Megőrizni Európát a gyermekeinknek

2014. április 27. 21:46 - Szelényi Zsuzsanna

Beszéd az Európai Parlamenti választások indítóján 2014. április 26.

EP kiáltvány 140426-090.jpg

 

 

Kedves Barátaim!

 

Elmúltak a parlamenti választások. Szembesültünk az eredménnyel és elgondolkodtunk azon, mit tettünk jól vagy rosszul az elmúlt évben. Meggyőződésem, hogy mindazok a célok, amelyekért az Együtt-PM eredetileg csatába szállt a politikai porondon, ma is érvényesek.


Másfél éve abban bíztunk, hogy egy új csapattal élére tudunk állni a változást akaróknak, akik nem kérnek Orbán mohó és korrupt rezsimjéből, de elegük van azokból is, aki válságba sodorták Magyarországot. 
De a feladat nehezebbnek bizonyult, mint gondoltuk. És mi nem bíztunk magunkban eléggé, hogy az önállóság útját sikerrel végig tudjuk járni. Stratégiai hibákat vétettünk. Rossz kompromisszumokat kötöttünk. A kényszerek, melyek irányítottak bennünket, csapdának bizonyultak.


Amit létrehoztunk, a kormányváltó szövetség, ebben a formájában nem kellett az embereknek. Hiába szerepeltek az Együtt–PM jelöltjei jobban mint a kormányváltó összefogás összessége. Súlyos árat fizetünk a hibáinkért. 
De a céljaink nem változtak. A magyar politikát meg kell újítani. Új emberekre, új gondolatokra van szükség Magyarországon. Mert ma a politika rossz irányba tart.

 

 

EP kiáltvány 140426-095.jpg

 

 

Kedves Barátaim!


Most az a dolgunk, hogy visszatérjünk az alaptáborba, erőt gyűjtsünk és oxigénpalack nélkül másszuk meg a Himaláját. De most a saját utunkat járjuk majd. Nem fogjuk mások súlyos csomagjait cipelni a hátunkon.


A május végén következő európai parlamenti választás fő tétje, hogy megmutassuk, hogy hogy magunktól mit tudunk. Visszaállunk a rajtvonalhoz, és azt az utat követjük amelyről letértünk. 
Egy hónap múlva megválasztjuk az új magyar Európai Parlamenti képviselőket.


Európa az otthonunk. Európában szeretünk lenni. Tíz éve Európa már nem csupán egy álom, hanem az életünk része. 
Talán nem érezzük még eléggé a magunkénak, nem érezzük eléggé közelinek. De biztosan tudjuk, hogy az európai együttműködés olyan magától értetődő érték, mint például a demokrácia. Tudjuk, hogy a demokráciák gazdagabbak mint a nem demokráciák. Békésebbek, biztonságosabbak és igazságosabbak mint a nem demokráciák. És ezt tudja megadni nekünk Európa.


Mindannyian tudjuk, hogy nekünk magyaroknak csak Európa hoz jólétet, biztonságot és igazságosságot.

Azok a hamisak is tudják ezt, akik ma az Európai Unió biztonságából kiabálnak Európa ellen. Vajon mit akarnak azok, akik kelet felé sandítanak, akik az Unió elhagyására buzdítanak, de azért felveszik az Uniós fejlesztési forrásokat és utat építenek a saját házuk elé? Az emberek érzéseivel szórakoznak.


Mi azért akarjuk Európát, mert tudjuk is és hisszük is, hogy Európa garantálja a biztonságunkat. Európát alapvetően az együttműködés kultúrája vezérli, keleten azonban a gyűlölködés és az erő szava az úr. 
De azt is tudjuk, hogy az európai együttműködésnek állandó karbantartásra és fejlesztésre van szüksége, hogy jól működjön. Európában és Európáról helye van a vitának. Az Unió intézményei nem tökéletesek. Sokszor úgy érezzük, hogy a brüsszeli intézmények magukért vannak. Hogy túl bürokratikusak, túl lassúak. Hogy nem eléggé átlátható ami brüsszelbe zajlik.


Sokszor úgy érezzük, az uniós intézmények nem elég következetesek. Például a fejlesztési forrásokra szóló pályázatok egyfelől túl bonyolultak, ugyanakkor a Bizottság mégsem ellenőrzi, hogy a fejlesztésre szánt eurómilliók vajon az emberek céljait szolgálják-e, vagy a pénzek halott kockakövekre fordítódnak és korrupt vállalkozók zsebében tűnnek el. Ezen biztosan változtatni kell.


Vagy, például fontos az Uniónak a versenysemlegesség. De vajon képes-e ellenőrizni az állam leple mögött épülő monopóliumokat mondjuk a sajtóban? A tankönyvpiacon? Az energiapiacon?


Az Európai Uniónak is sok változásra van szüksége, hogy mindazt a jót, amit remélünk és elvárunk, azt valóban meg tudja adni a polgárainak. 
Hogy Európa valóban az emberekről szóljon.


Ez a folyamat azonban nem megy nélkülünk. A mi felelősségünk, hogy jobban működjenek az Unió intézményei, hiszen mi magunk is a formálói vagyunk. Ha az Unió jobban működik, jobb lesz az élet Magyarországon is.

 

EP kiáltvány 140426-082.jpg

 


Kedves barátaim
!


Ezért mondjuk azt az Együtt európai kiáltványában, hogy legyen az Unió demokratikusabb! Legyen fontos európai kérdésekről népszavazás. Hozzunk létre a fiatalokat képviselő ombudsmant! Erősítsük meg az Európai Parlament szerepét és lássuk mit dolgoznak ott a képviselőink!


A kiáltványunkban azt mondjuk, hogy tanulni kell. Az európaiak, így a magyarok is csak tudással és tanulással boldogulnak a világban. Sokkal jobban kell használnunk azokat az európai lehetőségeket, amelyek már most megvannak. Az egyetemisták tanuljanak külföldön az Erasmus programal, de tanuljanak a szakmunkások is a Leonardo programmal!


Ezért mondjuk a kiáltványunkban, hogy foglalkozzunk többet a fiatalok munkahelyteremtésével. Sem Európa, sem benne Magyarország nem lehet elég sikeres, ha a fiataljai nem tudnak dolgozni.


Ezért mondjuk, hogy figyeljünk jobban a nőkre. Az elmúlt évtizedben bebizonyosodott, hogy a gazdasági növekedés legnagyobb tartalékai a nők. De csak akkor, ha egyensúlyt tudnak teremteni a gyermekvállalás és a munka között. Használjuk a jó európai megoldásokat!


Ezért mondjuk, hogy ne hagyjuk Európát kettészakadni. Sem Észak és Dél, sem Kelet és Nyugat között. Sem a befelé tartók, sem a kifelé tartók között. Egy szétszakadt Európa nem képes megbírkózni a globális kihívásokkal és a versennyel.

 


Kedves Barátaim!


A pár évvel ezelőtti gazdasági válság rávilágított az európai együttműködés gyengeségeire. Sok dolgunk van még Európa fejlesztésével.


De nekünk magyaroknak nem az a dolgunk, hogy pálinka-szabadságharcra pazaroljuk az energiánkat. Sokkal inkább, hogy biztos helyet vívjunk ki magunknak az európaiak szövetségében az új, erős és nyitott Európa megformálásában. 
Az európai fejlődéséhez azonban akkor tudunk érdemben hozzájárulni, ha önmagunkban is biztosak vagyunk. Ha Magyarország sem szakad ketté. Ehhez van szükség egy új politikára. Ahol az ország és a nemzet erejét nem emészti fel a szekértáborok kiúttalan élet-halál harca.


Minket értékek vezérelnek, és nem az a vágy, hogy ellenfeleinket megszégyenítsük. Magyarország nem lehet olyan, mint a Trónok Harca világa, ahol jólét csak mások kiirtása és megalázása révén jöhet el.


Meg kell állítanunk az ország kettészakadását. Nem lehet jobb és bal Magyarország. Nem lehet szegény és gazdag Magyarország. Nem lehet nyitott és zárt Magyarország. Ahogy a széttartó Európa nem tud megvívni a globális feladatokkal, a széttartó Magyarország sem tud megvívni az előttünk álló nehézségekkel.


Európa jövője ma ugyanarról szól, mint Magyarország jövője. Nekünk az a dolgunk, hogy az egységes Európát megőrizzük a gyermekeinknek.

Én ezért küzdök Magyarországon, és ezért küzdök Európában is.

Én magyar vagyok ÉS európai. És ti?

 

Screen Shot 2014-04-26 at 4.30.16 PM.png 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szelenyizsuzsanna.blog.hu/api/trackback/id/tr426089899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása