Szétesés vagy egység: ez a kérdés a Brexit után

Margaret MacMillan oxfordi történész, az első világháború kutatója pár hónapja azt mondta egy konferencián, hogy Európa ma a szakadék szélén áll. Emlékeztetett arra, hogy 1914 tavaszán, fűtött teremben elegáns ruhában lehetett Mozartot hallgatni, és buzgó üzletemberek utaztak az Orient expresszen is, keresztülszelve a kontinenst. A nyugalom azonban csak látszat volt.

Ugyanebben az évben Ferenc József osztrák császár és magyar király kiáltványában úgy fogalmazott, hogy „Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam.” A tragikus következmények ismertek. Most vajon minden megfontolt-e, és meggondolt-e Nagy Britannia, mielőtt a kilépésről döntött? A döntés ugyanis – a spekulációk ellenére – visszavonhatatlan. Mihez kezdünk most mi, akik (remélhetően) maradunk az Európai Unióban?

Egy realista utópia

A kontinens 1914-ben a technológia, a gazdaság, a filozófia és a művészetek addig sosem látott fejlődési pályáján állt, és senki sem gondolta volna, hogy pár hét múlva lángba borul és évtizedekre pokollá válik. Sötét gondolatok ezek ma, és valóban, nem kell rettegnünk. De jobb, ha még időben tanulunk a saját történelmünkből. A világháborúkat alapvetően az európai országok közötti hatalmas fejlődésbeli különbségek és egyenlőtlenségek motiválták. Az Európai Unió pedig azért jött létre, mert Európa vezetői harminc évnyi világégés után megértették ezt, és olyan intézményt hoztak létre, amely képes lehet a hatalmas különbségek csökkentésére.  Amennyire utópisztikus, annyira realista projekt volt az Európai Unió a kezdetektől fogva.

Nagy-Britannia választása megrázta Európát. Az ország a csütörtöki népszavazás óta komoly társadalmi, politikai és gazdasági válságban van.  A népszavazás mély megosztottságokat tett láthatóvá Nagy Britanniában. Egyelőre nincs politikai erő, amely tudná, hogy mit kell most tenni, ezért az ország hajója kormányos nélkül sodródik a politika vizein. Ez azonban előbb-utóbb meg fog oldódni. Az új brit politikai vezetésnek most össze kell tartania az országot, és meg kell válaszolnia azt a kérdést is, hogy milyen kapcsolatot szeretnének majd az Európai Unióval, amelynek a terheit az ország nagyobbik fele már nem akarja vállalni. Úgy látják, Dél- és Kelet-Európa terhei nélkülünk jobban és nagyobb biztonságban élnek majd. Ez volt ugyanis a kilépéspártiak alapvető megfontolása, és nem a múlt évi menekültválság a magyar kormány sulykolja.

Egyben tartani Európát

Mit tegyen most az Európai Unió? Az EU vezetőinek ebben a helyzetben az a dolga, hogy egybetartsák a kontinenst. Ez azonban nem egyszerű feladat. Európa országai tele vannak elégedetlenekkel. A nyugati területeken sokan úgy gondolkodnak, mint a kilépéspárti britek: megtettük már amit lehetett, most mindenki álljon a saját lábára.

Franciaországban, Hollandiában, Dániában a szélsőséges jobboldali pártok máris kilépésről szóló népszavazást követelnek. Kelet-Európában pedig a fejlődéssel elégedetlenek vagy éppen a nagyobb hatalmat akarók követelik a kilépést. Az unió vezetői, beleértve a magyar kormányfőt, rövidesen tárgyalásokat kezdenek majd a britekkel. Kulcskérdés, hogy sikerül-e egységes stratégiát kialakítani. A tagországok vezetői ugyanis sokféle belső politikai nyomásnak és különböző ambícióknak vannak kitéve, amely alááshatja a közös stratégia kialakítását.

Vannak, akik büntetnék a briteket, mások mielőbb visszaállítanák a szoros köteléket. Az euró válság, illetve  a biztonsági- és menekültválságban kifeszített nemzeti érdekek mellett ma mindennél nehezebb konszenzust kialakítani. Vajon az előző évek konfliktusmegoldási válságai után képesek lesznek-e a tagországok egy az eddigieknél még súlyosabb válságot egységesen kezelni? Vagy mindenki úgy viselkedik majd, ahogy a magyar miniszterelnök tegnap javasolta, hogy a káoszban kikaparja magának a gesztenyét? Ebben rejlik ma az Európai Unió minden nehézsége és válsága.

Új vízió Európának

A harmadik kulcsfeladat, hogy most, a válság terhe alatt az Unió nekiálljon egy új vízió kialakításának.  Az Unió jövőjéről azonban sokféle koncepció van. Marine le Pen és Geert Wilders vagy a Jobbik egyszerűen felrobbantanák az Uniót. Orbán Viktor és mások több hatalmat akarnak maguknak, politikai nyelven több szuverenitást követelnek. És vannak, akik le akarnak válni a túl nagyra nőtt Unióról, és ésszerűbb keretek mentén szorosabbra akarják fogni az együttműködést. 

Mindez azért aggasztó, mert a valódi kihívások, amelyek az európai társadalmat feszítik, éppenséggel két alapvető elmozdulást követelnének. Egyfelől a külső biztonsági kihívások, mint például Oroszország növekvő befolyása, a közel-keleti háborúk vagy a migrációs nyomás, azt igénylik, hogy nagyobb harmónia legyen a külpolitikában, a honvédelemben, a menekült és migrációs politikában és az energiapolitikában. Másfelől arra van szükség, hogy a globális gazdaságban versenyképesebbé váljanak az európai országok. Csak a liberálisabb gazdaságpolitika és több kereskedés tudja növekedési pályára állítani Európát.  Ehhez az is kell, hogy az európai országok fejlesszék a közoktatást, a szakképzést, a vállalkozói kultúrát és az innovációt. Ezek ma mind a tagországok saját feladatai körébe tartoznak, de lehet szorosabbá és gyümölcsözőbbé tenni őket, ha van rá politikai akarat.

Putyin nyert, mi veszítettünk

A britek távozásával Európa sokkal gyengébb lesz. Elvész a leghatározottabb liberális gazdasági képviselet, a verseny és szabad kereskedelem legfontosabb hangja. Az is gyengít bennünket, hogy a legnagyobb haderővel rendelkező uniós ország távozott. Az új globális biztonsági és külpolitikai stratégia, amelyet épp most tervezett elfogadni az Európai Tanács, jó eséllyel, nem fog megvalósulni. A vérveszteség számunkra hatalmas. És Vlagyimir Putyin is hangosan röhög a markába.

Amikor mi magyarok, tizenkét évvel ezelőtt az Európai Unió fedélzetére szálltunk, úgy gondoltuk, hogy tudjuk hová szeretnénk eljutni, és mi vár ott bennünket. Legrosszabb álmainkban sem gondoltuk, hogy bő egy évtizeddel később milyen válságos helyzetbe kerül a közös európai projekt. Ma még nem tudjuk, hogy ez a tekintélyes európai hajó csak viharba került vagy léket is kapott. Az, hogy ne süllyedjen el, történelmi felelőssége az Uniónak, és Magyarországnak is.

Magyarországnak Európa kell!

A délszláv háború, a 2001-es amerikai terrortámadás-sorozat, vagy a 2008-as gazdasági világválság számunkra is közvetlen következményekkel járt. A brit népszavazás eredménye ehhez hasonlóan fordulópont Magyarország számára. Ebben a kaotikus pillanatban könnyen rossz helyre sodródhatunk. A magyar kormány őszre tervezett népszavazása az Európai Unió szétforgácsolásához és Magyarország kiszorulásához járul hozzá.

Mégis mit kellene tennünk?  Történelmi tapasztalataink és a józan ész arra buzdít minket, hogy minél szorosabb kötelékben legyünk az Európai Unióval. Magyarország biztonsága és jóléte Európában van, az uniós csatlakozással évszázados álom teljesült be.  Az hogy az Unió nem elég jó és nem elég hatékony, arra kell, hogy buzdítson bennünket, hogy megerősítsük. Nincs magyar gazdasági fejlődés szoros gazdasági integráció nélkül. Sokkal többet kell befektetni a jövőorientált oktatásba és innovációba. Bővíteni kell az egységes piac mechanizmusait. Nem bezárkózásra, hanem még több nyitottságra van szükség.

Az Európai Unió a történelem egyik legambiciózusabb projektje, amely közel hetven éve békét és fellendülést hozott európaiak százmillióinak. Nincs ez másképp ma sem. Az országokon belüli és országok közötti különbségek növekedése az, ami szétfeszítheti ma az Uniót.  Európa megújítását úgy kell elérni, hogy ezek a különbségek csökkenjenek. Ha ehhez nem lesz elég nyitottság a fejlettebb országokban, az Magyarország számára végzetes lenne.  Az pedig még inkább, ha a magyar kormány az Unió szétesésére játszana. Ezért ma az utópisztikusnak tűnő, mégis nagyon is realista Európai Unió megőrzése és megerősítése a feladatunk.