Nincs is annál egyszerűbb, mint érvelés helyett lehülyézni a vitapartnert. Esetünkben lenőzni. Illés Zoltán fideszpolitikusból egy tegnapi vita hevében szaladt ki az egyik legostobább és legősibb férfi sztereotípia, “attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos”.

 Pedig a Fidesz frakciófegyelem kőkemény burkán nem sok minden tör át. A kötelező napi penzumot egy hangon, egy hangerővel nyomják a fideszpolitikusok. A frusztrációtoleranciát is szépen gyakorolják, itt rend van és fegyelem. Ebben az orbáni világban az erő uralkodik és a keménység. Még szerencse, hogy az orbánvilág katonái számára is adatik keménykedési lehetőség azok felé, akiről úgy tételezik, hogy alárendeltebbek, mint ők: a nők felé. Itt van legalább mozgástér: egy kis otthoni feleségbántalmazás, egy kis szexista beszólás a parlamenti padsorok között ad némi örömöt a főnök által kordában tartott férfinépnek. Az orbáni világban, amely most éppen Magyarországot tanítja móresre, egy nő nem lehet képzett, okos, kompetens. A nőnek más dolga van: a dolga a férfiak megtámogatása, a gyereknevelés, a főzés, a sírdogálás.

Meghatározó politikai kultúra

 Az, ahogy egy közösségben a nőkről gondolkodnak, egy-egy kontrollálatlan pillanatban menthetetlenül a felszínre bukkan. Sorba, egymás után jönnek a nyilvánosan kicsusszant szavak és láthatóvá válnak a becsusszant ütések. A nők bántalmazása vagy nyilvános verbális megalázása csak egy árnyalatnyi távolságra van egymástól. Mindkettő azt üzeni: én vagyok a főnök, te pedig utánam következel.

 Ebben a perspektívában tényleg nehéz lehet a fideszpolitikusnak nőkkel vitatkozni. A Fideszt átható kétharmados türelmetlenség és arrogancia egyébként is nehezen engedi a vitát. Ráadásul egy nővel? Ahhoz aztán tényleg súlyosan le kell ereszkedni. Nem csoda, hogyha a fideszpolitikus komoly női vitapartnerrel kerül szembe, elveszti a türelmét.  Mindent átható végső érve kerül elő: egy nő nem lehet okos.

 Azt már a fideszpolitikusok is tudják, hogy ez több mint kínos. Kínos az agyonkézcsókolt feleségek előtt, kínos a frakciótársnők előtt, kínos Magyarország nyilvánossága előtt. Nem csoda, hogy az ellenfelek gyalázásában megizmosodott Kocsis Máté szóvivőt a főnök bocsánatkérésre kötelezte.

Fényévekre lemaradva

 Hogy a nők megítélésében mennyire távol vagyunk a fejlett világtól, azt pár kutatás jól mutatja. Egy amerikai felmérés szerint a nőket az emberek őszintébbnek, intelligensebbeknek, elkötelezettebbeknek, nyíltabbaknak és kreatívabbnak látják, mint a férfiakat. Két vezetői tulajdonságban, ambíció és kemény munka tekintetében ugyanolyannak és csak döntéshozatali képesség szempontjából tartják a férfiakat jobbnak. Mégis, ha azt kérdezik, vajon a férfiak vagy a nők a jobb vezetők, a válaszadóknak többsége a férfiakat tartja jobb vezetőnek. Hogy miért? Az amerikaiak úgy vélik, hogy egyfelől a társadalom nem áll készen arra, hogy nőket elfogadjon vezetői posztokon. Másodsorban úgy látják, hogy az aktív nőket a férfiak visszatartják a magas pozícióktól, harmadsorban, hogy a nők családi feladatainak ellátása nem biztosít elég időt, hogy vezető pozíciót töltsenek be. Az eredmény lesújtó, de bíztató, hogy az amerikaiak ilyen világosan szembe tudnak nézni saját sztereotípiáikkal.

 Ehhez hasonló átfogó vizsgálat női és férfi vezetőkről még sosem készült Magyarországon, de ami készült az igazán lehangoló. Nagy Beáta és Vicsek Lilla a nők és férfiak vezetői szerepéről készített vizsgálatában a női vezetőkkel kapcsolatosan szinte csak negatív értékelések bukkantak fel. A női vezetők elfogadottsága – főként a férfiak között – jelentősen elmaradt a férfiakétól. A vizsgálat egyértelműen rámutatott, hogy a vezető nőknek a pozícióval szemben támasztott elvárások mellett folyamatosan bizonygatniuk kell nőiességüket és azt, hogy a hagyományos női szerepekben is tökéletesen megfelelnek. A nőket elsősorban a már elvégzett munkájuk, a férfiakat viszont a bennük rejlő feltételezett potenciál alapján értékeli a közvélemény. A teljesítményértékelésben teljesen hiányzik az érdemelv. Más vizsgálatok egy további kulcstényezőt is azonosítottak, amely a nőket rendkívül hátrányosan érinti az előrejutásban. A férfiak között tradícionálisan kialakuló társas hálózatoknak (foci, vadászat, sörözések) óriási jelentőségük van a szakmai kapcsolatok alakításában. Ezekből a nők már fiatalon kimaradnak, s ez a gyermekvállalással még jellemzőbbé válik. Márpedig tudjuk, hogy az informális kapcsolati háló biztosítja az előrejutáshoz szükséges információt és nyitja meg az utat a pozíciókhoz.

 A fejlett világban is jellemző, de Magyarországon aztán igazán, hogy a nők a társadalmi elvárások nyomása és a család és a munka harmóniájának nehézségei miatt fokozatosan feladják fiatalkori ambícióikat. Már csak azért is, hogy saját dilemmáiktól megszabaduljanak, mindinkább családkonform, kevésbé rizikós és munkaidő-igényes feladatokat vállalnak, lejjebb viszik a saját magukkal szembeni szakmai elvárásaikat. Az erős alkalmazkodási kényszer önbizalmi válságot vagy beletörődést eredményez. Az ambíciót és a versengést a férfi identitás fontos jellemzőjeként tartjuk számon, nők esetében viszont negatívan ítéljük meg.

Legalább olyan jó vezetők

 A fideszpolitikus erre hajt, és erre épít. Ez azonban már igencsak távol áll attól, ami a mai, magyar valóság: a nők látványosan magasabban képzettek, ma már tudományos fokozatuk is több van, mint a férfiaknak. Egész életükön át tanulnak, sokkal nagyobb mértékben, mint a férfiak. Fontos feladatokat látnak el gyakran a teljes családi menedzsment mellett. A nők jó vezetők. Pont annyira amennyire a férfiak. Ahogy a férfiak, úgy a nők is a felelős helyzetekben mutathatják meg alkalmasságukat és szerezhetnek tapasztalatokat. A nők által vezetett cégek eredményesek, versenyképesek. Ha vannak sajátos női vezetői kvalitások, azok ugyanolyan jól működnek a gyakorlatban, mint a férfiakéi.

 Az a kevéske nő, aki a magyar parlamentben dolgozik, aki teljes ellenszélben küzdötte ki magának a helyet az arrogáns férfiak tömegei között, úton útfélen olcsó férfipoénokkal találkozik. Ennek most lejár az ideje.  Vak komondor, főzőkanál mellé zavarás, leostobázás, sírásra buzdítás nem megy már el a magyar politikai arénában sem.

 Szegény Illés Zoltán. Milyen rémisztő is lehet neki most visszaemlékezni arra a levélre, amit pár évvel, államtitkári kinevezése előtt hat akadémikus és fizikus professzor írt akkori főnökének az egyetemi rektornak. Azt kérték tőle, hogy Illés Zoltánt tartsák távol a nyilvánosságtól, mivel “sem környezetpolitikusként, sem egyetemi előadóként nem engedheti meg magának, hogy tudománytalan, tényszerűtlen, előítéletes állításokkal keltsen bizalmatlanságot és félelmet egy bonyolult, veszélyes műszaki létesítmény iránt”.