Egy rendőrtiszt halála és a kormány tartozásai

2016. november 01. 11:20 - Szelényi Zsuzsanna

A bőnyi újnyilas rendőrgyilkosság súlyos felelősséget ró a magyar kormányra. Napról napra nyilvánvalóbb, hogy nemcsak a konkrét akció megtervezése során követtek el súlyos hibákat a rendőri vezetők, de az elmúlt években átszervezett nemzetbiztonsági szervek vezetőit összességében a kormányt is konkrét felelősság terheli egy rendőrtiszt haláláért.

Györkös István a kilencvenes évek eleje óta (tehát immár negyed százada) a magyar újnyilas mozgalom egyik legmeghatározóbb alakjaként a titkosszolgálatok számára jól ismert figura volt. De veszélyessége és az általa üzemeltetett kiképző-táborok rendszeresen témái voltak a média tudósításainak is. A magyar hatóságoknak és nemzetbiztonsági szolgálatoknak arról is tudniuk kellett, hogy a bőnyi rendőrgyilkos félkatonai szervezete által létrehozott weboldal, a hidfo.net 2012-ben a magyar nyelvű orosz propaganda legfontosabb hídfőállása lett. Tartalma professzionalizálódott, a menekültügyi válságban nyíltan közvetítette az orosz álláspontot, sőt a neve is megváltozott hidfo.ru névre. A hatóságoknak azt is tudniuk kellett, hogy Györkösék kapcsolatban álltal orosz diplomatákkal, közösen gyakorlatoztak is a bőnyi kiképző táborukban. Az is köztudott, hogy a rendőrgyilkos szervezete kapcsolatban áll az ugyancsak oroszbarát Thürmer-féle Munkáspárttal.

De vajon miért nem léptek fel Györkösék ellen a hatóságok már sokkal korábban? Ezek az információk a nyilvánosság számára is hozzáférhetők voltak. Érthetetlen, hogy miért kellett évtizedeket várni egy nyilvánvalóan veszélyes szerveződés felgöngyölítésére? Csak nem azért, mert azok feltűnően jó kapcsolatokat ápoltak a Putyin-rezsimmel? Elképzelhető, hogy ez az erős orosz kapcsolat biztosított valamiféle politikai védettséget Györkös Istvánnak és paramilitáris szervezetének az elmúlt évek során?

Egy rendőr halála rettenetes ár mindezért. Az a kérdés ma, hogy ez a tragikus eset végre lépésére kényszeríti-e a magyar hatóságokat? Vagy a magyar kormány keze meg van kötve? Ki viseli ezért a sötét ügyért a politikai felelősséget? Mi a helyzet a Magyarországon működő többi félkatonai náci szervezettel, a Betyársereggel, a gárdákkal és társaikkal? Látványos lépéseket várunk a magyar kormánytól, amellyel az emberek számára megnyugtató módon avatkozik be ezeknek a veszélyes szerveződéseknek a tevékenységébe!

az_mna.jpg

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szelenyizsuzsanna.blog.hu/api/trackback/id/tr3711921119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kivisziat 2016.11.01. 21:40:38

Egy másik oldalról hozom, mivel kifejezetten a bloggernek szól:

"bölcsbagoly 2016. november 1. 14:05

Minden rendőri akciónál - akár a háborúban! - mindig csak utólag lehet okos az ember!
Ki várna el fegyveres ellenállást egy 76 éves embertől? Hiszen eleve reménytelen próbálkozás több rendőrrel szemben! S Györköst lehet hogy nácinak ismerték, de nem hülyének.
S hogy miért akkor léptek fel amikor, nos ezt megint az eljárók dolga meghatározni."

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.02. 14:40:11

"De vajon miért nem léptek fel Györkösék ellen a hatóságok már sokkal korábban?"

Ez remek kérdés.

Kérdezd meg az Elkúrókat, akikkel összefogni készülsz ?

Miért támogatták Szabó Albertet, Bácsfi Diát, és Györköst, ahelyett hogy lecsukták volna.

Ahogy a Roma gyilkosságokban is kedvenc elkúróid tevőlegesen vettek részt:
mandiner.hu/cikk/20100822_a_romagyilkossagok_es_a_titkosszolgalatok_hazugsagok_halozata
„Számomra ez az egész történet bűzlik. Először is: némi huzavona után a katonai elhárítás elismerte ugyan, hogy Cs. István egy időben az ő emberük volt, de siettek hozzátenni, hogy a romagyilkosságok idején már nem dolgozott nekik. Akkor miért is találkozott Cs. Istvánnal a biztonsági hivatal tartótisztje a tiszalöki gyilkosság után? Az eddig megjelent - és a hatóságok által nem cáfolt - nyilatkozatokból az derül ki, hogy Cs. valamikor 2004-2005 táján parancsot kapott, hogy épüljön be azokba a körökbe, amelyekben mások mellett a K. testvérek is megfordultak. Azt Cs. nyilvánosságra hozott vallomásából tudjuk, hogy 2006 őszén jelentett a KBH-nak K. Istvánról. Később Koszovóba ment külszolgálatra, majd hazatérése után egy évvel egészségi okok miatt leszerelt. Legalábbis ő ezt mondja, és ezt a verziót erősíti a KBH, illetve a Honvédelmi Minisztérium is azzal, hogy múlt időben beszélnek a Cs.-vel fenntartott kapcsolatukról. Csakhogy, a titkosszolgálatoktól nem lehet csak úgy leszerelni. Ha a KBH elégedett volt Cs. munkájával, akkor leszerelése után a tartótisztje egyszerűen átadhatta őt a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH). Megszervezhetett egy hármas találkozót, ahol bemutatta neki az NBH-s tartótisztjét, és jó napot.

Muad\\\'Dib 2016.11.02. 15:12:05

Sok oka lehet annak miért nem lépnek fel ilyen szervezetek ellen azonnal. Ha nem a félhülyék határoznák meg a magyar közbeszédet, talán másnak is eszébe jutna.
Kis segítség egy nem is olyan régi indexes cikkből:
"...A titkosszolgálati szemlélet tehát a bűnügyi, rendőri felderítővel szemben nem bizonyítékalapú, sokkal szélesebb körben kutat információk után, de ami a legfontosabb: térben és időben, láthatatlanul elébe megy a konkrét bűnügyeknek. Ennek a munkának részei azok a játszmák, amelyekkel az ellenérdekelt feleket megtévesztik, megvezetik. Sokszor fel sem merül, hogy a végén „leültessék” az ellenfelet, hiszen akkor visszamenőleg kiderülne, hogy meg lett vezetve, esetleg az időközben beszervezett informátorok is lebuknának. Ez pedig nagyobb kárt okozna, mint ha az illetőt futni hagyták volna. Persze a játszma sem mindenek felett áll. Például ha egy titkosszolgálat arról értesül, hogy valakinek az életére akarnak törni, akkor azt mindenáron meg kell gátolnia – akár saját erővel, akár rendőri segítséggel. Ez történhetett például a minap Németországban rendőrkézre került terrorista esetében is......A postás szerepét betöltő titkosszolgálati vezető a budapesti kollégáinak példaként egy olyan esetet említett, amikor egy nem várt TEK-es rajtaütés az általa vezetett külföldi partnerszolgálat többéves műveleti munkáját tette tönkre, életveszélyes helyzetbe hozva egyik kapcsolatukat..." index.hu

Miért is kergetne szét ilyen csoportokat a titkosszolgálat? Azért, hogy ne tudja kényelmesen megfigyelni a külföldi kapcsolataikat, meg a tagjaikat?

röf 2016.11.02. 15:20:04

Az előző három komment fölöslegessé teszi az összes többi ezután következőt.
Ennyi elég, hogy a blogger asszony belássa: inkább a fakanál....

Jakab.gipsz 2016.11.02. 16:21:53

@röf: Így igaz, ahogyan mondod.

Felesleges "intim pistáskodni", nahát milyen okos ez a Zsuzs és hogy rátapintott a lényegre, most kezdjünk el helyeselni?
Nem túlzás ez az elvárás egy kicsit, de van itt más is.
Mind azon által egy tehetséges tiszt, bajtárs elvesztése, nyomasztó érzés a szolgálatok számára.
De bűntudatot ébreszteni azok között akik a tőlük telhetően mindent megtesznek, tartok tőle az a cikk igazi célja, a zavar keltés, ez felesleges és értelmetlen.
Hacsak, ha építeni nem tudsz mert ahhoz ostoba vagy akkor rombolj, mert azt minden oktondi tud, ez a kommentár igazi célja.

sőőtnagyonis 2016.11.02. 16:25:49

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az ország szétverése a rendőrséggel folytatódik. Így volt ez 56-ban is.
Nyilván, hogy a rendőrség most is szálka egyes körök szemében. A "felderítésnek" álcázott bohóckodást a magyar idők okosai maszatolják szét. Ha eredmény születne, az lenne a legfurcsább.
Csak egy apró kérdés: ki tömi ki pénzzel ezeket a bűnözőket? A válsz egyszerű akik hatalmon vannak!

gigabursch 2016.11.02. 17:07:05

Jájjjj, kedves Zsuzsika!

Tessen műr utűnaolvasni legalűbb a web archivumaiban, hogy az MNA mikor és milyen belső szakadáson esett át ér miért.

De ha nem megy, akkor legalább a kurucon tessen már tájékozódni.

Egyébként a félkatonai szervezetek közé tasrtozik a cigány feketesereg meg a zsidó Tett és Védelem Alapítvány, meg a fejlett harcosaik is (szinte mind a Maccabi SE-ben kezdte a harcművészeti ismereteit).
Ezt csak úgy a tisztánlátás kedvéért kérdem, nomeg azért, hogy mielőtt farkast kiált, nézze meg van ordasabb a farkasnál?

Stenonis 2016.11.02. 17:28:26

@kivisziat:
Akit lőszerrel való visszaélés miatt keresnek, ott azét lehet számítani lőfegyverre is.

CoolKoon 2016.11.02. 20:11:06

@Muad\\\'Dib: Szar ügy, hogy a megfigyeléseik egyik tárgya volt annyira zakkant, hogy egy sima házkutatás miatt tüzet nyitott a rendőrökre. A blogposzt szerzője pedig szerintem pont arra utalt, hogy a titkosszolgálatoknak (akikről csak remélni tudjuk, hogy mindent tudott erről az eszelősről meg a haverjairól) tudnia kellett, hogy ez egy kiszámíthatatlan, tehát veszélyes alak, így időben kellett volna lépniük (hogy az elmebeteg tata figyelmeztetésével, a rendőrök leállításával vagy valahogy máshogy, azt nekik kellett volna eldönteni). Nem, ehelyett hagyták, hogy szanaszét fröcsögjön a szar, ami miatt hatalmas lett a médiaérdeklődés, és az esetleg sokkal érdekesebb ruszki szálak felgöngyölítése így lehetetlenné vált. Ugyanis feltételezem, hogy ilyen ügyekben nemcsak a "kis hal" letartóztatásának az elkerülése a fontos (ami most már kútba esett), hanem a nyilvánosság kerülése is. De nem, inkább elbarmolták az egészet, ami tényleg felveti a gyanúját annak, hogy a titkosszolgálatok esetleg pancserek gyülekezete (a politikai befolyás ezúttal talán nem annyira jelentős, mint a KGBéla-ügy esetén, bár kizárni -természetesen- nem lehet). Mert hát a kontraszelekció...

CoolKoon 2016.11.02. 20:13:51

@gigabursch: Igen ám, de a robbantás kapcsán (az MNA-val ellentétben) egyik, általad említett szervezetre se terelődött rá a gyanú, úgyhogy nem is volt indok, amiért a rendőrök razziáztak volna náluk.

Zina Mihailova 2016.11.03. 05:58:18

Tisztelt Szelényi Zsuzsanna!
Kérem mindenképp olvassa el az Orbán és a Hungaristák c. Hetek archívumban lévő interjút ott a kulcs a kérdésére.

Muad\\\'Dib 2016.11.03. 08:49:04

@CoolKoon:
Nyilván felmerül a kérdés, hogy szakmailag mekkora hiba volt ez az akció így. De azzal kapcsolatban, hogy miért engedték ezt az embert és a szervezetét működni csak a teljes tudatlanság süt a cikkíró felvetéseiből.

CoolKoon 2016.11.03. 09:39:19

@Muad\\\'Dib: Jó, hát nyilván kicsit (nagyon) álnaiv a cikknek az a része, ami azt feszegeti, hogy miért hagyták, hogy ilyen sokáig garázdálkodjon stb. Viszont a rendőrtiszt halála attól még egyértelműen felveti a politikai felelősség kínos kérdését (tehát hogy kinek kell emiatt lemondania), mivel nagyon nem így kellett volna elsülnie a dolognak. Pláne hogy személy szerint én arra tippelek, hogy tudták jól, milyen bagázs ez (miért ne tudták volna), de nem szóltak. Ha szóltak volna, akkor a TEK ment volna ki teljes felszerelésben, nem 1-2 db járőr (függetlenül attól, hogy a rendőrök utálják-e a TEK-et vagy sem).
süti beállítások módosítása