Mit keres Vlagyimir Putyin Budapesten?

2015. február 13. 08:43 - Szelényi Zsuzsanna

Finnországtól Bulgáriáig minden ország a régióban arra törekszik, hogy folyamatosan csökkentse gazdasági és politikai függőségét Oroszországtól. A NATO és az elmúlt évek globális energiapiacának változásai egyre jobb lehetőséget biztosítanak ehhez. Éppen ezért felelőtlen az a fordulat, amivel Orbán Viktor Magyarországot a putyini Oroszországhoz láncolja.

Hárommillió képzett fiatal hagyta el az elmúlt öt évben Oroszországot. A masszív kivándorlás miatt egyre kevesebben maradnak a világra nyitottabb és kreatívabb oroszok, akik a fokozódó politikai nyomás ellen tiltakoznának. Otthon maradnak azonban azok a Szovjetunió idején felnőtt, idősebb és többnyire vidéken élő tömegek, akik fogékonyak a nagyhatalmi szimbólumokra. És otthon maradt a kiterjedt és jól tartott klientúra is, amely Putyin hatalmát biztosítja. Ők Putyin népe.

Ki az a Vlagyimir Putyin?

Vlagyimir Putyin korábbi KGB-ügynökként a szentpétervári főpolgármester-helyettesi székből a miniszterelnöki székbe mindössze három év alatt ért el. A csecsen önállóság ellenében vívott első háború után Putyinnak sokat segített, hogy 1999 őszén házrobbantások történtek, amelyek 300 ember halálát okozták. Putyin válaszul újabb háborút indított Csecsenföld ellen. A sok tízezer civil áldozattal járó fellépés stabilizálta őt a hatalomban, és 1999 augusztusában megszerezte a miniszterelnöki, majd Jelcin lemondása után az elnöki pozíciót is.grozny-ruins_1.jpg

A nyersanyagokra épülő hatalmas bevételek, a lendületesen gazdagodó ország a 2000-es években alapot teremtett ahhoz, hogy Putyin hosszú éveig képes volt "etetni népét". Közben tovább erősítetette hatalmát: hatalmas vagyonokat államosított, magához idomította az orosz oligarchákat, miközben maga is mesés vagyonra tett szert. Bebörtözte, kiiktatta politikai ellenfeleit.

Az eleinte szinte arctalan Putyin lépésről-lépésre építette fel hatalmát, amelyet Magyarországon elképzelhetetlen ultranacionalista és nyugatellenes pánszlávizmus, az állammal teljesen összefonódó ortodox egyház és a kommunizusból örökölt ideológia alapoz meg. Rendszere, az úgynevezett szuverén demokrácia nem más, mint Putyin teljhatalma emberek és pénz felett, valamint üzenet a világnak, hogy tartsák magukat távol az orosz belpolitikától. Újcárizmusra hajló tevékenységét több tucat halálos áldozatot követelő rejtélyes robbantások, véres konfrontációk, felderítetlen politikai gyilkosságok kísérik a mai napig. Putyin, aki a titkosszolgálat vezetőjéből vált politikussá, szó szerint minden eszközt bevet hatalma megtartása érdekében.

A nagy Eurázsiai birodalom

A nyersanyagtermelés bázisán gazdagodó Oroszország mellett a 2000-es években más fejlődő gazdaságok is megerősödtek, és beleszólást igényeltek a világpolitikába. Putyin számára alapvető kérdésként merült fel, hogy el kell-e fogadnia Oroszországnak azt a "közönséges nagy állam" sorsot, amelyet a hidegháború utáni időszak kényszerített rá. Putyin válasza egyértelmű volt: eljött az idő, hogy Oroszország visszeszerezze birodalmi fényét.

Olaj és gáz: Putyin fegyverei

A „közeli külföld” ellenőrzésétét Putyin a nyersanyag-kereskedelmen keresztül végzi, fegyverként használva azt. A nyersanyagban Oroszországtól függő szomszéd országok számára az oroszok drágán adják a gázt. Akinek ez az ár túl magas, kaphat olcsóbban is, de cserébe az ország szuverenitásából is adnia kell valamit. Például helyet egy orosz katonai bázisnak, egy atomerőmű tulajdonosi jogait vagy egy gázvezetékrendszert. Ezen a módon mára Oroszország jelentős startégiai vagyontárgyakra tett szert a szomszédos országokban, például Moldovában vagy Fehéroroszországban. Hasonló a bulgáriai belenei atomerőmű története is. Mikor a bolgárok az egyre csak dráguló atomerőmű építését 2012-ben felmondták Oroszországgal, olyan szélsőjobboldali tüntetéssorozat kezdődött, amelybe belebukott a kormány. A következő, a bolgár szélsőjobb támogatását élvező kormány számos kaput nyitott meg orosz oligarchák és a Gazprom előtt.

A „közeli külföld” ellenőrzése 2008-ban fegyveres formában is elkezdődött, a grúz konfliktussal. Itt alakult ki az úgynevezett hibrid háborús modell, amit tavaly Ukrajnában láttunk kiteljesülni. Oroszország számos szomszéd országban titkosszolgálati módszerekkel szít kofliktust. A többségi állammal szemben agitáló rádiókat alapít, internetes álhíreket közöl, ál-civil szervezeteket hoz létre, csoportokat fegyverez fel. 2008-ban a Grúziában megválasztott nyugati elkötelezettségű politikai erők győzelme adott casus belli-t Putyin kezébe, hogy mozgósítsa ezt a struktúrát, majd a dél-oszétiai és abház kisebbség jogaira hivatkozva fegyveresen hatolt be az országba ő maga is. Grúziában azóta orosz fegyveres csapatok állomásoznak.

Lisszabontól Vlagyivosztokig

Az új világrendről alkotott nézeteit Putyin egy évvel ezelőtt egy külpolitikai szakértői előadásban fejtette ki. Az orosz elnök szerint a hidegháború bukása után az amerikaiak mindenkire rá akarták kényszeríteni saját liberális rendszerüket (sic!). Szerinte ez igazságtalan, a világot régiónként kell vezetni, a régiók gazdasági és biztonsági stabilitásáért pedig a hatalmi centrumok felelnek. Putyin Eurázsia vezetőjének Oroszországot tartja, s ennek megfelelően viselkedik kelet és nyugat felé is. Egyik ideológusa szerint Oroszországnak kell irányítania a kontinenst Lisszabontól Vlagyivosztokig. Tűnjék akármilyen irreálisnak Alekszandr Dugin víziója, nem kétséges, hogy Putyin a „közeli külföld” mellett terjeszkedik az Európai Unióban is. Franciaországtól Magyarországon át Görögországig számos szélsőjobboldali párt van, amelyeket Putyin rezsimje támogat anyagilag, és amelyek a Magyar Országgyűlésben és a az Európai Parlamentben ülve nyíltan támogatják Putyin demokráciaellenes politikáját. Európa meghódítása ma az egységes Európa fellazításában ölt testet.

Putyin ma már nyíltan megkérdőjelezi a 2. világháború után kialakult, alapvetően a béke megőrzésére és a demokrácia elsőbbségére építő világrendszert, így az európai határok sérthetetlenségét, amelyet az ukrajnai konfliktus napnál világosabban tár elénk. Bár a csütörtöki minszki tűzszüneti megállapodás reményt nyújt a konfliktus rendezésre, Putyin mindenképp nyertese az ukrán válságnak. Szomszédainak világosan megüzente: aki nem engedelmeskedik, az súlyos árat fizethet. Mindemellett sikerült rávilágítania, hogy az európai és a transzatlanti egységen rés üthető.

Mit keres Putyin Budapesten?

Az, hogy Putyin Budapestre jön, neki mindenképp jó, hiszen 2014 tavasza, az ukrajnai Krím bekebelezése óta nyugati ország nem fogadja. A kelet-ukrajnai háború óta pedig erős szakciók vannak érvényben Oroszországgal szemben, ami az energiaárak esésével együtt rendkívüli módon meggyengítette az orosz gazdaságot. Ebben a helyzetben Putyinnak nagy politikai nyereség egy uniós tagországban megjelenni. Az is fontos Putyin számára, hogy új, hosszú távú nyersanyagszerződésekkel üzleteket biztosítson a válságban lévő orosz cégeknek.

De vajon mitől jó ez a látogatás nekünk, magyaroknak? Nos, semmiért. Magyarországnak - az össszes közép–európai országhoz hasonlóan - az az elemi érdeke, hogy Oroszországtól egyre függetlenebbé váljon, lezárja az Oroszország felé tartós kötelezettségeket tartalmazó szerződéseket, és európai szövetségeseivel együtt erősebb érdekérvényesítésre tegyen szert. Putyin látogatása újabb rés az egységes európai biztonsági törekvéseken. A látogatás sokkal inkább azt jelzi, hogy Orbán Viktornak nincs lehetősége kitérni egy ilyen kérés elől. A miniszterelnök által belengetett cél, az orosz-magyar gázszerződés újratárgyalása nemcsak nem indokolja ezt a látogatást, de az egyáltalán nem is érdeke Magyarországnak. A jelenlegi szerződés még három évig biztosíthat számunkra elegendő gázt, azután pedig a nyugati gaázcsatornákon át kényelmesen be tudjuk szerezni a Magyarországnak szükséges mennyiséget.

Egyelőre rejtély, hogy mi ennek a látogatásnak a valódi tétje. Különösen aggasztó volna, ha a tárgyaláson felbukkanna egy, a szokásosnál olcsóbb gázár-ajánlat. Ez esetben biztosak lehetünk, hogy Orbán Viktornak valamit adnia kell (vagy már kellett is) Putyinnak a magyar szuverenitásból. Nagyon úgy fest, hogy Paks 2 egy ilyen projekt. Magyarországnak nincs szüksége erre a több ezer milliárd forintos jövőbeli fejlesztésre, az omladozó orosz gazdaságnak viszont Paks 2 mindenképp jó, főképp, ha ott az oroszok még üzemeltetési, tulajdonosi jogokat is szereznek. Az is lehet, hogy Putyin a rövidesen megnyíló szlovák magyar gázvezetékhez szerezne kizárólagos hozzáférést . De elképzelhető, hogy a hatalmas magyar gáztárolókat akarja megszerezni, hogy a Gazprom azokban tárolhasson gázt, ha Ukrajnát kiikatják a gázszállításból. És azt sem kizárható, hogy Putyin azt akarja majd elérni, hogy a magyar kormány márciusban ne támogassa az Unió által tervezett szankciók újabb körét, amely valójában vétóval érne fel. Putyin számára a legnagyobb kihívás a nyugati biztonsági rendszer, ha azt bármi módon meg tudja billentheti, nyer.

Akármi is Putyin jövetelének célja, nekünk mindegyik lehetőség kedvezőtlen. Magyarország nincs rákényszerülve, hogy szuverenitásából bármennyit is felkínáljon ennek az Oroszországnak. Az orbáni hintapolitika történelmi felelősség, amely sem gazdasági sem politikai értelemben nem jó nekünk. Úgy tűnik azonban, hogy Orbán Viktornak már nincs szabad választása. Putyin Orbán Viktor asszisztálásával betette a lábát Magyarországra és az Európai Unióba.

 

orban_putyin_paks.jpg

76 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szelenyizsuzsanna.blog.hu/api/trackback/id/tr787170941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras J Fazekas 2015.02.14. 09:30:12

A Mandiner belinkelte ezt a szösszenetet.

Érdemes elolvasni a hozzászólásokat, és megnézni a tetszési indexet.

Nagyon tanulságos.

mandiner.hu/cikk/20150213_szelenyi_zsuzsanna_mit_keres_vlagyimir_putyin_budapesten

♔bаtyu♔ 2015.02.14. 12:57:41

Ja, annyira csökkenti minden ország, hogy tegnap mit olvasok?

A finnek nem hogy az oroszokkal építtetik meg az atomerőművüket, de az orosz kormány már a szükséges hitelt is biztosította a Roszatom részére.

A görögök és olaszok szeretnék növelni exportjukat, ezért nem kívánják az embargót támogatni.

A bolgárok tárgyalásokat kezdtek Putyinnal, hogy valahogy oldják meg mégis, hogy elérhessék ők is a gázt.

Ez pedig különöen gáz:

"De vajon mitől jó ez a látogatás nekünk, magyaroknak? Nos, semmiért."

Szelényinek az újabb hosszútávú gázszerződés aláírása semmi. Jó neki.

Ez a Szelényi rendesen le van maradva, legalább az alapvető híreket el kellene olvasnia.

♔bаtyu♔ 2015.02.14. 13:02:09

@Andras J Fazekas: Valahol már értem, miért nem csípik a libsik a kommenteket:)))))))))))))

Ez azonban nagyon tetszett, találó:

"Miközben itt Sz. Zsuzsával kínlódunk, épül a gázvezeték -másfelé."

dont be such a jew 2015.02.14. 13:12:52

szerinem hülye vagy zsuzsa

♔bаtyu♔ 2015.02.14. 13:14:26

@dont be such a jew: Vagy inkább dolgozik a pénzéért. Ez rosszabb, mert "elméletileg" politikus.

♔bаtyu♔ 2015.02.14. 13:15:31

Gondolom Szelényi azt sem olvasta, hogy az USA exportja az embargó kezdete óta az oroszok irányában 7%-al NŐTT.

Szvidrigajlov 2015.02.14. 13:18:42

SZ.SZUSZA!
Nagyon rossz a duma! Ennél többet érdemelne a Soros Gyuri a pénzéért. Tessék rendesen megdolgozni azért a jattért! Ilyen szedett-vedett, szar dumákat már senki sem vesz be.
Esetleg Szeli Szuszi adhatna tanácsot, hogy hogyan legyen gázfüggetlenítve kb 2 millió háztartás úgy, hogy még Paks II. se kelljen. Irtsuk ki az erdőinket, vagy esetleg bányásszunk szenet? Esetleg vegyünk amerikai tartályos palagázt százszoros áron, á lá rezsicsökkentés és versenyképes fizetések (63 ezer Ft/hó).
Éljen az új Együtt-féle EOCÉN program!

Netuddki. 2015.02.14. 13:22:55

Azért nem ártana ha már átlátnátok az összefüggéseket!

Mit keresne? Jön behajtani az adósságot a viktorékon. Amiből a 2010 előtti elmúlt8évben fenn tudták tartani az életszínvonalukat és a fideszt. Ezek szerint a simicska által csorgatott közpénz nem volt elég, a ruszkik hitelére is "rászorultak".
Szóval szerintem nyugodtan meginterjúvolhatjátok a vityát, hogy mennyi "hitelt" kaptak a ruszkiktól?

Netuddki. 2015.02.14. 13:23:54

@Szvidrigajlov: Az, hogy ilyen szarok a fizetések, abban a gazdáid is vastagon benne vannak komám!

Szvidrigajlov 2015.02.14. 13:23:58

Aszongya SZ.SZUSZI, hogy a nyugati rendszerből is be lehet szerezni gázt. Oszt az milyen gáz, tessék mondani? Kék norvég? Vagy orosz? Ha épp orosz, akkor miért kellene az Eon-on és az RWE-n keresztül megvenni? Lehet, hogy nem is a sorostól kapja ez a pénzt, hanem direktbe az E.on-tól? Az árrésből nyilván kitelne egy komplett párt finanszírozása Magyarországon pl. Bajnai nyugdíjalapja által támogatott alapítványon keresztül

Szvidrigajlov 2015.02.14. 13:24:41

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:
Gazdáid csak neked vannak. Igaz, nem magyarok.

Szvidrigajlov 2015.02.14. 13:29:17

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:
Attól félek felszívódsz egy logikai buborékban és akkor mi lesz velünk az értékes hozzászólásaid nélkül! A múltkor a gazdáid azt kiabálták, hogy a vitya egy köpönyegforgató, mert tiltakozott Paks ellen, meg az ellen, hogy az öszödi böszme a Putyinnal ebédelt a fittelina tájházban. Gondolod, hogy a Putyin azért fizette a Viktorékat, hogy jó erősen abcúgolják az oroszokat, és így aztán rejtve marad az O.V. orosz imádata?
Ürgebőr ugyanott eladó?

♔bаtyu♔ 2015.02.14. 13:38:34

@Szvidrigajlov: Ja, ez a csaj épp olyan problémamegoldó mint Fodor.

Kérdezi a riporter, végül is mit kellene csinálni a beáramló napi 4000 koszovóival.

Fodor: Megállapodásokat kötni az EU-val. Miközben Orbán hetek óta bombázza az EU-t, hogy csináljanak valamit, azok pedig nyilván basznak az egészre.

jágör68 2015.02.14. 13:39:01

Az emberiségnek -s ésajnos vele együtt a bioszféra nagy részénekis- vége.
Az utolsó max. 1-2 évtized a maradék fosszilis üzemanyagokért vívott harc jegyében fog telni/ telik.
Az ipari civilizáció és a 400+ atomreaktor, valamint a többezer atomfegyver semmi jót nem ígér.
Ahogy az exponenciálisan begyorsult és a Permi Nagy Kihalásnál 10.000x brutálisabb klímaváltozás.
A természettudósok figyelmezetései a '60-as évektől érkeztek folyamatosan, de a közgazdász- jogász semmirekellő politikusok a falig vitték a Földet.
Mind a fosszilis üzemanyagok, mind a nukleáris energia globális, ipari szintű felhsználása révén többtízmillió éves folyamatokba piszkáltunk bele.
250 év alatt több CO2-t bocsátottunk ki, mint a Permi Nagy Kihalás alatt több 10.000 éven át történt.
És most nagyot fog csattani az egész.
2030-ra nem marad élő ember a Földön.
Köszönjük meg az ipari civilizációt működtető Korporatokráciának.
Mindegy, hogy orosz vagy amerikai vagy német, stb.
Bolygógyilkos- szekta.

♔bаtyu♔ 2015.02.14. 13:43:43

@jágör68: Gondolom, te most nem fűtesz gázzal vagy olajjal. Távfűtés sincs. Ugye????

♔bаtyu♔ 2015.02.14. 13:44:13

@jágör68: Autót, motort is letetted.

Szvidrigajlov 2015.02.14. 13:45:55

@jágör68:
Az csak 15 év!!! A teljes pusztulás ilyen könnyen nem fog menni. Ezt az állítást vitatom, valamint a jogászokra való utalást nem értem...De egyébként egyetértek.
Van valami terve, Jágör68 Úr! (Hölgy?) Beavathatna, hogy lehet 7.5 milliárd endotherm élő emberi szervezetet energiabevitel nélkül életben tartani, ezeket foglalkoztatni, jövedelmet biztosítani ezeknek vagy valami ilyesmi...
Esetleg csökkentsük meredeken a létszámot, mondjuk 1.5-2 MRD főre? Jó, de hogyan?

jágör68 2015.02.14. 13:50:14

@♔bаtyu♔:

Én beleszülettem ebbe, nem kérdeztek meg:
-akarok- e nukleáris energiát- majd 200 ezer- 20 millió év alatt kitalálja valaki, mi is legyen a maradék hasadóanyaggal
-akarok-e palagázt, olajat, szénerőművet

Lehetett volna maradni a földművelésnél kézzel meg jószággal, ahogy még 1848- ban is felhánytorgatták Széchenyinek a "fejlett Habsburgok".

Ide vezetett a Nagy Fejlődés.

A klímaváltozás bedönti az ipari civilizációt, aminek következtében várható 400+ atomreaktor leolvadása és esetleg egy azt megelőző atomháború.

Szép volt Fehér Ember!

♔bаtyu♔ 2015.02.14. 13:56:36

@jágör68: Nahát nem csak te, de mindenki beleszületett. Pech.

jágör68 2015.02.14. 14:12:38

@♔bаtyu♔:

Nem hiszem, hogy a tudósok nem szóltak volna, hogy
1) oké lehet ezt is meg azt is csinálni (fosszilis és nukleáris energia)-
2) DE:

nem kellene mindent globálisan, ipari méretekben űzni, mert baj lesz a vége.

És erre jöttek a technológiai optimista közgazdászok (természettudományokhoz semmi dunsztjuk):
1) Ha a Föld nem is lenne olyan hatalmas, amekkora- még akkor is ott van a Nap-de még ha a Napunkat is kimerítenénk, létezik még rengeteg más csillag (Prof. Julian Simon- elnöki tanácsadó)

És erre a technológiai optimizmusra épült a modern világ (ipari civilizáció) vezető politikája.

Amúgy ez megvan:

www.youtube.com/watch?v=077nuoyIhTg

daito 2015.02.14. 14:15:23

@♔bаtyu♔: jaj, kicsit pontosítok, mert ezt úton-útfélen bekiabálja valaki, Pakson is folyamatosan ezt óbégatják. A finn dolgot.

Tehát: az, hogy a finnek az oroszokkal építtetik meg az atomerőművüket: az félig igaz.
Egyrészt nem komplett atomerőművet építtetnek, hanem új blokkot - ugyanis Loviisában már van 2 működő blokk, amelyek orosz VVER-440-esek, ahogy nálunk, Pakson is.
Csak itt a beruházó kurvára nem a Roszatom, hanem ezt a finnek igazából nem engedték ki a kezükből, hanem a tulajdonos, a Fortum az építtető. Ahogy nem a "finnek" a megrendelők, hanem a Fortum, ami egy tőzsdei (és így magán) cég; nekik csak engedélyezte a finn kormány, hogy építhetnek egy új blokkot. Az, hogy a Fortum a Roszatomot választotta, annak 3 hivatalos és egy nem hivatalos oka van:
- Roszatom nyerte a tendert
- két korábbi blokk is VVER-440
- Fortum nemcsak üzemeltető cég, náluk van némi technológia écesz is (ellentétben az MVM-mel és PA-vel).
Nem hivatalos ok: nem olyan rég a franciák letartóztattak a saját minisztériumuk háza táján valakit, aki az oroszoknak kémkedett; többek között a komplett Siemens-Areva tender ajánlatokat átadta az orosz titkosszolgálatnak. (Többek között a finn tenderét is.) Privát véleményem az, hogy ettől függetlenül a VVER nyert volna, mivel a finnek ismerik és úgyis saját arcukra fogják szabni - mivel értenek hozzá.

Viszont Loviisa-n kívül még ott van Olkiluoto, ahol az AREVA szenved az új blokk építésével, a meglévő svéd blokkok mellett; és ott van már régóta tervben egy újabb blokk is; nem hinném, hogy két Westinghouse-svéd; egy Areva blokk mellé majd az újabb egy orosz lenne - nincs az az üzemeltető, aki 3 különböző szállítótól bevállalna blokkokat. :-)

Hozzászólás többi része valahol OK, azzal a két kiegészítéssel, hogy ha az EU-ról ír az ember, akkor görögöket inkább ne említse; bolgárok mindig valahol oroszpártiak; az olaszok meg...

Krisz11 2015.02.14. 14:25:00

Mennyi hülyeséget tudsz te írogatni, Zsuzsi..

Az átlag ballib színvonalát azért így is meghaladod, mert nálad még egyenlőre lehet kommentelni.

♔bаtyu♔ 2015.02.14. 14:48:48

@daito: Na most a tulajdonos Paks esetében sem a Roszatom. Annak pedig nem értem miért tulajdonítasz jelentőséget, hogy két új blokk, vagy felújítás. Továbbá elhiheted, van Paks kapcsán némi felhalmozott magyar tudás is.

Én a finnek kapcsán azt olvastam, hogy a franciák próbálkoztak, de nem jött nekik össze, ezért bízták meg az oroszokat a finnek.

Egyébként Paks tipikus esete annak ahogy politikai színtérre visznek gazdasági jellegű dolgot, hiszen egyértelmű, hogy Paksot az oroszoknak kell megépíteni. Nem csak a magyar-orosz vegyesvállalat a GANZ miatt, nem csak az oroszok által nyújtott hitel miatt, hanem a miatt, hogy náluk ebből 12 egy tucat.

Ha a tulajdonodban álló autóról lenne szó, akkor is az oroszokkal újíttatnád fel, ha drágább, ez evidens.

Na most természetesen az nem magyarázat Szelényi ostoba kijelentéseire, hogy a görögök ezért, a bolgárok azért, az olaszok meg amazért, ugyanis itt van az USA, 7%-al növelte az exportját, itt vannak a németek és franciák akik úgy tűnik ki akarnak szállni az USA mellől, ezért Obama már kritizálta Merkelt.

Szelényi egyszerűen a tőle elvárt politikai vonal mentén ír, ami bizonyos ponttól egyszerűen ostobaság és jól mutatja mennyire balkáni nálunk a politika. (Ez vonatkozik egyébként Orbánékra is, hiszen Gyurcsányékat annak idején ők vádolták túlzott orosz barátsággal.)

Hogy a választók viszont mennyire nem balkániak az viszont jól jelzi, hogy egyrészt Szelényi van taccsvonalon kívül, másrészt Orbánnak Putyin vonatkozásában szabad keze van.

♔bаtyu♔ 2015.02.14. 14:50:07

@daito: javítás: Ha a tulajdonodban álló autóról lenne szó, még akkor is az oroszokkal újíttatnád fel, ha ez esetleg valamivel drágább lenne, ez evidens.

♔bаtyu♔ 2015.02.14. 14:53:53

@jágör68: Ezen el lehet vitatkozni, csak éppen nem érdemes. Szerintem inkább túlélésre épül az egész, azaz mindenki reménykedik, hogy majd csak lesz valahogy. Viszont kell az áram, lehetőleg olcsó és saját tulajdonú forrással, kell a gáz, ha lehet a legolcsóbb forrásból és kell az olaj, lehetőleg itt is a lehető legnagyobb befolyással. Saját finomítók, a környék olajiparába való infiltráció, stb.

♔bаtyu♔ 2015.02.14. 14:54:47

@Krisz11: Igen, ezen én is csodálkozom. A libsik rühellik a kommenteket.

jágör68 2015.02.14. 15:17:34

www.antalffy-tibor.hu/?p=16113

Planetary Omnicide between 2023 and 2031

Többmillió éves klímaváltozást pár évtized lezajlása alatt nem fog kibírni az ipari civilizáció.
Ahogy a Föld élővilága sem.
Már most 40% -t a kihalás fenyegeti.
És mivel a folyamat exponenciálisnak néz ki, sokkal kevesebb idő kell a maradék eltűnéséhez.

Ezek a tények az iskolákban őrzött legnagyobb titkok a modern civilizációról:
-exponenciális növekedés hatása a bioszférára
-a globális felmelegedés- geológiai viszonylatban összehasonlítva a korábbi 5 Tömeges Földi Kihalással
-és persze a titok a jó öreg nukleáris energiáról: hogy fogalmunk sincs mit fogunk tenni az elkövetkező többmillió évben a rengeteg hasadóanyaggal, vagy mondjuk az óceán- parti reaktorokkal, ha flgyorsul a tengerszint- emelkedés (Fukushima- szindróma, csak

Ezek kellenének belépőnek a középiskolába, nem emberi jogok meg 64 vármegye vagy magyar Nobel- díjasok- de manapság inkább celeb- segg felismerő vetélkedők...

inebhedj - szerintem 2015.02.14. 15:22:37

"a 2. világháború után kialakult, alapvetően a béke megőrzésére és a demokrácia elsőbbségére építő világrendszert, így az európai határok sérthetetlenségét"

Több eset lehetséges:

1. Nem egy 2. vh-ról beszélünk.
2. Nem egy Európában élünk, éltünk.
3. Nem egy bolygón élünk.
4. Nem azonos forrásból tanultunk történelmet, politológiát, külpolitikát.

A fentiek miatt az idézet mondatra úgy meredek, ahogy Orbán meredne Simicska kolloidális folyadékára villásreggelinél.

Mondjuk a 3. pont gyanús, régóta dédelgetek egy Másik bolygó elméletet.

Máskülönben, ha az idézet az általam ismert univerzumban igaz értékkel bírna, akkor meg pont Putyint kéne támogatni, ha úgy sejtjük, a határokat akarja visszaállítani.

Így megy ez.

Ad Dio 2015.02.14. 15:54:42

Szeretnék már egy mértéktartó, elfogulatlan cikket olvasni a témában. Nem kicsit, nagyon. Hol van ilyenkor az Értelmiség? Az "igazi", úgy értem...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.14. 16:10:38

A régióban csak pár ország van - a balti államok és Lengyelország -, melyek igyekeznek harciasak lenni Oroszországgal szemben.

Mo. szerencsére nem ehhez az országcsoporthoz tartozik, s ennek így kell maradnia a jövőben is. Ezért nem szabad a ballibeknek soha többé hatalomra kerülniük.

Krisz11 2015.02.14. 16:28:08

"nyíltan megkérdőjelezi a 2. világháború után kialakult, ..világrendszert, így az európai határok sérthetetlenségét,"

Szerbia területi sérthetetlenségével, meg Koszovóval mi volt, Zsuzsi?
Nem mondom, hogy kár Szerbiáért, csak kérdem.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.02.14. 16:37:44

Ez a nagyorrú libsi nő végtelenül buta.

Remélem, ahogy Goodfriend a motyójával kívül lesz a véros határán, a fajtája is bekussol.

anyadmajma 2015.02.14. 17:01:18

@maxval bircaman szerkesztő: ja, meg azért, mert is mert esetleg tényleg ők is elszámoltatnak, aztán a hazaáruló fideszesek elég nyíltan loptak-lopnak, ja bocs nem lopnak, rabolnak, meg kilóra adják el az országot, ami ugye hazaárulás.

@♔bаtyu♔: Hazaáruló jobberbolsik vagytok a javából, ti nem bírjátok a kommenteket, hazaáruló hazudozó senkiháziak.

anyadmajma 2015.02.14. 17:19:20

@maxval bircaman szerkesztő: neked? semmi, igaz. ha ti adjátok le az országot kilóra, az jó, ha más lop egy kicsit, azt akasszuk fel.
Magyarországon nincsenek koncepciós perek, mert ugye a hunvaldot is felmentette a bíróság.
Pedig tuti biztos vagyok benne, hogy lopott. Csak éppen a vádirat annyira sikerült, hogy hát megírta a magyar nemzet, hogy lopott, hát akkor csukjuk le.
A rogán haverod meg egyszerűen einstandolta(volt miből meríteni a manyup után) az V.kerületet. ehhez képest a hagyó meg a hunvald is kezdő kismiska, aztán hány geci van még a fideszbe a rogánon kívül?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.14. 17:22:44

@anyadmajma:

Minden magyar párt tele van korrupcióval, mely eddig hatalmon volt. Ennyi az egész. Azaz a téma érdektelen. Nem korrupt pártok és nem-korrupt pártok között megy a választás.

Tudományos libsizmus 2015.02.14. 17:38:30

Anyádmajma már megint kimenőn van?

Tudományos libsizmus 2015.02.14. 17:42:42

@beszélő majom:
Nem fog bekussolni, arra mérget vehetünk:)

anyadmajma 2015.02.14. 17:44:38

@maxval bircaman szerkesztő: ja, de attól még nem akarok két kupac szar között azon tűnődni, hogy melyik a kisebb, melyiket egyem meg.
Amúgy ez a hazaáruló fidesz a nagyobb, még a lehetőséget is ellopja az emberektől a normális éltre. Rohamosan romlik az életszínvonal, megyünk vissza a szocialista gazdaságműködésbe, és a jól képzett, az országnak rövid távon hasznot meg gdp-t termelő emberek tömegesen menekülnek, maradnak a közmunkások.
Hiába, na az MSZMP-ből amikor a bolsevikok kiváltak, a fideszt alapították meg, és azóta is benne ülnek.
Bár te ezt két határral arrébb lehet, hogy nem így látod, de attól még így van

Tudományos libsizmus 2015.02.14. 17:51:45

"Putyin ma már nyíltan megkérdőjelezi a 2. világháború után kialakult, alapvetően a béke megőrzésére és a demokrácia elsőbbségére építő világrendszert, így az európai határok sérthetetlenségét..."

A '90-es években az Odera és a Dnyeper között több határ változott meg, mint amennyi nem. Az "európai határok sérthetetlensége" ennek fényében mintha egy kicsit bután hangozna.

A béke megőrzése annyit tesz, hogy a NATO 1990 óta folyamatosan háborúzik valahol.

A "demokrácia" faszsággal ne gyere bazdmeg, mert már rosszul vagyunk, ha meghalljuk ezt a szót, főleg, a ballibsi mondja:)

Tudományos libsizmus 2015.02.14. 17:52:32

@Tudományos libsizmus:
Bocsánat, Elbát akartam mondani, nem Oderát.

anyadmajma 2015.02.14. 18:12:55

@Tudományos libsizmus: és akkor mi van?
Lebontjátok a demokráciát, építitek a királyságot, a feudális középkort, aztán meg ha véletlen a te feleséged-lányod is elviszik az első éjszaka jogára, meg sírsz, mint a fürdőskurva.
Agyatlan hazaáruló barom.

anyadmajma 2015.02.14. 18:29:53

@Tudományos libsizmus: ja, hogy rohadjon meg a gyurcsány meg a bajnai is!
Bezárták a Lipótot, és kiengedték az orbánt is! Meg titeket is!
Nagy hiba volt! Bár a dakoták is szentként tisztelték az őrülteket. Igaz, ki is haltak. Na, ezt a hibát én nem akarom elkövetni.
Ha egyszerűen gerinctelen gecik vagytok, ahogy egymást hívjátok, hát akkor azok vagytok, ezen nem kell szépíteni.

anyadmajma 2015.02.14. 18:45:40

Amúgy én tudom, mit keres itt putyin!
Ahogy a nagy cocializmusba anno, most is ugyan az a rendszerhiba van. elfogyott a budipapír, oszt szarni kő mán szegénynek, és hát az orbán meg majd szépen tisztára nyalja, mert há szaros seggre mégse akar a putyin gatyát húzni!

midnight coder 2015.02.14. 19:11:06

@anyadmajma: Ennél sokkal reálisabb veszély, hogy 100 év múlva az iszlamista nyugat-európa indít háborút és viszik el a lányodat a brüsszeli sah háremébe.

midnight coder 2015.02.14. 19:13:46

@midnight coder: Szerk. Bár az inkább az unokád vagy ükunokád lesz. A lényeg, hogy a mai liberósok rabszolgák rabszolgák lesznek az új Európában. Mondjuk annyi előnye meg lesz a dolognak, hogy a liberalizmus mint olyan végleg eltűnik majd.

midnight coder 2015.02.14. 19:34:04

"és a jól képzett, az országnak rövid távon hasznot meg gdp-t termelő emberek tömegesen menekülnek"

Azok már régen menekülnek. Teccettek volna nem belépni az EU-ba. Ott ugyanis sajna az átlagpolgár fizuja ma még úgy 4-5x-öse a hazainak. Persze tányért mosogatni nem feltétlenül éri meg kimenni, de ha jó szakmád van, és nyelveket beszélsz akkor igen. A polgárok az EU-ba belépés előtt is mentek persze, csak akkor ez sokkal nehezebb volt nekik. Az megint egy másik dolog, hogy pont a balliberósok kampányoltak a leghangosabban a progresszív SZJA mellett, aminek a fő vesztesei a ma még idehaza, multiknál dolgozó, jól képezett, nyelveket beszélő polgárok lettek volna. Azaz, ha van valaki aki aktívan hozzájárul ennek a rétegnek a távozásához, azok épp a balfékek.

mortullus 2015.02.14. 19:38:52

Zsuzsi, te is a fikaevőre szavaztál az elnökválasztáskor? Két harmada lett ennek a Viktornak is! Zsuzsi, nem lesz ebből baj egy demokráciában? Diktatúra! Diktatúra!!! :)))

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.02.14. 19:48:48

@jágör68: "A klímaváltozás bedönti az ipari civilizációt, aminek következtében várható 400+ atomreaktor leolvadása és esetleg egy azt megelőző atomháború."

Neked orvos kell.

zobod 2015.02.14. 19:49:09

"A látogatás sokkal inkább azt jelzi, hogy Orbán Viktornak nincs lehetősége kitérni egy ilyen kérés elől. "

OMG mekkora észrevétel... mégis, kinek van?

The World's Most Powerful People 2014 (Forbes)
1. Vladimir Putin

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.02.14. 19:52:21

@Krisz11: Én meg azt kérdem mi van a dollár hiperinflációjával?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.02.14. 19:53:04

@beszélő majom: Mi van polivinil? Az a nicked már végleg elkopott?

mikka 2015.02.14. 19:53:41

@midnight coder: Örülök hogy valaki látja, a progresszív adózás egy faszfejség. Nem a minimálbéren élő fog beruházni, lakást venni, építeni, gazdaságot beindítani. Azt nem értem hogy az a hülye picsa Szél és a többi agyhalott ezt miért nem látja be. Segély társadalmat, azt építenének.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.02.14. 19:55:52

@jágör68: "-és persze a titok a jó öreg nukleáris energiáról: hogy fogalmunk sincs mit fogunk tenni az elkövetkező többmillió évben a rengeteg hasadóanyaggal, vagy mondjuk az óceán- parti reaktorokkal,"

Orvost! Orvost!

midnight coder 2015.02.14. 19:57:18

@mikka: A vicc, hogy egyik oldalról sírnak hogy mennek el a diplomás fiatalok, a másik oldalon meg üldözik el őket.

midnight coder 2015.02.14. 20:01:15

@jágör68: A globális felmelegedésért eddig a legtöbbet az zöldek tették az atomellenes propagandájukkal. Az ugyanis igaz, hogy szemben az atommal, a CO2-t nem lehet pár tízezer évre biztonságos helyre elzárni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.02.14. 20:02:13

Akkurvaanyátokat fideszgecik!
Pár éve még a viktorotok putyinpincsizett és most ő lett a putyinpincsi.
Ez a féreg a lelkét is eladná bárkinek,aki fizet bármit érte.
Pár év múlva,meg ha nem ő lesz hatalmon és megint putyinpincsizik,akkor ti annak is lelkesen tapsikoltok majd!
Elvtelen patkányok!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.02.14. 20:04:25

@mikka: Persze a jobban kereső hirtelen elkezd ötször annyit enni,ugye?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.14. 20:20:10

" Éppen ezért felelőtlen az a fordulat, amivel Orbán Viktor Magyarországot a putyini Oroszországhoz láncolja."

Zsuzsóka, te hozó óccsó gáztot máshunnajnd? Adol nemzetközi viszonylatban is kedvező kamatú hitelt Paks 2-re? (És ne gyüjjé azza, hogy nem kő Paks 2, mer biza kő az még akkó is, ha a setétződek mást aszondanak.)

Ja, és Zsuzsóka, te maj megveszed azokat a magyar mezőgazdasági termékeket, amelyeket csak az oroszoknak lehet(ett) eladni, mer másnak nem kőnek? Ugye mijen lyó vót, hogy a nyáron halomba rohatt az alma a fák alatt?

"lezárja az Oroszország felé tartós kötelezettségeket tartalmazó szerződéseket, és európai szövetségeseivel együtt erősebb érdekérvényesítésre tegyen szert."

Kivel is szemben, ha má egysző lezárta a szerződéseket?

"De elképzelhető, hogy a hatalmas magyar gáztárolókat akarja megszerezni, hogy a Gazprom azokban tárolhasson gázt, ha Ukrajnát kiikatják a gázszállításból."

Na és ez baj lenne? Te szívesen adná el gáztot olyannak, aki nem perkál érte?

"És azt sem kizárható, hogy Putyin azt akarja majd elérni, hogy a magyar kormány márciusban ne támogassa az Unió által tervezett szankciók újabb körét, amely valójában vétóval érne fel."

Sajnos Orbán nincs annyira tökös.

"azután pedig a nyugati gaázcsatornákon át kényelmesen be tudjuk szerezni a Magyarországnak szükséges mennyiséget."

Álmodj, kirájlány.

@jágör68:

"Én beleszülettem ebbe, nem kérdeztek meg:"

Bármikor kihalhatsz belőle, ha nem tetszik. Két méter kötél nem olyan drága.

"Lehetett volna maradni a földművelésnél kézzel meg jószággal"

Téged mi tart vissza, hogy a földet túrd a kerted végében? Járj elöl jó példával.

"A klímaváltozás bedönti az ipari civilizációt, aminek következtében várható 400+ atomreaktor leolvadása és esetleg egy azt megelőző atomháború."

Vedd be a gyógyszered!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.14. 20:22:28

@midnight coder:

"A globális felmelegedésért eddig a legtöbbet az zöldek tették az atomellenes propagandájukkal. Az ugyanis igaz, hogy szemben az atommal, a CO2-t nem lehet pár tízezer évre biztonságos helyre elzárni."

Így igaz. Elvileg lehetne a tengerek mélyére, csak ennek még nincs kidolgott technológiája, na meg a felmelegedés miatt jelenleg éppen az van, hogy a tengerből is kezd felszabadulni a megkötött CO2. Szerencse, hogy a tengerfenéken lévő nagy mennyiség még nem jön fel.

Giuseppe Caldi 2015.02.14. 20:41:42

Mit keres Szelényi Zsuzsanna Budapesten?

Helmut von Offenburg 2015.02.14. 20:49:36

"Az, hogy Putyin Budapestre jön, neki mindenképp jó, hiszen 2014 tavasza, az ukrajnai Krím bekebelezése óta nyugati ország nem fogadja."

Khhmmm.

2014. június 24-én Vlagyimir Putyin hivatalos látogatásra érkezik Bécsbe. Az orosz elnököt Heinz Fisher osztrák kollegája hívta meg.

2014.08.11. Vlagyimir Putyin orosz elnököt meghívták Szlovákiába a szlovák nemzeti felkelés 70. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre. Ezt közölte a szlovák külügyi tárca szóvivője, Boris Gandel.
Az ünnepségre előreláthatóan augusztus 29-én kerül sor Besztercebányán.

No comment Zuzika. Talán fejlődni kéne még asszem.

Helmut von Offenburg 2015.02.14. 20:55:50

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Hogy ki is az elvtelen .... Hát ...

mno.hu/videok/118908

hvg.hu/itthon/20060228vlagyimir

Jóbarát, tájékozódj :))) Nehogy aztán téged is hazarendeljenek ... családi okokból :)))

jágör68 2015.02.15. 13:05:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Fukushimában is tök jól megoldották. Csak százezer évekig fogja szennyezni a Csendes- Óceánt és az Északi Félteke légkörét...

robertscribbler.files.wordpress.com/2015/01/petm_vs_modern_emissions.png

Lehet guglizni a sok nagyonokosnak:

-Permian Mass Extinction
-Palaeocene- Eocene Thermal Maximum

és egy kis ismeretterjesztő tízperces, amiről nem beszél a sok derék olaj- szén- gáz- és persze atomenergia- korporatokrácia zsebében lébő politikus- pedig már évek (évtizedek) óta tudják, mi is vár az emberiségre és a Földre:

www.youtube.com/watch?v=2bRrg96UtMc

Gyűrött Papír 2015.02.15. 21:49:32

Putyin látogatásával a csatornafedél hegesztők biztosan jól járnak.
Minden esetre a három pillér itt (is) itt van, így kételkedésnek legalább alapja van.
Nem tudom elhinni hogy ők hárman hogyan tudnak ennyi időt erre áldozni az életükből...

daito 2015.02.16. 11:26:58

@♔bаtyu♔:
"Na most a tulajdonos Paks esetében sem a Roszatom. Annak pedig nem értem miért tulajdonítasz jelentőséget, hogy két új blokk, vagy felújítás. Továbbá elhiheted, van Paks kapcsán némi felhalmozott magyar tudás is."

Höhö. Hagyjuk. :-)

"Én a finnek kapcsán azt olvastam, hogy a franciák próbálkoztak, de nem jött nekik össze, ezért bízták meg az oroszokat a finnek."

Erre írtam azt, hogy keveredés van a fejekben, a magyar nukleáris élet is félhülyék sokasága; nem bírnak elolvasni 1-2 angol cikket, hanem ugyanazt a marhaságot böfögik vissza.
Nukleáris blokk építése nem úgy működik, hogy te próbálkozol, aztán, ha nem készül el, akkor majd én befejezem.
Két ügyet mosnak össze, két különböző helyszínt, két külön üzemeltetővel; és ez hivatkozási alap.
Igen: franciák szenvednek, egyelőre nem jön nekik össze, de nem Loviisában; hanem egy másik erőműben egy félig meddig kísérleti új blokkal. Loviisában építenek az oroszok, újat, de a régiek testvérét. Biztos szerepet játszik az is, hogy a Fortum látta a franciák szenvedését; de sokkal inkább az számít, hogy ők ismerik és alakítgatják a saját VVER-jeiket. (De ez még nem zárja ki a versenyt, a tendert.)

"Egyébként Paks tipikus esete annak ahogy politikai színtérre visznek gazdasági jellegű dolgot, hiszen egyértelmű, hogy Paksot az oroszoknak kell megépíteni."

Nem egyértelmű. Nem egyértelmű az sem, hogy kell-e most új blokk, nem egyértelmű, hogy kettő új blokk, és az oroszok sem egyértelműek. Számos előny, indok szól mellettük, ez viszont tény.

"Nem csak a magyar-orosz vegyesvállalat a GANZ miatt,"

Hagyjál már. :-)

"nem csak az oroszok által nyújtott hitel miatt,"

Az jó szempont, de igazából arról sem tudunk ám sokat, amit meg tudunk - az kemény.
Főleg egy olyan országban, ahol ám mindenki a hiteleket fikázza, jobbról-balról. Az a hitel dolog megint az a történet, hogy majd az idő is megmutatja, mennyire volt jó. (Akkor meg már késő lesz.)

"hanem a miatt, hogy náluk ebből 12 egy tucat."

Ezt nem teljesen értem. A többi építtetőnek nem? Nekik bonyolultabb? Ők lassabban építik? Drágábban? Vagy mi?
Azt el tudom fogadni, hogy az oroszoknak van/volt szabad kapacitása; de még ez is csak egy szempont.

llipitik 2015.03.03. 04:01:53

@jágör68: önnek teljességgel igaza van! a természet törvényeinek zöme exponenciális, mindazonáltal nem kell szkeptikusnak lenni, hiszen ott a hangyák népe, mindig lesz mit enni!

Medve666 2016.07.08. 16:57:29

Tisztelt Asszonyom, ez az iromány a Fehér Ház büszkesége lenne, lehet hogy az?
Olyan alapvető tényeket nem vesz figyelembe, hogy ki, kik puccsoltak Ukrajnában,
mit keresett ott izraeli, norvég titkos ügynökök hada?
Egy legitim kormányt döntöttek meg az USA katonapolitikai érdekei miatt.
A norvégok hathatós közreműködésével. Az ok a norvég gáz európai piacrészesedésének növelése.
Az amerikaiak pedig Szíriából és a Krímből akarják kiszorítani az oroszokat. Orosz anyanyelvű ukrán álampolgárok ellen visel hadat külföldi zsoldosokkal, és az európai unió -nem érdemli meg a nagybetűt-által hatalomba ültetett oligarhák magánhadseregével,mert az ukrán sorkatonák nem akarnak harcolni testvéreik ellen. A német parlamentben Merkel fejére olvasták ezeket, megtoldva azzal, hogy lépjen ki Obama árnyékából! Merkelt és az ukrajnai puccsot támogatókat bíróság elé kell állítani az elkövetett bűnökért.
A háborús veszélyhelyzet kialakításáért. Tudható volt hogy az Ukrán NATO tagság lehetősége, a Krím -ami egyébként történelmileg Oroszország része- elvesztése, az orosz ajkú lakosság terrorizálása az ukrán nacionalisták által nem maradhat válasz nélkül. Egyébként az eu tagországok rengeteget vesztettek a gazdasági szankciókkal. Járjon utána kedves Zsuzsa, Franciaország, Németország, Hazánk mennyit bukott azon, hogy az amerikai geopolitikai érdekeket kiszolgálja! Az unió destabilizálása pedig nem az oroszok érdeke, hanem az amerikaiaké. Ugyanis egy erős unió-orosz gazdasági együttműködés érdektelenné teszi a transzatlanti szabad kereskedelmi megállapodást. A menekültválság is amerikai pite, hiszen az arab tavaszt a CIA sütötte. Az iszlám államnak pedig az amerikai külügyér a kereszt apja. Ugyanolyan hazugság propaganda folyik az oroszok ellen, mint Annak idején Szaddam biológiai fenyegetése ellen. Most már tudjuk milyen ha amerika rendet tesz... kell ez nekünk itt a szomszédba? EURÓPA az európai embereké! Látjuk szépen amerika odapiszkít egy földrészre aztán utánuk a vízözön, vér jajszó, halál nyomor, a középkorba visszabombázott gazdaság... hogy legyen mit ujjáépíteni az amerikai tőkének. A NATO kardcsörtetése nem a békét szolgálja. Ha lesz puskalövés hamu lesz Berlin-Párizs-Róma-Varsó-London....New York jutalma. Kell ez nekünk?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.07.08. 23:30:45

@Medve666:

Teéjesen hiába írtad meg a kommentedet: Szelényi Zsuzsát eddig sem zavarta az igazság, ezután sem fogja zavarni.