogható csupán Szlovákiában, Csehországban és Litvániában található. Neményi Eszter tanulmánya rámutat, hogy Magyarországon az alacsony női foglalkoztatási ráta egyértelműen a kisgyerekes nők helyzetével magyarázható. Míg a gyermektelen nők az EU átlag körüli arányban dolgoznak, a kisgyermekes nők foglalkoztatottsága 35-45%-kal elmarad az EU átlagától. A nemzetközi tapasztalat az, hogy míg a gyermekgondozási szabadság egy-másfél éves időtartama lehetővé teszi a nőknek a munkába való kényelmes visszatérést, ennek éveken át tartó hossza alááshatja a nők munkaerőpiaci pozícióját. A kétkeresős családmodell nem csupán gazdasági szempontból, hanem családpolitikai megfontolásból is előnyös. Európai kutatások egyértelműen mutatják, hogy a párok 80%-a azt tartja ideálisnak, ha a férfiak és a nők is dolgoznak, ugyanakkor a családok csupán 53%-a tudja ezt megoldani. Fodor Éva és Blaskó Zsuzsa hazai vizsgálatai is megerősítik, hogy a GYES-en lévő kismamák többsége egy-két év után már szeretne dolgozni, de gyermekeiket nem tudják elhelyezni. Magyarországon a nők átlagosan 4,5 évet maradnak otthon gyermekeikkel, sokan közülük 8-10 évet, mely végleg ellehetetlenítheti számukra a munkavállalást.

Mind hazai, mind nemzetközi vizsgálatok azt mutatják, hogy az első egy-másfél év után nincs kimutatható negatív hatása annak, ha nem az anya foglalkozik főállásban a gyermekével. Fontosabb tényező, hogy az anya milyen feltételek mellett tud visszatérni a munkába, milyen segítséget kap a párjától, családjától, a gyermekintézményektől. Az is tudható, hogy a képzetlenebb nők gyermekeinek kognitív fejlődését a jó színvonalú gyermekellátás kifejezetten segíti. Az Európai Unió kiterjedt vizsgálatok után 2006-ban barcelonai célkitűzés néven rögzítette azt az elérendő célt, hogy a három év alatti gyermekek 33%-a járjon valamilyen közösségi gyermekintézménybe. A magyarországi adat jelenleg 10% alatt van, az egyik legrosszabb Európában.

Az a politikai retorika, amely azt sugallja, hogy a nők munkába állása aláássa a hagyományos családmodellt, és hogy lehetőséget kell biztosítani a nőknek a választásra a munka és az otthoni gyermeknevelés között, nem csupán ellentétes a nők elképzeléseivel, de képmutató is. Valójában bölcsődék és óvodák híjján a nőknek nincs választási lehetőségük. A nők munkavállalása nem csupán a családok jóllétét segíti elő, de kedvezően hat a gyermekvállalási hajlandóságra is. Az elmúlt évtizedekben több kutatás is rámutatott, hogy azokban az országokban, ahol a nők nagyobb arányban dolgoznak, és ahol a munka- és gyermekvállalás harmóniája megteremthető, nagyobb a gyermekvállalási kedv is. Ahol azonban a nők a munkavállalás és a gyermekvnevelés közötti választásra kényszerülnek, a legalacsonyabb a népességnövekedés.

Család és munka harmóniája, közös tehermegosztás

A női foglalkoztatás növelését célzó kormányzati csomag fókuszában a munka és család összhangja kell, hogy álljon. Az elmúlt években egy sor innovatív javaslat született (Gábos András - Gál Róbert, Bálint Mónika-Köllő János, Budapest Intézet), amelyek egybehangzóan azt fogalmazzák meg, hogy a családtámogató és korai gyermekellátó szolgáltatásokat érdemes fejleszteni a készpénz támogatások terhére. A gyermekellátó rendszer változatos fejlesztése lehetővé tenné a nők számára a legnagyobb terhet jelentő családi és munkahelyi feladatok jobb összehangolását. A szülői szabadság idejének csökkentése ösztönözné a munkavállalást, a szabadság szülők közötti megosztása pedig elősegítené a férfiak elkötelezettségét a gyermeknevelésben és csökkentené a munkáltatók logisztikai terheit is. Egy ilyen csomagot azonban csak nagyon körültekintően és fokozatosan lehet bevezetni. A GYES idejének rövidítése bölcsődék és családi napközik nélkül sok nőt és családot sodorna reménytelen helyzetbe. Nem is lehet egy évtizedek óta támogatott intézményen változtatni anélkül, hogy az érintettek nem értenék a lépés rájuk vonatkozó pozitív hatásait, illetve, hogy nem kínálunk számukra jobb alternatívákat.

A gyermekintézmények fejlesztése mellett fontos lépés a flexibilis munkamegoldások, főképp a részmunkaidős foglalkoztatás jelentős de körültekintő bővítése. Ezek a lehetőségek csökkenthetik a gyermekek ellátásával járó feszültségeket, így a nők eredményesebben tudnak dolgozni addig is, míg kicsik a gyermekeik. A hazai felmérések is egybehangzóan állítják, hogy a flexibilis munkaformák jelentős népszerűségre tehetnének szert, ám ehhez elengedhetetlen a részmunkaidő munkáltatói terheinek érdemi csökkentése. Pillanatnyilag a részmunkaidő olyan költséges és olyan alacsony fizetést eredményez, hogy sem a munkáltatóknak sem a munkavállalóknak nem éri meg.

A szegénység csökkentéséhez mindenképpen munkába kell segíteni a nőket, különösen az alacsonyabb iskolázottságúakat, méghozzá úgy, hogy biztosítani kell számukra a biztonságos és fejlesztő gyermeknevelés formális lehetőségeit, a flexibilis munkavállalás feltételeit és ösztönözni kell a családi feladatok optimálisabb megosztását. A kisgyermekes nők munkavállalása a családok jólléte mellett fokozhatja a gyermekvállalási hajlandóságot és segíti a nők autonómiáját. Igazán pozitív eredmények azonban csak akkor várhatók a gyermektámogatási rendszer átalakításától és a nők foglalkoztatásának növelésétől, ha az a nők társadalmi státuszának emelkedésével is együtt jár.

 

A cikk a Haza és Haladás blogon megjelent írás rövidített változata.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szelenyizsuzsanna.blog.hu/api/trackback/id/tr615487973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.