Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy Magyarország éretlen egy jól működő demokráciához, akik csábítónak találják a feltörekvő országok autoriter vezetési mintáit, és úgy vélik, az eredményes fejlődés érdekében indokolt egy kis tekintélyelvűség.
Az elmúlt év során nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány gazdaságpolitikai kalandozása nem hozott eredményt és a nemzetközi szervezetekkel való konfrontáció rendkívül kártékonynak bizonyult. Magyarország óriási bizalomvesztést szenvedett el politikai és gazdasági értelemben egyaránt. A kormány az év elején arra kényszerült, hogy pénzügyi támogatásról szóló tárgyalásokat kezdeményzzen a Valutaalappal és az Európai Unióval. Magyarországon azonban tovább zajlik a nyugat ellenes kommunikáció. A miniszterelnök kétéves évértékelőjében úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt két év legnagyobb kihívása volt ellent mondani Európának.
Az orbáni anti-európa retorikát az teszi lehetővé, hogy az elmúlt két évtized során a magyar kormányok egyre inkább haszonelvű módon viszonyultak az Európai Unióhoz. A kormányzati kommunikációt a megszerezhető uniós források kérdése uralta. A rendszerváltás után hamar feledésbe merült, hogy az Európai Unió legnagyobb vívmánya a piacgazdaságon alapuló demokrácia iránti elköteleződés. Ez a politikai értékrendszer tette lehetővé, hogy Európában befejeződjenek az évszázados háborúk és a kontinens végre közös érdekek alapján szerveződjön egységbe. Bár mára az együttműködés eredeti célja kissé megfakult, a globalizációval előtérbe került a gazdasági versenyképességi megfontolás és Kelet-Európában másképp működik a történelmi emlékezet is, a plurális demokrácia és jogállam ma is az európai együttműködés kizárólagos alapja. A magyar kormány azonban tovább súlykolja a félrevezető nézeteket. A minap kinevezett humánerőforrás miniszter úgy nyilatkozott, hogy az Uniós források azért járnak nekünk, mert Magyarország évtizedekig el volt nyomva. Ez a sérelmi ugyanakkor haszonelvű logika talán népszerű, de valójában hamis és kártékony. Az Európai Unió éppen a történelmi traumákon való túllépés eredményeként jöhetett létre. Az Unió minden aktuális problémája ellenére a legfejlettebb politikai együttműködés a világon, amelyet egyetlen más nemzetközi együttműködés sem tudott megközelíteni.
Szembe Európával: szembe a piacgazdaság és demokrácia elveivel
Egyelőre nem tudni, hogyan vészeli át az euróövezet a jelenlegi válságot, és hogy belül lesz-e jobb, vagy kívül - mondta nemrégiben a miniszterelnök. Az Európai Unióval kapcsolatos ellentmondásos nyilatkozatok ma már mindennaposak. Pedig pár éve még az egész politikai elitet a nyugati elkötelezettség jellemezte, az Európai Uniós csatlakozás az ország történelmi sikere volt.
A rendszerváltás óta eltelt húsz év alatt jelenős gazdasági és társadalomátalakító folyamatok zajlottak Magyarországon, és korábban sosem látott szabadság valósult meg. A gazdasági fejlődéssel a jólét is nőtt, mégis sokan voltak, akik számára a piacgazdaságra való áttérés a leszakadást jelentette. Az ország majd‘ húsz évig tartó gazdasági növekedése egyre jelentősebb eladósodás mellett zajlott. A globális gazdasági válság drámaian mutatott rá arra, hogy az adósságfelhalmozásra épülő növekedési stratégia nem tartható fenn. A 2010-ben hatalomra kerülő Fidesz kormány az előző két évtized gazdasági modelljének kudarcát a teljes politikai rendszer válságaként állította be és új rendszerváltást hirdetett. A kormány már első gazdaságpolitikai döntéseivel szembement a demokrácia és piacgazdaság elveivel. A visszamenőleges törvényalkotás, a magánszerződésekbe való beavatkozás, a magánnyugdíjpénztárak einstandja, a szektorokat sújtó büntetőadók bevezetése jócskán túllépett a jogállam alkotmányos keretein. Ezek a kormányzati lépések nyilvánvaló módon sértették a nyugati nemzetközi szervezetek alapvető értékeit: a jogbiztonság és a versenysemlegesség elvét. Nem csoda, hogy a kormány 2010-ben elküldte Magyarországról az IMF delegációját. Az alkotmányos közjogi rendszer átalakítása és a kormány önkorlátozást nem ismerő hatalomgyakorlási módszere idővel az Európai Unió intézményeiben is kérdéseket vetett fel. A legfelsőbb társadalmi csoportok adóelőnyhöz juttatása, a közmédia monopolizálása, a közigazgatás centralizációja vagy az európai uniós fejlesztési pénzek egy szűk vállalkozói réteghez való csatornázása egyre inkább megkérdőjelezték a magyar kormány demokratikus és piacgazdaság iránti elkötelezettségét. Az Európai Unió az általunk vállalt szerződések alapján kérdőre vonta Magyarországot. A kormány válaszként olyan kommunikációs hadjáratot indított, amely a nemzetközi szervezetek legitimációjának megkérdőjelezésére irányult. A miniszterelnök az Uniót visszatérően Magyarország történelmi elnyomóihoz hasonlította, a gazdasági miniszter Európa birodalmi terjeszkedéséről beszélt. A demokratikus szövetségesekkel való konfrontációval egyidőben a kormány meghirdette a keleti nyitás politikáját. A Fidesz vezetői Kína, Szaud-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek felé vették az irányt, hogy olyan forrásokból próbálják előteremteni a gazdaság helyreállításához szükséges forrásokat, amelyek nem támasztanak politikai feltételeket az együttműködéshez.
Mikor a magyar kormány egy Európától függetlenedő ország vízióját vázolja fel, nem mást tesz, mint a közös európai játékszabályokon lazít saját politikai hatalmának kiterjeszése érdekében. A demokratikus elköteleződés lazulásának megindoklására a kormány többféle taktikát vetett be. Azt állították, hogy a demokráciának többféle formája létezik, amelyek közül a Fidesz a többségi elv érvényesítését tekinti alapvetőnek. Míg többségi demokrácia működik Afrikától Dél-Amerikáig a világ vagy száz országában, Európában a demokrácia ennél többet jelent. A választásokon győztes többség legitimációja mellett fontos a végrehajtó hatalom intézményes kontrollja, a polgárok szabadságjogainak érvényesítése és a politikai erők tisztességes versenye. A kormány az elmúlt két évben minden fenti területen korlátokat emelt. Sem a gazdasági válság sem a nemzeti elköteleződés nem igazolja a demokrácia minőségének lerontását és az európai értékek gyengítését.
Hanyatló nyugat, lenyűgöző kelet?
Egy másik kormányzati erőfeszítés a keleti nyitás politikájának meghirdetése, amelyről azonban nem lehet pontosan tudni, micsoda. Látszólag kereskedelembővítésről van szó, a kormány új piacokat keres a magyar termékeknek. Nem is lenne ezzel probléma, elvileg minél sokrétűbb egy ország kereskedelmi kapcsolatrendszere, annál biztosabb lábakon áll a gazdaság. Jó ha tudjuk ugyanakkor, hogy az egyetlen dolog, amely az elmúlt években a magyar gazdaságot felszínen tartotta, az Uniós, mindenekelőtt a német piacra való export, amely a hazai növekedés szinte kizárólagos forrása. Sem okunk, sem érdekünk nem fűződik ahhoz, hogy ezt a sikeres irányt felülbíráljuk. A kormányzat másik erőfeszítése, hogy az ország hitelfelvételi igényét a keleti piacokról elégítse ki, teljesen sikertelennek bizonyult. Nem is lehetett reálisan remélni, hogy a globális piac keleti szereplői kedvezményesebb feltételekkel adnának hitelt Magyarországnak, mint azok a nemzetközi pénzügyi szervezetek, melyeknek az ország a tagja. A keleti nyitásnak kimutatható egy harmadik, ideologikusabb tartalma is, amelyre egy további Orbán beszéd világít rá. „Ma Európa szellemi világában fölényben vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a nemzeti gondolkodásmódtól és szuverenitástól a nemzetközi, nemzetek feletti irányba kell haladni, Magyarország jelenlegi vezetésének azonban más értelmezése van az európai civilizációról és kultúráról … mi ez, ha nem Európa hanyatlása?” Úgy tűnik a miniszterelnök nem csupán pénzt keres keleten, hanem magáévá tette a nyugati világ hanyatlásáról szóló jóslatokat, ezért indult el kelet felé.
Nem Orbán Viktor az egyetlen, akinek a kelet imponál. Az elmúlt években a feltörekvő államok lendületes gazdasági fejlődése egyértelművé tette, hogy a világ többpólusúvá vált. A fejlett nyugati társadalmak aktuális hitelválsága tovább erősítette a liberális demokrácia kríziséről szóló vitákat. Húsz éve a kommunista rendszer bukásával, a huntingtoni harmadik világméretű demokratizálódási hullám idején még úgy tűnt, hogy a piacgazdasággal együttjáró demokrácia egyértelműen győzedelmeskedett mint a legsikersebb politikai-gazdasági rendszer. Egészen a legutóbbi évtizedig megkérdőjelezhetetlen volt az a modernizációs tézis, mely szerint az iparosodással meginduló, szabadpiaci versenyen alapuló gazdasági fejlődés olyan polgárságot teremt, amely kiköveteli a kormányzásba való beleszólás jogát és ezáltal demokratizálja az államot. A demokrácia intézményei megteremtik a jogbiztonságot, amelyben lehetővé válik a tartós demokrácia és az anyagi jólét. Az elmúlt évtizedben azonban más, nem a nyugati modernizációs séma szerint működő országok is képesek voltak kiemelkedő gazdasági növekedést produkálni, és ez vitát generált arról, hogy vajon a liberális demokrácia valóban egyetlen letéteményese-e a gazdasági-társadalmi haladásnak. Brazília, Oroszország, India, Dél-Afrika de mindenekelőtt Kína fejlődését látva sokan úgy gondolják, hogy kialakulóban van egy új társadalmi rend, ahol nem demokratikus rezsimek is képesek lesznek magas fokú jólétet biztosítani lakóiknak, a polgárok demokratikus kontrollja nélkül.
A legnagyobb figyelem Kínára irányul, mert napjainkban Kína produkálja a legjelentősebb fejlődést és mert az ország a mai napig egypárti diktatúra. Míg a korábbi évtizedekben a modernizáció útjára lépő kelet ázsiai országokban a gazdasági fejlődéssel előbb utóbb politikai nyitás is együtt járt, Kínában ennek nem látjuk jeleit. Elemzők szerint a sikeres kínai paradigma a következő elemekből áll: az emberi és természeti környezetre tekintetlen gátlástalan iparosítás és innováció, a szuverenitásban való erős hit ugyanakkor nemzetközi terjeszkedés és az aszimmetrikus erőfölényre való törekvés. Kínát sem demokratikus alapon szerveződő nemzetközi együttműködések, sem kényelmetlen ellenzéki pártok, szakszervezetek nem korlátozzák. A kínai paradigmát sok autoriter rezsim utánozza, és a nyugati világban is vannak akik a gazdasági versenyképesség érdekében támogatják az állam szerepének megerősítését és a társadalmi kontroll korlátozását. Nem idegen ez a gondolkodás a jelenlegi magyar kormánypárttól sem, amely maga is erősen tekintélyelvű. A keleti nyitás szellemében zajló magyar diplomáciai kezdeményezések az Arab Öböl országaiba, Kazahsztánba vagy Kínába alkalmasak arra, hogy a kormány felmutasson egy tekintélyelvűbb, keletiesebb kultúrát. A kormányzati kommunikációban a keleti fordulat gazdaságpolitikai céljai összemosódnak a szuverenitás kérdéseivel, az új barátok politikai hovatartozása relativizálódik. A keleti nyitás zavaros politikai tartalma kiegészíti az Európa-ellenes kommunikációt amely együttesen csökkenti a piacgazdaság, a demokrácia és a jogállam fontosságát a közvélemény előtt.
A világ jelentős átalakulásban van, és helyes, ha Magyarország nyitott a globális kérdésekre a jelenleginél hatátrozottabb politikai formában. Mindez azonban nem jelentheti, hogy az ország kilépjen az európai fejlődés medréből, amelybe végre sikerült integrálódnia. Ezért is aggasztó, hogy a miniszterelnök az európai adósságválság kapcsán az európai demokratikus rendszer és intézményes kultúra hanyatlásáról beszél. Európa ma is a világ egyik kimagaslóan civilizált régiója, és ezt a státuszát a feltörekvő hatalmak nem veszélyeztetik. A legtöbb politikatudós egyetért abban, hogy Kína és más feltörekvő rezsimek is a politikai nyitás útjára kényszerülnek, amint elérik a gazdasági fejlődés egy kritikus szakaszát. Az Európai Unió intézményes válsága lehetőség arra, hogy Európa politikai-gazdasági közössége alkalmazkodjon a belső és külső kihívásokhoz és továbblendüljön a történelmi fejlődés útján. A legutóbbi Uniós csúcsértekezlet tanúságot adott arról, hogy az állam és kormányfők képesek túllépni a büszkeség és előítéletek béklyóin és magasabb szintű közös célokat tudnak megfogalmazni. A kormány éppen azzal mutathatná fel Magyarország politikai erejét, ha ebben a kulcsfontosságú vitában előremutató módon részt venne. A Fidesz kormány tekintélyelvű építkezésének azonban jobban megfelel, ha megkérdőjelezi az Unió jövőbeni kilátásait és egy zavarosabb, tekintélyelvűbb kelet felé aspirál.
