A Fidesz értékei: semmi sem az aminek mondják

2015. április 20. 14:25 - Szelényi Zsuzsanna

„A Fidesz továbbra is értékközösség, de ezt minden döntésünknek vissza kell tükröznie. Ez a polgári értékek képviseletére, az antikommunizmusra, az átláthatóságra és a következménynélküliség elutasítására egyaránt igaz” – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz képviselője a Heti Válasznak adott interjújában. Ez azonban nem így van. A Fidesz egy hazug és képmutató rendszert épített fel, amit még a Gulyás Gergelyek sem tudnak szebbre festeni annál, mint ami.

cenzura.jpg

Gulyás Gergely szerint a Fidesz antikommunista. Nos, nyilvánvalóan nem az. Valamikor 25-28 éve, amikor még én is tagja voltam, a Fidesz rendszerváltó pártként valóban a diktatúra ellen szerveződött. A Fidesz azonban már nagyon régen feladta antikommunizmusát és szabadságvágyát. Nem csak Orbán Viktor autoriter vezetése vagy a kádárizmushoz való visszahajolás teszi azt hiteltelenné. A párt első kormányzása, 1998 óta szisztematikusan gátolja a kommunista múlt hiteles megismerését, a történelmi igazságtétel megalapozását. Hiába a propaganda-múzeum Terror Háza vagy az óriási pénzekből működtetett, színvonaltalan történeti intézetek létrehozása, a múlt igazságára nem derülhet fény addig, amíg a titkosszolgálati rendszer működése megismerhetetlen. A Fidesz másfél évtizede, évente több alkalommal szavazza le azokat a parlamenti kezdeményezéseket, amelyek az egykori állambiztonság működését felfedhenék. Legutóbb a múlt héten történt ez meg az én javaslatommal.

Titkosítva 30 évre

Gulyás szerint a Fidesz második értéke az átláthatóság. A valóság ezzel szemben, hogyaA Fidesz kormányzása idején semmiről nem lehet tudni, ki érte a felelős. Lázár János gigaminisztériuma és 150 helyettes államtitkár gondoskodik arról, hogy sötétben kelljen tapogatózni, ha egy ügy felelősét be akarjuk azonosítani. Az uniós pályázatok kapcsán még a legegyszerűbb kérdéseket is csak közérdekű adatigényléssel lehet megközelíteni. Nem csoda, hogy az Európai Bizottság épp a múlt héten jelentette be, hogy 700 milliárd forintnyi uniós támogatást visszatart Magyarországtól. Mert 2011 óta átláthatatlanok a közbeszerzések, túlárazottak a pojektek és a felhasználás nincs ellenőrizve. Lopásgyanús szinte minden egyes támogatott pályázat.

paks_titkositva.jpg

De az átláthatóság kapcsán beszélhetnénk a Paks 2 beruházásról is, amelynek minden szerződése és dokumentuma jó előre, harminc évre titkosítva van. Ez az óriási program, ha megvalósul, évtizedeken át emészti majd fel a magyar fejlesztési források 90 %-át. Rövidesen erről fog szólni minden pénz az országban. De látni ebből nem fogunk semmit. Az Orbán-kormány a titkosítás, a korrupció kormánya, amely retteg a nyilvánosságtól. Ami a Fidesz sötét ügyeiből néha kiderül, azt nem az átláthatósági szabályok miatt kerül napvilágra, hanem néhány elkötelezett újságíró, civil szervezet és politikus éri el. De mindez csak a jégyhegy csúcsa.

A hatalom szent; de legalábbis sérthetetlen

A harmadik fideszes érték Gulyás Gergely szerint „a következménynélküliség elutasítása.” Ez, ha lehet, elképesztőbb az eddigieknél is. Ha a jobboldali politológus Fritz Tamás korábban következmények nélküli országként írta le Magyarországot, akkor ez ma igazabb, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Mára már a korábban hézagosan előforduló, gazdasági felsővezetőket és politikusokat elérő büntetőügyek is eltűntek. Ma mindenki szent, de legalábbis sérthetetlen.

korrupt.jpg

Civilek, pártok, újságírók több száz esetben tettek feljelentéseket az elmúlt öt évben, de ezek rövid úton elhaltak az ügyészség gondos kezei között. Itt minden disznóság elévül. Minden elenyész a parlament többségének akaratából is. Ma sem tudjuk, kit tiltottak ki az Egyesült Államokból zsarolás vagy vesztegetés miatt. Az orbitális Buda-Cash és Quaestor-ügy kivizsgálására nem indul vizsgálóbizottság. A vagyonnyilatkozatok mögötti csalások ügyében a bizottság elnökénél fékeződnek le az ügyek. A Fidesz gondos kapuőrei minden szinten szisztematikusan akadályozzák, hogy bármilyen közérdekű ügyben felelősségrevonás történhessen. A Fidesz kormányzása alatt teljesedett ki az igazi következmények nélküli ország.

A Fidesz egy hazug, álságos, képmutató rendszert épített, amelynek a Gulyás Gergelyek a lakájai. A rendszerváltás óta elmúlt 30 év, és újra olyan világban élünk, amit Nádas Péter 1986-ban tökéletesen festett le a Mese a tűzről és a tudásról című esszéjében. A Fidesz kommunikátorainak szájában a szavak újra elvesztették jelentésüket. A hazugság álnyelve alakult ki, amelyet az embereknek meg kell értenie, ha el akarnak igazodni a valóságban.

A Fidesz rendszere menthetetlenül romlott. A titkosítás, cinizmus és a következmények elmaradása az, ami előbb-utóbb szét fogja vetni ezt a hazug, korrupt és képmutató rezsimet, amely ma Magyarországot vezeti. Csak le ne égjen addig az ország.

 

 

 

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szelenyizsuzsanna.blog.hu/api/trackback/id/tr897383460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2015.04.20. 20:23:49

"Írj kommentet"
Minek?
Már leírtam ezerszer.
Majd ha lesz valami más blogtéma, mint ez a rogyásig mantrázott A FIDESZ MEGBUKOTT A MEGBUKOTT A FIDESZ AZ ELFOGYOTT A FIDESZ A VÉGÜK VAN MÁR FIDESZNEKEKNEK...A VÉ GÜK VANHHHjaaaj....
Erre már nincs mit kommentelni, csak szánakozni vagy röhögni.

Pipas 2015.04.20. 20:32:30

"Ez az óriási program, ha megvalósul, évtizedeken át emészti majd fel a magyar fejlesztési források 90 %-át. Rövidesen erről fog szólni minden pénz az országban."

A számok nem ezt mutatják. Nem ártana valami bizonyíték...

Netuddki. 2015.04.20. 20:47:55

Valaki már elnevezte. Posztkommunista maffiaállam.
Már tudjuk régen kik, mik ezek. Azon kéne gondolkodni mi a teendő, hogy megkapják méltó büntetésüket a felelősök. Ja, kik azok? Elsősorban az a 4-5 volt kollégiumi haver. Zsuzsa, Te tudod a legjobban kik...

KUHULIN 2015.04.20. 21:00:00

Ma reggel hallottam az "egyetlen Szabad Rádióban", hogy most már nem "demokratikus ellenzék" van, hanem "alkotmányos ellenzék"! ALKOTMÁNYOS!!! wtf? :D

Üres locsogás ez a blog 2015.04.20. 21:15:33

Hej Zsuzsika, ezt most jól meg ondtad. Remélem toppantottál is hozzá.

Orbán egy Palpatine 2015.04.20. 21:36:08

@röf: No de mégis kommentelsz. Hosszasan leírod, hogy nem írsz le semmit. Akkor meg minek? Megfizetik?

:-)

1ghost 2015.04.20. 22:04:42

Ragyogó írás. Tökéletes látlelet. Abszolút egyet értek minden gondolatával.

Blogger Géza 2015.04.20. 22:08:30

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Csakhogy a posztkommunista maffiaállam 2100-ben szét lett verve. Bármennyire is fáj ez nektek. :)

Blogger Géza 2015.04.20. 22:15:09

" a Paks 2 beruházásról is, amelynek minden szerződése és dokumentuma jó előre, harminc évre titkosítva van. " Ez úgy hülyeség, ahogy van. Az összes LÉNYEGES adat, információ elérhető. Ezért is lettünk hirtelen 10 millió energetikai szakértő országa, mert mindenki tudja, miből van finanszírozva projekt, mekkora a kamatláb, mi a futamidő, mekkora a projektköltség stb.

Az építés műszaki-technikai részletei viszont biztosan nem tartoznak a nyilvánosságra (már csak nemzetbiztonsági okokból sem), főleg nem hataloméhes politikusokéra, akik pártpolitikai tőkét akarnak kovácsolni belőle. Ezt a szerződést és annak megvalósulást nem csak a magyar és az orosz fél, de természetesen nemzetközi szervezetek (NAÜ) is figyelemmel kísérik, nehogy már egy SZ. Zs (vagy bármely más hasonszőrű politikus) akarjon technikai részletekbe beleszólni.

Blogger Géza 2015.04.20. 22:17:59

"Mára már a korábban hézagosan előforduló, gazdasági felsővezetőket és politikusokat elérő büntetőügyek is eltűntek." Nem tetszik újságot olvasni? Folyik a per Simon, továbbá a brókercéges vezetők ellen is.

"Ma sem tudjuk, kit tiltottak ki az Egyesült Államokból zsarolás vagy vesztegetés miatt. " Nagyon egyszerű, meg kell kérdezni azt, aki a kitiltást csinálta, neki tudni kell. Kit és milyen bizonyítékok alapján. Ha meg nem válaszol, meg kell kérdezni, miért is nem.

Blogger Géza 2015.04.20. 22:24:21

"Ez az óriási program, ha megvalósul, évtizedeken át emészti majd fel a magyar fejlesztési források 90 %-át." Ajjaj, ez már megint mekkora baromság. Kb 12 éves megvalósítás és 12 milliárd EUR beruházási költség mellett évi 1 milliárd adódik, ez mindössze a magyar éves GDP 1%-a. A magyar beruházási ráta olyan 15-20% között mozog várhatóan. Tehát az éves 15-20 milliárd EUR beruházás forrásainak kevesebb mint 10%-a megy Paks 2-re. Ráadásul a hitelfelvétel ezt az időszakot szét fogja húzni, tehát ennél is jóval alacsonyabb lesz az arány. És legalább lesz egy értelmes beruházás, ami hasznot hajt, és tartós munkahelyet teremt, nem úgy, mint a sok térkövezés.

Blogger Géza 2015.04.20. 22:26:33

"A Fidesz azonban már nagyon régen feladta antikommunizmusát" Hát nem tudom, szerintem meg azok adták fel, akik a Fideszből balra távoztak, és összeálltak így vagy úgy az MSZP-vel (Ungár Klára, Fodor Gábor stb.)

Tudományos libsizmus 2015.04.20. 22:36:18

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:
A posztkommunista maffiaállamot az MSZP-SZDSZ konglomerátum üzemeltette 8+4 évig, de ne szólj senkinek haver.

desw 2015.04.20. 22:37:04

@Blogger Géza:

"Csakhogy a posztkommunista maffiaállam 2100-ben szét lett verve. "

:))) Még 85 évet adsz Viktorodéknak?

Blogger Géza 2015.04.20. 22:42:24

@desw: Elütöttem a 2010 helyett, legyél ezzel boldog. :)

desw 2015.04.20. 22:50:29

@Blogger Géza:

Igen, ezek a "freudi" elszólások!

Tudományos libsizmus 2015.04.20. 22:53:46

@desw:
Az "elcsórt fontok", na az volt egy klasszikus freudi elszólás, öregfiú. Emlékszel?

Blogger Géza 2015.04.20. 23:35:39

@Tudományos libsizmus: Útelgázosítás vagy mi a fene is volt. :)

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.04.20. 23:35:55

@desw:
"@Blogger Géza:

Igen, ezek a "freudi" elszólások! "

Ezt nem kellett volna!
a Gejza eztet nem érti!

Blogger Géza 2015.04.20. 23:39:39

@villamos alóli kacaj nem mindig őszinte: Amúgy tényleg nem, mert az, hogy rossz helyre álltam a kurzorral, annak biztos semmi köze a tudatalattihoz, amelyik a beszédközponttal van kapcsolatban. Nem baj, higgyétek azt, hogy okosak vagytok, miközben csak okoskodtok. :)

Tudományos libsizmus 2015.04.20. 23:41:16

@Blogger Géza:
Ja, meg a "gratulálok a győztesnek" 2002-ben:) Erre a magyar hangja (libsi barátaink kedvért: Kovács László) bokán rúgja: te győztél, te marha:))))

desw 2015.04.21. 09:19:38

@Tudományos libsizmus:

Kezeltesd magad, Pötyike!

Az gáz, ha neked még 8 év után is Gyurcsány ugrik be mindenről!

Tudományos libsizmus 2015.04.21. 11:38:16

@desw:
Nektek pedig 21 éve mindenről Orbán jut az eszetekbe. Ebből arra kell következtessek, hogy ti még nálam is súlyosabb eset vagytok:)