Fogd a pénzt és fuss! - avagy hova lett a sokezer milliárd Uniós támogatás?

2016. május 02. 22:32 - Szelényi Zsuzsanna

Magyarország az elmúlt hat évben történelmi léptékű forrásokhoz jutott az Európai Uniótól. A pénzbeli segítség az ország termelésének több mint 20 százalékát tette ki. Mégis, ha körbenézünk Magyarországon,   nem látjuk a lendületes fejlődést, nem látszik ennek a hatalmas pénzfolyamnak a hatása. Mi ennek az oka?

2016-ra Magyarország nem zárkózott fel a nyugathoz. Sőt, a távolság pl Ausztriához képest csak nőtt. De még a saját régiónkban is nálunk a legalacsonyabb a gazdasági fejlődés üteme. Miközben 2010 óta a lengyel GDP 15 százalékkal, a szlovák és a román 12 százalékkal nőtt, a magyar GDP csupán 8,8% százalékkal növekedett. Nem érjük el a régiós mezőny átlagát sem.

versenykepesseg_1.png

Bár Magyarország számos pontján épültek új utak, kockaköves terek, új középületek, továbbra is jelentősek a munkaerő-piaci problémák, nem javulnak a képzettségi mutatók, és folyamatosan nő a gyerekszegénység is. A magyar gazdaság versenyképessége a huszonkilencedikről a hatvanadik helyre esett vissza azóta, hogy az Európai Unió tagja lettünk!

Érdemes feltennünk a kérdést: hogyan lehetséges ez? Hova tűnt az a tengernyi pénz?

A válasz egyik fele az, hogy ebből élünk. Az uniós támogatások elköltése a gazdaságban keresletet teremt, ami pedig a magánszektor számára nagyobb jövedelmekben mutatkozik meg. Ez a jövedelem aztán újabb keresletet és jövedelmet hoz létre. Az EU-s pénzek által megnövelt GDP következtében a költségvetés is nagyobb adóbevételre tesz szert, ez pedig nagyobb költségvetési kiadásokat tesz lehetővé. Az uniós támogatások tehát beépültek a magyar gazdaságba, hozzájárulnak ahhoz, hogy a gazdaság növekedik.

Másképpen fogalmazva: az uniós támogatás ma Magyarország számára elengedhetetlen. A gazdasági válság idején ez a pénztömeg mentőövet jelentett Magyarország számára az összeomlástól. Azóta pedig ennek hatására van egyáltalán gazdasági növekedés. De mi történt 2010 óta, mióta Orbán Viktor átvette az ország vezetését? Hiszen Magyarország kiemelkedően sok pénzt kapott az Uniós forrásokból.

 

transzferek_1.png

2011-óta a 6,8%-os teljes GDP-növekedésből 4 százalékpontot tett ki a kormányzati beruházás bővülése. Az elmúlt évben több elemző is kiszámolta, hogy az európai uniós támogatások hatását kiszűrve a magyar gazdaság növekedése 2010-2014 között rendkívül szerény, ha átlagosan nézzük, akkor lényegében nulla. Uniós pénzek nélkül tehát egy stagnáló, leszakadó ország képe rajzolódik ki előttünk. A felgyorsult EU-s támogatások nélkül a magyar gazdaság lényegében véve semmiféle növekedést nem tudott volna felmutatni, s megrekedtünk volna a 2009-es mélypont körüli szinten. Uniós támogatás nélkül a magyar gazdaság nem áll meg a lábán. Ezt a mai parlamenti vitában Lázár János is elismerte. Az Orbán-rezsim gazdaságpolitikája nem sikertörténet, hanem egy óriási kudarc. 

Fogd a pénzt és fuss!

Ennek fő oka, hogy az Orbán-kormány egyetlen szempontnak rendelte alá az uniós támogatásokat: fogd a pénzt és fuss! Orbán célja az volt, hogy minél gyorsabban, minél több támogatást hívjunk le, illetve minél gyorsabban költsük el, jó nagy léptékben gigaberuházásokra, ha kell, ha nem. Erről szólt az elmúlt hat év.

Hogy ez hova vezetett? A budapesti Korrupció Kutató Intézet (CRCB) hatalmas mennyiségű adatot feldolgozó kutatásából kiolvasható, hogy a gyorsan, tervezés nélkül lezavart, sokszor kiemelt kormányzati projektként, versenyzés nélkül kezelt projektek perverz hatást gyakoroltak a magyar gazdaságra.

crcb1_1.GIF

A közbeszerzések perverz hatásaként csökkent a verseny, egyre nőtt a túlárazás azaz a lopás kockázata, és épp az  innováció, a kutatási-fejlesztési projektek . maradtak ki a rendszerből. Az Orbán-rendszer kapzsisága és korruptsága az uniós pénzek segítségével egy torz gazdasági rendszert hozott létre. Pont az ellenkezője történt annak, aminek a csatlakozást követően történnie kellett volna.

A kormány elherdálta a lehetőséget, hogy a magyar gazdaságot természetes módon erősítse. A tartós stabilitást és fejlődést megalapozó innováció helyett a gyors és felelőtlen pénzelköltést és járadékvadászatot ösztönözte. Vannak olyan területek, ahol a beruházások kétszeres, sőt, háromszoros áron folytak!

crcb2_1.GIF

Mohó politikusok és a könnyű pénz mámorában élő, a kormánypolitikusokhoz dörgölőző vállalkozók ideje volt az elmúlt hat év. Ha máról holnapra megszűnnének az uniós támogatások, akkor kiderülne, hogy pár autópályával megközelíthető kastélyon kívül Magyarországnak nem sok maradt. Orbán Viktor az unió pénze nélkül képtelen lenne egyben tartani a költségvetést és saját klientúráját is. Ezt a kormányt, az Orbán-vezette országot az uniós adófizetők cipelik a vállukon.

Lehetne ezt máshogy is. A mai pazarlást fel kellene számolni, hogy holnapra is maradjon forrás Magyarországnak, amiből fejlődhetünk és növekedhetünk. Ahhoz azonban, hogy az uniós pénzek hatásaiból holnapra is maradjon, egészen máshogy kellene gondolkodnunk.

Először is, a hosszú távú fejlesztéseket gondosan meg kell tervezni. Azokhoz a legjobb partnereket kell kiválasztani, méghozzá versenyben. Sietségre semmi ok nincs, hacsak nem az, hogy kiemeltnek nevezett titkosított projektekhez megint azok a járadékvadász luxuskuncsaftok jussanak hozzá, akik semmit nem tesznek le Magyarország asztalára.  

Másodszor is: tanulás, képzés, kutatás, innováció – ez kell, hogy az uniós pénzek célja legyen.

Harmadszor, mindent az emberek szeme előtt kell intézni. Legyen nyilvános az összes létező pályázat és nyertes szerződés minden részlete! Azoknak, akik az ország jövőjét építik az Európai Unió pénzéből, nem kell titkolózniuk. Lássuk, hogy hasznosítják a magyar emberek jövője érdekében azt a pénzt, amelyet az osztrák és holland polgárok adójából kap Magyarország!

Tervezés, nyilvánosság, nyitottság, együttműködés – erre kell építeni az új Magyarország fejlesztés- és gazdaságpolitikáját. Ha nem így lesz, ha a politikai zsákmányszerzés folytatódik, akkor Magyarország végleg eljátszik egy történelmi lehetőséget.

41 komment

Ne add fel az álmaidat!

2016. március 07. 18:03 - Szelényi Zsuzsanna

Nemrég találkoztam egy a fejtörővel. Így hangzik: egy apa és a fia autóbalesetet szenvednek, és az apa meghal. A fiú súlyosan megsebesül, és kórházba szállítják. A sürgősségi osztályon az orvos felkiált: nem tudom megoperálni ezt a fiút, mert a gyerekem! Hogyan lehetséges ez? Ma, a 21. században ez a fejtörő a legtöbb embernek problémát okoz.

img_0893.JPG

Természetesen arról van szó, hogy az orvos a fiú anyja.

Manapság mindenki vehemensen tiltakozik, ha a nők elleni előítéletekkel  vádolják. De az, hogy a fenti történet máig fejtörőként működhet, pontosan mutatja, hogy még mi, nők is nehezen tartjuk elképzelhetőnek, hogy a társadalmi ranglétra csúcsain nők legyenek.

Nem csak a nagyvállalatok vezetőségében és a miniszterek között nem hallatszik a nők hangja. Millió számra vannak Magyarországon nők, akiknek otthon sincs szava. Akiket bántalmazással tart kiszolgáltatottságban a társa. Akiknek baráti körben nyugodtan azt lehet mondani, hogy „anyukám, te ehhez most ne szólj hozzá“. Akiknek a férje adja ki a heti háztartási pénzt, és akinek arról forintra el kell számolnia.

És hányan vannak, akik úgy gondolják, mint a popzenész, Ákos? Hogy rendben van az, ha a nők ugyanazért a munkáért kevesebbet keresnek? Vagy akik szerint a „női princípium“ lényege, hogy a nők tartozzanak valakihez és szüljenek neki gyerekeket. Mintha Ákos stábja nem lenne tele nőkkel, akik a PR-ját menedzselik. Mintha a magyar nők többsége nem dolgozna két generáció óta. Mintha nem lennének a magyar nők magasabban iskolázottak a férfiaknál.

De mit gondolunk minderről mi, nők?

Önbizalom híján

Egyik barátnőm, Éva egy alkalommal meglepődve mesélte nekem, hogy az alá beosztott férfi jogász többet keres, mint ő. Biztattam, hogy beszéljen erről a főnökével. Mikor aztán szóvá tette ezt, a következő választ kapta: „hát igen, ő többet kért.“

doubt.jpg

Óriási a nők önbizalomhiánya a férfiakhoz képest. Önkritikusabb természetünk eredményeképp hajlamosak vagyunk arra, hogy a saját teljesítményünket alábecsüljük. Ki nem ismerné a kínzó érzést: vagyok-e olyan jó, mint más? Ha korábban nem, a gyermekszülés után, kisgyerekek mellett mindenképpen szembetalálkozunk ilyen kérdésekkel. Magunk is úgy gondoljuk, hogy lemaradtunk, és már biztosan nem vagyunk olyan jók. Emellett már a munka gondolatára kialakul bennünk a gyerekek miatti lelkiismeret-furdalás. Ebben az élethelyzetben szinte minden nő alacsonyabbra teszi a mércét. Nem erősködünk előmenetelért, magasabb fizetésért. Örülünk, ha meg tudjuk oldani a mindennapi feladatokat, és a család is boldog. A dolgozó nők „három műszakjának“ terhei és lelkiismeret-furdalásai alatt szép lassan felőrlődnek az álmaink, az ambícióink.

Mivel az első számú morális nyomás a tökéletes gyermeknevelés, a következő pedig a háztartás ellátása, szinte mindig a munka és a személyes ambíciók terén kötjük a legnagyobb kompromisszumokat. Megfelel nekünk, ha képzettségünk alatti munkát vállalunk, ha lemondunk a karrierpályánk fejlődéséről.  De vajon honnan ered ez sok kétely és önbizalomhiány? Miért nem tudunk jobb egyensúlyt teremteni, segítséget kérni a megnövekedett feladatokhoz? Miért nem tudunk pragmatikusabbak lenni? 

Nem akarunk problémát okozni

Gyerekkorunktól fogva azt tanítják nekünk, hogy alkalmazkodjunk. Gondoljunk csak bele: egy jól beszélő kisfiúnak hamar mondják: „olyan okos vagy, mint az apád! Lehetsz ügyvéd vagy politikus!“ Egy jól beszélő kislánynak azonban többnyire annyi biztatás jut, hogy ha minden jól megy, színésznő is válhat belőle. Később megkapjuk az obligát kérdést: „mikor mész férjhez, kislányom? “ Vagy pedig: „ugye otthon maradsz a kisbabával?“. Halljuk az óvónők hangját: „na végre, magát is látjuk, már azt hittük, nincs is anyja ennek a gyereknek.“ Mintha rendes nő csak az lenne, aki férjhez megy – és jó anya csak az lehetne, aki maga megy a gyerekekért az oviba.

 foto_2.JPG

Nagy szerencséje van annak a lánynak, akit szülei arra bíztatnak, hogy mondja el a véleményét és minden helyzetben és álljon ki magáért. Leggyakrabban ugyanis csak arra bátorít minket a környezetünk, hogy alkalmazkodjunk az elvárásokhoz. És ne csináljunk semmi bajt.  Ráadásul mi, nők a férfiakhoz képest sokkal inkább azt  szeretnénk, hogy szeressenek bennünket. Ehhez viszont az a legcélszerűbb, ha alkalmazkodunk, és nem akarunk „problémát okozni“. Mindezek persze nem tudatos folyamatok.

Érdemes szembesülni azzal, hogy mi, nők más elvárások mentén növünk fel, mint a férfiak. Így ha felnőttként mégis akarunk valamit, olyan világban kell manővereznünk, amelyet a férfiakra szabtak. Minél nagyobb a különbség a hagyományos gondoskodó szerepekhez képest, annál nehezebb a nők dolga. És persze annál nehezebb elérni azt is, hogy szeressenek vagy tiszteljenek bennünket. Nemrég egy politikusnő kapcsán azt találta mondani egy munkatársam, hogy „az a baj vele, hogy ambíciója van.“ Értetlenkedve kérdeztem, hogy komolyan beszél-e vagy csak viccel.

Ami jó a nőknek, jó a gyerekeknek és a férfiaknak is

Mindez nem jelenti azt, hogy nekünk, nőknek ne kellene mégis igényt formálnunk arra, hogy a képességeinket és a tudásunkat kibontakoztathassuk. Számos kutatás szerint azokban az országokban, ahol a nők elégedettebbek a munkájukkal, ott kiegyensúlyozottabbak a párkapcsolatok és a válás is kevesebb. Ahol a nők tudása számít, ott változatos gyermekgondozási rendszer van, és többféle munkaforma lehetséges. Külön jót tesz, ha létezik az apaszabadság intézménye, amely arra ösztönzi a szülőket, hogy a kicsi gyerekek melletti szülői szabadságot osszák meg egymás között. A férfiak bevonása a család és a gyermekek ellátásába különösen sokat javít a helyzeten, ráadásul nem csak a nők életét segíti, de a férfiak egészségét is erősíti. Addig viszont, amíg Magyarországon nem sikerül bevezetni ezt a nagyszerű lehetőséget, érdemes nekünk, nőknek arra törekednünk, hogy párunkat minél intenzívebben bevonjuk a gyermeknevelésbe.

Túlterheltség, lemondás, beletörődés

Érdemes tehát erőfeszítéseket tennünk. Mi, nők azonban igyekszünk tökéletesek lenni, mindent magunk megoldani és ezért nagy áldozatokat hozunk: „valamikor nagy terveim voltak, de most örülök, hogy így döntöttem, a gyerekeket felneveltük és végül is én is megvagyok.“ A magyar nők legjellemzőbb életélménye a túlterheltség,  a lemondás és a beletörődés. Míg a karrier, az ambíció a férfiaknak pozitív életcél, a nőknél számára mindig negatív hatása lehet.

foto.JPG

Nekünk, nőknek nagy energiákat kell mozgósítani, hogy kihasználhassuk a képességeinket és a tudásunkat, és saját és mások örömére élhessünk azzal, amit megtanultunk. Ezért nem mondhatunk le arról, hogy megosszuk a terheket a családban. Nem mondhatunk le arról, hogy kiköveteljük a munkánk elismerését: rendes fizetést, előmenetelt, kiérdemelt jutalmat.  Ahogy nem mondhatunk le arról sem, hogy hallassuk a hangunkat. Mert mi mást tudunk, mint a férfiak. És a mi tudásunkra is szüksége van mindenkinek.

Lelkiismeret-furdalás nélkül

Hogy meg tudjuk valósítani fiatalkori álmainkat, mindenekelőtt tudnunk kell, hogy általában másképp működünk, mint a férfiak egy férfiakra szabott világban. Csak akkor leszünk elégedettek és boldogok, ha tisztában vagyunk a különbségekkel, és erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy felmutassuk a saját erősségünket. Akkor lesz mindenkinek jó, ha életünk során nem adjuk fel az álmainkat és a vágyainkat, hanem azokat kiteljesítjük.

És ennek örömét átadjuk a gyerekeinknek is.

55 komment

Magyarország jövője Európában van

2015. július 14. 13:46 - Szelényi Zsuzsanna

Orbán Viktor az elmúlt félévben folytatta azt a keleti jellegű kormányzást, amely távol áll az európai demokráciák fókuszától. Kormányzását korrupció, a kiszolgáltatottak magára hagyása és a jövő elherdálása jellemzi. Pedig Magyarország számára Európán kívül nincs fejlődés, nincs jövő.

A korrupció ellen

Az orbáni hatalomgyakorlás központi eleme a közpénzek lenyúlása. A korrupció ma már nem a kormányzás káros mellékterméke, hanem a hatalom célja. Orbán Viktor és százmilliárdos „üzletfelei” minden alkalmat megragadnak arra, hogy saját vagyonukat növeljék.

2eastwest.jpg

Az elmúlt ülésszakban számtalan ügyben hívtam fel a figyelmet visszaélésekre. Vegyük például a letelepedési kötvények ügyét. A letelepedési kötvényeket a Rogán Antal által vezette Gazdasági Bizottság hozta létre. Árusításukból eddig legalább 50 milliárd forintos hasznot zsebeltek be ismeretlen tulajdonosi háttérrel rendelkező offshore cégek. Ezek a cégek kizárólagos forgalmazásai joggal rendelkeznek, versenytárs nálkül fölözik le a busás jutalékot. A kötvények kereskedését egy normális európai országban az állam végzi, a kötvények haszna az állami kincstárt gazdagítja. Nincsen ésszerű magyarázat arra, hogy ezt a tranzakciót miért nem a magyar állam végzi. Jó esély van arra, hogy a letelepedési kötvények haszna láthatatlan kereskedők révén végső soron Fidesz-politikusokhoz vándorol. Parlamenti kérdéseimre a letelepedési kötvények ügyében semmiféle értékelhető válasz nem érkezett.

A Buda-Cash és a Quaestor brókerházak brutális csalásának eredményeként az idén több tízezer ember veszítette el a megtakarítását. Azonban a mai napig nem lehet tudni, hogy hol van az eltűnt 3000 milliárd forint. Az általam kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottság, amelyet az egész ellenzék támogatott, nem állt fel. Hiába látszik egyértelmű összekapcsolódás a Quaestor brókercég és a magyar kormány legfelsőbb körei között, a politikai felelősségvállalást a kormánynak sikerült eltussolnia. A Fidesznek ugyanis nem érdeke, hogy kiderüljön az igazság.

2struggle.jpg

Januárban több évtizedes lakat került a Paks 2 atomerőmű lényegében teljes tervezési és megvalósulási dokumentációjára. Európában ismeretlen módon, nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva a kormány titkosíttatta az összes anyagot arról a gigantikus projektről, amely hatalmas korrupciós kockázattal jár, évtizedekre felzabálja az ország fejlesztési forrásait, és jó eséllyel olyan drágán termel majd, hogy a megtermelt áram nem lesz eladható. A paksi projekt árát a gyerekeink évtizedekig fogják fizetni Oroszországnak. Ha bírják. Kérdéseim, interpellációm az ügyben mind megválaszolatlanul maradtak. A korrupció, az ellenőrzés hiánya maga a kelet.

A kiszolgáltatottak védelmében

Orbán Viktor parlamentje az elmúlt fél év döntései során látványosan hagyta magukra az emberek legkiszolgáltatottabb csoportjait.

A kormány több mint egy éve nem iktatta a magyar jogrendbe az Isztambuli Egyezményt, amely a ma létező leghatékonyabb módon lép fel a nők elleni és családon belüli erőszak ellen. Számos erőfeszítésem ellenére nem sikerült elérni, hogy a parlament napirendjére kerüljön ez a fontos nemzetközi Egyezmény. Magyarországon messze az európai országok felett van a bántalmazás során elhunyt nők száma, és minden ötödik nő szenved élete során erőszakot férfiaktól. Egy évben 400 ezer nő és gyermek szorul azonnali segítségre és védelemre, amelyet a jelenlegi magyar rendszer töredékesen sem tud megoldani. Erről győztek meg az elmúlt évben tett látogatásaim azokban a titkos menedékházakban, ahol bántalmazott nőkkel és gyermekeikkel találkoztam. Ezek a nők és gyerekek az ország legkiszolgáltatottabbjai közé tartoznak, akikért Orbán Viktor rezsimje semmit nem tesz.

csaladon_beluli_eroszak.jpg

A világ háborús övezetiből menekülőkkel szemben az Orbán kormány kirekesztő plakátháborúval és határkerítés építésével lépett fel, ahelyett, hogy az európai nemzethez illő emberséges menekültügyi rendszert fejlessze tovább. Nemzetközi tapasztalatból tudjuk, hogy a határkerítés felhúzása nem oldja meg a menekültek helyzetét, nem csökkenti a menekülők számát, viszont a kerítés élet és halál választóvonalává válik. A menekülteket befogadó állomásokon, pályaudvarokon tett látogatásaim arról győztek meg, hogy a kormány nem tesz meg mindent a menekülők oltalmazása érdekében. A kerítés felhúzása és a kitoloncolással való fenyegetés nem biztonságos területekre nem csupán morálisan problémásak, de hatékonyságuk is kétséges. Az Európát érintő növekvő menekülthullámot ugyanis egy ország nem tudja sem feltartóztatni, sem megoldani. Csak közös európai megoldás lehetséges.

Az elmúlt fél évben a Fidesz kormány folytatta megalázó gyakorlatát a közmunkásokkal szemben is. Orbán Viktor közmunkásprogramja olyan feltételeket támaszt, amelyek ma már pályakezdő diplomásokat is közmunkás sorba kényszerítenek. A közmunkából pedig nem vezet út a valódi munkahelyek irányába. Orbán Viktor és kormánya mindenkit magára hagy, aki védelemre és támogatásra szorul Magyarországon. Mint egy keleti hatalom.

A pazarlással szemben 

A keleti autokráciákra nemcsak a gyengék elnyomása és a korrupció jellemző, de a pazarlás is. Orbán Viktor adórendszere a jómódúakat támogatja a szegényekkel szemben. Ezermilliárdokat költ Paksra, százmilliárdokat adókedvezményekre, tízmilliárdokat stadionokra. Olimpiáról álmodik. Eközben az iskolarendszer elsorvad, az egészségügy leépül. Gyerekeinknek sem tudás, sem egészséges élet nem marad ebben az országban. A 2016-os költségvetéshez olyan módosító javaslatokat adtam be, amelyek mindenekelőtt a jövőre, a gyerekeinkre fordítják az ország forrásait. Oktatásra, egészségügyre és új munkahelyekre: jövőre szóló befektetésekre, hiába.

Az elmúlt fél év parlamenti működése minden lépéssel távolabb vitte Magyarországot a Nyugattól. Meggyőződésem, hogy a keleti kormányzással szemben van más út is, mint a kiszolgáltatottak megalázása, a korrupció és a pazarlás. A jövő iránya Európa felé van. Nem véletlen, hogy a magyar fiatalok többsége éppen Nyugaton keresi a jövőjét.  

137 komment

Túl a szekértáborharcokon

2015. május 28. 12:51 - Szelényi Zsuzsanna

Negyedszázaddal a rendszerváltás után felbomlott az a konszenzus, ami a kilencvenes években a rendszerváltást övezte. Akkor egy ország akart Európához csatlakozni, egy egész ország akart szabadságot, többpárti demokráciát, függetlenséget, jobb életet. Az átmenettel kapcsolatos csalódottság azonban hamar felbukkant. Én a mai napig büszke vagyok, hogy részt vettem a rendszerváltásban, a politikai cselekvésben, amely megváltoztatta Magyarországot. Olyan lehetőségek nyíltak meg előttünk, amelyekről generációk álmodni sem mertek. Az idő múlásával az eredményeink természetessé váltak, a hiányosságok erősebbé. És mára világosan kiderült, hogy a rendszerváltás utáni elit nem elég jól sáfárkodott a szabadsággal.

rendszervaltas3.jpg

Ma már az idősebbek is csak ritkán emlékeznek vissza a kádári világra. Amikor az előmenetelhez párttagság kellett. Mikor barátaink, munkatársaink jelentettek rólunk. Mikor egyféle kenyér és tej volt a boltban. Ma természetesnek tartjuk, hogy európai egyetemeken tanulhatunk és útlevél nélkül utazunk Európában. Civil szervezeteket szervezünk a gyerekeink iskolájáért, szabadon kommentelünk a  Facebookon. Magától értetődőnek tekintjük, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja, és nem "ideiglenesen itt állomásozó" szovjet katonák vigyáznak ránk. Magyarország független nemzet, vezetői nem kényszerülnek más hatalmakat szolgálni.

Mindez azonban nem jelenti, hogy Magyarország vezetői ne hibáztak volna az elmúlt évtizedekben. A rendszerváltás kompromisszumokon alapuló alkotmányos rendszere a kormányzás stabilitását fontosabbnak tartotta a részvételi demokrácia intézményeinél, és ez hamar utat nyitott a hatalmi politizálásnak. Míg az új rendszerrel járó súlyos kormányzási feladatok rendre elnapolódtak, a politika a kiélezett hatalmi küzdelem terepe lett.

Ellentmondásos történetek

A rendszerváltás az előző rezsimmel való megállapodás révén zajlott le. A történelmi igazságtétel Nagy Imre ’56-os miniszterelnök újratemetésének egyszeri szimbolikus aktusával megtörtént. Az egypárti szocialista rendszer vezetőinek, kádereinek, besúgóinak semmiféle elszámoltatással, szembenézéssel nem kellett szembenéznie, az új érában korlátok nélkül mindenki részt vehetett. A demokratikus intézmények kialakulásával párhuzamosan az átmenetben nem volt megragadható a morális választóvonal, amely elválasztotta a múltat az új időszámítástól. Ez a történelmi elvarratlanság nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az új politikai elit hogyan kezelte a hatalmat, ki milyen "járandóságot" követelt magának később a politika csúcsain. Az új elitek megszerezni, a régiek megtartani, visszaszerezni akartak 1990 után.

A rendszerváltás eufóriája után az átmenet nehézségei következtek. A megörökölt súlyos gazdasági és társadalmi válság feszítésében, az egyenlőtlenségek kialakulása láttán sokan érezték úgy, hogy nem erről volt szó.

A privatizáció sokak szemében súlyos hiba, holott a tőke behozatala sokkal sikeresebb volt, mint a kuponos privatizációk a régióban. Pénz mellett tudás és innovatív technika is érkezett az országba. De ellentmondások is terhelték a privatizációt. Korábbi pártállami funkcionáriusok túl könnyen gazdagodhattak meg, és egy sor állami és önkormányzati vagyon átgondolatlanul került magánkézbe. A jobboldali elit akkori frusztrációjára ma új államosítás, a piac újraosztása és irányított kapitalizmus a válasz. Ma sosem látott üzletek kerülnek a kormányfő és szűk körének kezébe.

A médiaháború már a kilencvenes években rávilágított a sajtószabadság sérülékenységére. A független közszolgálatiság elve hamar megkérdőjeleződött, de a sajtó szabadsága egészen 2010-ig megmaradt. A rendszerváltó pártok egyik első korrupciós ügye a Fidesz–MDF-székház botrány volt, amely kikezdte a fiatal és liberális Fidesz politikai hitelességét. Pár évvel később a Tocsik-üggyel az SZDSZ is besározódott. 1994-ben, amikor kiléptem a Fideszből és a magyar politikából, már nyilvánvaló volt, hogy formálódik egy haszonleső politikai réteg, ahol a politika szereplői igényt formálnak arra, hogy állami források hozzáférésével gazdagodjanak meg. Ezért sem sikerült például soha olyan pártfinanszírozási törvényt hozni, amely ma lehetővé tenné a tisztességes politikai kampányolást.

Szekértáborok országa

Amin a szabad Magyarországnak mindenképp túl kellett volna haladnia, az a történelmi megosztottság, amely népies-urbánus (zsidó-keresztény, kommunista-nemzeti) szekértáborok mentén állt fel. A korai Fideszben erős törekvés volt erre, magunkat az elvált szülők gyerekeként határoztuk meg. ’94 után a rendszerváltó ellenzék szereplői azonban hamar feladták ezt a történelmi ambíciót. Orbán Viktor pozíciót látva a gyengülő MDF helyén, jobbra kormányozta a Fideszt, az SZDSZ pedig kormányra ment a posztkommunista MSZP-vel. Ezzel a két mozzanattal újraképződött a hagyományos politikai-kulturális szakadék. 2002-ben Orbán kokárdás gesztusával a szekértáborharcot egy egész országra kiterjesztette.

rendszervaltas4.jpg

(Kép: NÉGYmadár)

A kimondatlan Horn–Orbán-paktum szerint, a jobb- és baloldalon felépülő két nagy tömb hasonló érdekekkel rendelkezett. Mindenekelőtt érdekeltek voltak a kialakult alkotmányos status quo fenntartásában, amelynek javítása így lehetetlenné vált. Máig titkosak az ügynökakták. Egyetértés alakult ki a korrupció természetében is. Mindkét politikai oldal ugyanúgy működött, az egyensúly felborítása senkinek sem volt érdeke. Érdemes visszaemlékezni, hogyan játszott össze a kormányzó baloldal és a Fidesz a kereskedelmi médiumok felosztása kapcsán vagy a közbeszerzések elosztásakor. Magyarországon egyetlen komoly politikusnak nem kellett még felelnie korrupcióért. Magyarország következmények nélküli ország lett.

Ugyanakkor a felszínen újjáéledő politikai kulturális szakadék ellehetetlenítette a történelmünkről és a súlyos társadalmi kérdésekről folyó vitákat. Az egészségügy, a nyugdíjrendszer, az oktatás létfontosságú reformja vita és konszenzus híján nem valósulhatott meg. Ha valami kiábrándítóan hathatott az emberekre, akkor a televízióban egymást szapuló politikusok látványa – akikről kiderül, hogy a háttérben remekül üzletelnek egymással.

Orbán Viktor felnőtt és megerősödött ebben a versengő együttműködésben. Az MSZP és az SZDSZ nyolcéves kormányzásuk alatt viszont súlyosan erodálódtak. Nem csupán a gazdaság félremenedzselésében és a jó kormányzás hiányában buktak meg, de nem tudták kezelni a szélsőjobbon feltörekvő Jobbik-jelenséget sem, nem tudtak mit kezdeni az Európában is megmutatkozó válságokkal, amelyek révén megváltozott a körülöttünk lévő világ. A kétpólusú politikai versengést Orbán Viktor nyerte meg. Centrális pozíciója erős, mert ellenfelei szélsőségesen különböznek egymástól. Az MSZP súlyos válságba került, a liberális SZDSZ pedig végleg eltűnt.

Orbán Viktor illiberális forradalma

Meggyőződésem, hogy nem törvényszerű, hogy ilyen erős hatalommal valaki ilyen gátlástalanul lép át saját liberális hagyományain. Orbán 2010-es hatalomra kerülésekor sokan bíztak abban, hogy felvilágosult abszolutistaként rendbe teszi majd az országot. Én ebben sosem hittem. Részben van egy olyan kelet-európai tapasztalat, hogy a rendszerváltás legitimációjával rendelkező pártok könnyebben nyúlnak szélsőséges eszközökhöz, mint a legitimációhiányos posztkommunista pártok. Nem csoda, hogy Orbán a mai napig kommunistázik, ezzel is folyamatosan magyarázkodásra kényszerítve ellenfeleit. Másfelől Orbán Viktor mélyen autoriter és gátlástalan személyisége is hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország kilépett a közép-kelet-európai demokratikus keretek közül. A magyarok nem kevésbé demokratikusak mint a szomszédaik, csak egy olyan vezető jutott hatalomra, aki probléma nélkül vette magára az Európában szélsőséges és radikális magatartást. Kormányzása nem más, mint érték nélküli populizmus, a percnyi érdekek kiszolgálása, ahogy tanácsadója, G. Fodor Gábor olyan szemléletesen megfogalmazta.

rendszervaltas5.jpgEz a rezsim a pillanatnak él, nem gondolkodik hosszú távon, ezért nem is tud értéket teremteni. Mivel nem folytat diskurzust, nem tud mély társadalmi problémákat sem megoldani, mint amilyen például a demográfiai válság vagy a cigánykérdés. Rövid távon sok mindent le lehet tolni az emberek torkán, de motiválni, inspirálni őket így nem lehet. A problémamegoldáshoz az emberek együttműködése és változásra való képessége szükséges, ezt pedig nem lehet előállítani ott, ahol nincs bizalom. Orbán rezsimje a mélyen immorális, ipari szintű lopás mellett azért fog megbukni, mert képtelen problémákat megoldani.

Az elmúlt évtizedben a magyar politika jelentősen átalakult, új politikai erők jöttek létre, és egy hatalmi góc alakult ki. Az új erők közül azonban csak a Jobbik volt képes hatni a politikára: jobbra tolta a politika fókuszát. Orbán Viktor kétharmados kormánya meggyengítette a magyar demokráciát és keletre tolta Magyarország helyét a térképen. Magyarország ma gyenge és perspektíva nélküli ország. Orbán Viktor rendszere elindult a lejtőn.

2015-ben a feladtunk nem a jobboldal legyőzése, hanem a liberális demokrácia helyreállítása. Ma a populizmus erőivel kell megküzdenünk. A demokratikus és európai Magyarország nem épülhet újjá a szekértáborok bázisán, hanem szélesebb együttműködésen, és széles társadalmi konszenzuson kell, hogy álljon. Stratégai partnerünk minden civil szervezet, tudós, újságíró, vállalkozó és polgár, aki aggódik az orbáni Magyarország jövője miatt. Korrupt és populista erők képtelenek arra, hogy Magyarországot megújítsák. Én viszont hiszem, hogy van ebben az országban néhány millió ember, aki pontosan ezt szeretné.

Szólj hozzá!

Csernobil óta tudjuk: az állami korrupció katasztrófához vezethet

2015. április 26. 12:38 - Szelényi Zsuzsanna

29 éve történt a csernobili atomkatasztrófa

29 éve, 1986. április 26-án történt a csernobili atomkatasztrófa. A felelőtlen tervezés és az elhazudott hibák miatt sokezer ember halt és betegedett meg, a baleset máig tartó elképesztő természeti pusztuláshoz vezetett. A világ második legnagyobb atomkatasztrófája ma is tanulságokkal szolgál. Egy atomerőmű tervezése és üzemeltetése rendkívül kockázatos vállalkozás, de különösen egy korrupt és titkolódzó rezsim kezében.

csern1.jpg

 

Az ukrajnai Csernobil és Pjipjaty melletti atomerőműben 29 éve történt a világ eddigi második legnagyobb atombalesete. A csernobili baleset okát ma sem ismerjük minden részletében, de annyi bizonyos, hogy a balaeset emberi és politikai mulasztás miatt történt. A reaktor egyes hibáiról ugyanis az üzemeltetőknek nem volt ismerete. A tájékoztatás elmaradásának pedig politikai okai voltak, senki sem akarta a felelősséget vállalni. Inkább nem szóltak. A Szovjetunió vezetése később további emberi katasztrófát okozott azzal, hogy csak napokkal a baleset után hozta nyilvánosságra a robbanás tényét.

A 2011-ben a fukushimai atomerőmű balesetének vizsgálatakor is egyértelműen kiderült, hogy a katasztrófát sorozatos emberi felelőtlenségek okozták. Már az erőmű építkezésnél jelen volt a korrupció: az építkezésben nem hozzáértő cégek vettek részt, az előírt munkálatok egy része hiányosan készült el. A tengeri védővámokat például az előírtnál pár méterrel alacsonyabbra építették. Ez a hiba vágzetesnek bizonyult a cunami idején. A korrupció azonban a katasztrófa utáni időben sem állt meg: a különleges helyreállító munkálatokat is sokszor arra alkalmatlan cégekre bízták. Ennek eredményeként nőttek a költségek, emberek sérültek meg az elégtelen védőfelszerelés miatt, illetve újabb természet károk keletkeztek.

Ahol magas a korrupció, ott az atomenergia működtetése kockázatosabb

Az erőműépítés önmagában is kockázatos dolog, de a korrupció kimutathatóan veszélyhez vezet. Márpedig atomerőmű-építések esetében alapvetően magas a korrupciós kockázat. Egyrészt azért, mert atomerőművet kevesen építenek, nincs valódi verseny. Másrészt szinte mindig jelentős az állami részvétel, az állami építkezések pedig jellemzően terheltek korrupcióval. Nemzetközi felmérések szerint különösen nagy a korrupciós veszély az orosz és az kínai atomipari építkezéseknél. 

Az állam nem csak építtet, de meghatározó szerepe van a szabályozásban, az üzemeltetésben és a katasztrófavédelem során is. Az állami korrupció elleplezése céljából  azonban a kormányok nyomást gyakorlhatnak az ellenőrző hatóságokra, ahogy Csernobilban is történt. Ilyenkor egyértelműen veszélybe kerül a biztonságos működés.

A mindenkori politikai vezetőknek nagyon súlyos felelőssége van a megfelelő szakembergárda kiválasztásában, a tervezési folyamat és az üzemeltetés ellenőrzésében is. Nyilván egyetlen kormánynak sem érdeke a gondatlan tervezés, de a politikai vezetés hiányosságai, a pénz lenyúlásának csábítása, a korrupció végsősoron befolyással van arra, hogy mennyire biztonságos egy erőmű. Azokban az országokban, ahol magas a korrupció és alacsony a társadalmi bizalom szintje, az atomenergia működtetése kockázatosabb.

A paksi titkolózás veszélyes

A Paks 2 atomerőmű-beruházás céljai már eleve homályosak. A kormány a szükségesnél legalább öt évvel előrehozta ezt a döntés. Már az egész tervezés eltitkolása és az oroszokkal való láthatatlan szerződések megkötése azt a gyanút veti fel, hogy ez a projekt minenekelőtt azért kell az Orbán kormánynak, mert mielőbb biztosítani akar egy hatalmas építkezést, egy kiváló „bevételi lehetőséget” saját oligarchái számára. A Corruption Research Center Budapest szakértői kiszámolták, hogy a titkosított paksi projekt a hagyományos atomenergia építkezésekhez képest többszörösen nagyobb korrupciós kockázatot jelent. A korrupció pedig  a fukusimai katasztrófa bizonyságai szerint is gyengébb műszaki kivitelezéshez, az pedig balesethez vezethet. Magyarul: ha az építkezésnél kilopják az építőanyag egy részét, ha rosszabb minőségű műszereket vesznek, alacsonyabb szintre optimalizálják a védelmi berendezéseket és mindezt eltikolják a lakosság elől, az sokkal nagyobb valószínűséggel vezethez katasztrófához.

Az Orbán-kormány sorozatos korrupciós botrányai után egyszerűen nem bízhatunk annyira a Fideszben, hogy rájuk bízzuk egy több ezermilliárd forintos beruházás végrehajtását. A túlárazott, cégreszabott pályázatok orbáni világában nem csupán a lopás kockázata nagy. Hanem a szabályszerűtlen tervezésé és a rossz minőségű üzemeltetésé is.

Paks 2 nem épülhet meg. Akik kilopják a csavart a vasúti sorompóból, azok emberek életét veszélyeztetik. Ugyanez fenyeget ma a Paks 2 atomerőmű építése során, amely emberek tízezreinek életét és a környezetet veszélyeztetheti. Épp úgy, mint Csernobilban huszonkilenc éve, Fukushimában három éve, vagy Pakson tizenkét éve. És akkor még a különleges orosz kapcsolatról nem is beszéltünk. 

43 komment