Túl a szekértáborharcokon

2015. május 28. 12:51 - Szelényi Zsuzsanna

Negyedszázaddal a rendszerváltás után felbomlott az a konszenzus, ami a kilencvenes években a rendszerváltást övezte. Akkor egy ország akart Európához csatlakozni, egy egész ország akart szabadságot, többpárti demokráciát, függetlenséget, jobb életet. Az átmenettel kapcsolatos csalódottság azonban hamar felbukkant. Én a mai napig büszke vagyok, hogy részt vettem a rendszerváltásban, a politikai cselekvésben, amely megváltoztatta Magyarországot. Olyan lehetőségek nyíltak meg előttünk, amelyekről generációk álmodni sem mertek. Az idő múlásával az eredményeink természetessé váltak, a hiányosságok erősebbé. És mára világosan kiderült, hogy a rendszerváltás utáni elit nem elég jól sáfárkodott a szabadsággal.

rendszervaltas3.jpg

Ma már az idősebbek is csak ritkán emlékeznek vissza a kádári világra. Amikor az előmenetelhez párttagság kellett. Mikor barátaink, munkatársaink jelentettek rólunk. Mikor egyféle kenyér és tej volt a boltban. Ma természetesnek tartjuk, hogy európai egyetemeken tanulhatunk és útlevél nélkül utazunk Európában. Civil szervezeteket szervezünk a gyerekeink iskolájáért, szabadon kommentelünk a  Facebookon. Magától értetődőnek tekintjük, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja, és nem "ideiglenesen itt állomásozó" szovjet katonák vigyáznak ránk. Magyarország független nemzet, vezetői nem kényszerülnek más hatalmakat szolgálni.

Mindez azonban nem jelenti, hogy Magyarország vezetői ne hibáztak volna az elmúlt évtizedekben. A rendszerváltás kompromisszumokon alapuló alkotmányos rendszere a kormányzás stabilitását fontosabbnak tartotta a részvételi demokrácia intézményeinél, és ez hamar utat nyitott a hatalmi politizálásnak. Míg az új rendszerrel járó súlyos kormányzási feladatok rendre elnapolódtak, a politika a kiélezett hatalmi küzdelem terepe lett.

Ellentmondásos történetek

A rendszerváltás az előző rezsimmel való megállapodás révén zajlott le. A történelmi igazságtétel Nagy Imre ’56-os miniszterelnök újratemetésének egyszeri szimbolikus aktusával megtörtént. Az egypárti szocialista rendszer vezetőinek, kádereinek, besúgóinak semmiféle elszámoltatással, szembenézéssel nem kellett szembenéznie, az új érában korlátok nélkül mindenki részt vehetett. A demokratikus intézmények kialakulásával párhuzamosan az átmenetben nem volt megragadható a morális választóvonal, amely elválasztotta a múltat az új időszámítástól. Ez a történelmi elvarratlanság nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az új politikai elit hogyan kezelte a hatalmat, ki milyen "járandóságot" követelt magának később a politika csúcsain. Az új elitek megszerezni, a régiek megtartani, visszaszerezni akartak 1990 után.

A rendszerváltás eufóriája után az átmenet nehézségei következtek. A megörökölt súlyos gazdasági és társadalmi válság feszítésében, az egyenlőtlenségek kialakulása láttán sokan érezték úgy, hogy nem erről volt szó.

A privatizáció sokak szemében súlyos hiba, holott a tőke behozatala sokkal sikeresebb volt, mint a kuponos privatizációk a régióban. Pénz mellett tudás és innovatív technika is érkezett az országba. De ellentmondások is terhelték a privatizációt. Korábbi pártállami funkcionáriusok túl könnyen gazdagodhattak meg, és egy sor állami és önkormányzati vagyon átgondolatlanul került magánkézbe. A jobboldali elit akkori frusztrációjára ma új államosítás, a piac újraosztása és irányított kapitalizmus a válasz. Ma sosem látott üzletek kerülnek a kormányfő és szűk körének kezébe.

A médiaháború már a kilencvenes években rávilágított a sajtószabadság sérülékenységére. A független közszolgálatiság elve hamar megkérdőjeleződött, de a sajtó szabadsága egészen 2010-ig megmaradt. A rendszerváltó pártok egyik első korrupciós ügye a Fidesz–MDF-székház botrány volt, amely kikezdte a fiatal és liberális Fidesz politikai hitelességét. Pár évvel később a Tocsik-üggyel az SZDSZ is besározódott. 1994-ben, amikor kiléptem a Fideszből és a magyar politikából, már nyilvánvaló volt, hogy formálódik egy haszonleső politikai réteg, ahol a politika szereplői igényt formálnak arra, hogy állami források hozzáférésével gazdagodjanak meg. Ezért sem sikerült például soha olyan pártfinanszírozási törvényt hozni, amely ma lehetővé tenné a tisztességes politikai kampányolást.

Szekértáborok országa

Amin a szabad Magyarországnak mindenképp túl kellett volna haladnia, az a történelmi megosztottság, amely népies-urbánus (zsidó-keresztény, kommunista-nemzeti) szekértáborok mentén állt fel. A korai Fideszben erős törekvés volt erre, magunkat az elvált szülők gyerekeként határoztuk meg. ’94 után a rendszerváltó ellenzék szereplői azonban hamar feladták ezt a történelmi ambíciót. Orbán Viktor pozíciót látva a gyengülő MDF helyén, jobbra kormányozta a Fideszt, az SZDSZ pedig kormányra ment a posztkommunista MSZP-vel. Ezzel a két mozzanattal újraképződött a hagyományos politikai-kulturális szakadék. 2002-ben Orbán kokárdás gesztusával a szekértáborharcot egy egész országra kiterjesztette.

rendszervaltas4.jpg

(Kép: NÉGYmadár)

A kimondatlan Horn–Orbán-paktum szerint, a jobb- és baloldalon felépülő két nagy tömb hasonló érdekekkel rendelkezett. Mindenekelőtt érdekeltek voltak a kialakult alkotmányos status quo fenntartásában, amelynek javítása így lehetetlenné vált. Máig titkosak az ügynökakták. Egyetértés alakult ki a korrupció természetében is. Mindkét politikai oldal ugyanúgy működött, az egyensúly felborítása senkinek sem volt érdeke. Érdemes visszaemlékezni, hogyan játszott össze a kormányzó baloldal és a Fidesz a kereskedelmi médiumok felosztása kapcsán vagy a közbeszerzések elosztásakor. Magyarországon egyetlen komoly politikusnak nem kellett még felelnie korrupcióért. Magyarország következmények nélküli ország lett.

Ugyanakkor a felszínen újjáéledő politikai kulturális szakadék ellehetetlenítette a történelmünkről és a súlyos társadalmi kérdésekről folyó vitákat. Az egészségügy, a nyugdíjrendszer, az oktatás létfontosságú reformja vita és konszenzus híján nem valósulhatott meg. Ha valami kiábrándítóan hathatott az emberekre, akkor a televízióban egymást szapuló politikusok látványa – akikről kiderül, hogy a háttérben remekül üzletelnek egymással.

Orbán Viktor felnőtt és megerősödött ebben a versengő együttműködésben. Az MSZP és az SZDSZ nyolcéves kormányzásuk alatt viszont súlyosan erodálódtak. Nem csupán a gazdaság félremenedzselésében és a jó kormányzás hiányában buktak meg, de nem tudták kezelni a szélsőjobbon feltörekvő Jobbik-jelenséget sem, nem tudtak mit kezdeni az Európában is megmutatkozó válságokkal, amelyek révén megváltozott a körülöttünk lévő világ. A kétpólusú politikai versengést Orbán Viktor nyerte meg. Centrális pozíciója erős, mert ellenfelei szélsőségesen különböznek egymástól. Az MSZP súlyos válságba került, a liberális SZDSZ pedig végleg eltűnt.

Orbán Viktor illiberális forradalma

Meggyőződésem, hogy nem törvényszerű, hogy ilyen erős hatalommal valaki ilyen gátlástalanul lép át saját liberális hagyományain. Orbán 2010-es hatalomra kerülésekor sokan bíztak abban, hogy felvilágosult abszolutistaként rendbe teszi majd az országot. Én ebben sosem hittem. Részben van egy olyan kelet-európai tapasztalat, hogy a rendszerváltás legitimációjával rendelkező pártok könnyebben nyúlnak szélsőséges eszközökhöz, mint a legitimációhiányos posztkommunista pártok. Nem csoda, hogy Orbán a mai napig kommunistázik, ezzel is folyamatosan magyarázkodásra kényszerítve ellenfeleit. Másfelől Orbán Viktor mélyen autoriter és gátlástalan személyisége is hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország kilépett a közép-kelet-európai demokratikus keretek közül. A magyarok nem kevésbé demokratikusak mint a szomszédaik, csak egy olyan vezető jutott hatalomra, aki probléma nélkül vette magára az Európában szélsőséges és radikális magatartást. Kormányzása nem más, mint érték nélküli populizmus, a percnyi érdekek kiszolgálása, ahogy tanácsadója, G. Fodor Gábor olyan szemléletesen megfogalmazta.

rendszervaltas5.jpgEz a rezsim a pillanatnak él, nem gondolkodik hosszú távon, ezért nem is tud értéket teremteni. Mivel nem folytat diskurzust, nem tud mély társadalmi problémákat sem megoldani, mint amilyen például a demográfiai válság vagy a cigánykérdés. Rövid távon sok mindent le lehet tolni az emberek torkán, de motiválni, inspirálni őket így nem lehet. A problémamegoldáshoz az emberek együttműködése és változásra való képessége szükséges, ezt pedig nem lehet előállítani ott, ahol nincs bizalom. Orbán rezsimje a mélyen immorális, ipari szintű lopás mellett azért fog megbukni, mert képtelen problémákat megoldani.

Az elmúlt évtizedben a magyar politika jelentősen átalakult, új politikai erők jöttek létre, és egy hatalmi góc alakult ki. Az új erők közül azonban csak a Jobbik volt képes hatni a politikára: jobbra tolta a politika fókuszát. Orbán Viktor kétharmados kormánya meggyengítette a magyar demokráciát és keletre tolta Magyarország helyét a térképen. Magyarország ma gyenge és perspektíva nélküli ország. Orbán Viktor rendszere elindult a lejtőn.

2015-ben a feladtunk nem a jobboldal legyőzése, hanem a liberális demokrácia helyreállítása. Ma a populizmus erőivel kell megküzdenünk. A demokratikus és európai Magyarország nem épülhet újjá a szekértáborok bázisán, hanem szélesebb együttműködésen, és széles társadalmi konszenzuson kell, hogy álljon. Stratégai partnerünk minden civil szervezet, tudós, újságíró, vállalkozó és polgár, aki aggódik az orbáni Magyarország jövője miatt. Korrupt és populista erők képtelenek arra, hogy Magyarországot megújítsák. Én viszont hiszem, hogy van ebben az országban néhány millió ember, aki pontosan ezt szeretné.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szelenyizsuzsanna.blog.hu/api/trackback/id/tr27498214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.