Százmilliárdok eltűnése felett hunynak szemet?

2013. december 01. 18:23 - Szelényi Zsuzsanna

korrupciós lánc_1.jpg 

 Dagad a botrány. Újabb adóellenőr erősítette meg a korábban elhangzott információt, miszerint az adóhatóságnál felsőbb utasításra védik az adócsalókat. Adó százmilliárdok eltűnése felett hunynak szemet, elkenik a vizsgálatokat. A vádak nagyon súlyosak, és megerősítik azokat a feltételezéseket, melyek szerint a politika legfelsőbb döntéshozói együttműködnek a csalókkal, rejtélyes módon futni hagyják őket.

Az adóellenőrök szerint 2010 óta fokozatosan leépítették a nagyobb jelentőségű esetekkel foglalkozó Kiemelt Ügyek Adóigazgatóságát, majd az idén teljesen megszüntették a szervezetet. Az elmondásuk szerint, az adóhatóságnál kinevezett vezetők az oligarchák beépített végrehajtói.

Az adóhivatallal kapcsolatos híreknél egyelőre csak az a botrányosabb, ahogy a magyar kormány az ügyet kezeli. A képviselők úgy tesznek mintha semmi sem történt volna, nem támogatták a vizsgáló bizottság megalakulását. A kormány oldalon kínos hallgatással, zavarodott önellentmondásokkal találkozunk. Varga Mihály miniszter az Állami Számvevőszéket említi, mint aki az esettel foglalkozhatna, majd pár nappal később az ÁSZ vezetője jelenti ki, hogy a szervezete nem indít vizsgálatot talán majd jövőre, ha majd a 2013-as költségvetést vizsgálják.

Varga Mihály egy másik, cinikus megjegyzése szerint, az ügyet feltáró adóhivatalnokoknak nem lenne szabad politizálniuk. Elképesztő, felháborító megnyilvánulások ezek, melyek azt mutatják, hogy a kormány hülyének nézi az ország lakosait, szőnyeg alá próbálja söpörni az esetet. Az ügyet feltáró adóellenőrök bátor emberek, Magyarország becsületes állampolgárainak az érdekeiért szálltak síkra. Úgy tűnik, hogy a csak nevében polgári kormánypártunk nem nézi jó szemmel a felelős állampolgárok kiállását. A Fidesz csak a köztévé híradóján etetett alattvalókkal hajlandó kommunikálni.

A kormánypárti politikusok arra sem hivatkozhatnak, hogy az egész eset hirtelen érte őket, és ezért nem reagáltak megfelelően. Az ügyet feltáró adóellenőr, Horváth András szerint ő már évekkel korábban felhívta vezető Fideszes politikusok figyelmét, akik azonban nem reagáltak. A hirtelen amnéziát kapó kormánypárti képviselők most az állítják, nem emlékeznek ezekre a figyelmeztetésekre.

Minden állampolgárnak az az érdeke, hogy az esetet rendesen kivizsgálják, az adócsalókat, illetve az őket fedezőket megbüntessék. A közelmúltban a szomszéd országokban is kirobbantak hasonló esetek. Szlovákiában Gorilla néven robbant ki korrupciós botrány, idény nyáron pedig a cseh kormánynak kellett lemondani az őket ért vádak miatt. Szomszédainknál, rendőrségi, ügyészségi vizsgálatok indultak, és szolgáltattak igazságot.

Magyarországon is tiszta vizet kell önteni a pohárba! Legyen parlamenti bizottság, induljon vizsgálat a Számvevőszéknél, valljanak színt a kormány tagjai!

 

korrupció igazság.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szelenyizsuzsanna.blog.hu/api/trackback/id/tr795670284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása